2012. július 1.

Az olaszok szerint Vettel már aláírt a Ferrarihoz

Bár egyelőre még mindenki tagad mindent, és egyetlen hivatalos közleményt sem adtak ki az üggyel kapcsolatban, ám az olaszok máris kész tényként kezelik a jó ideje terítéken lévő pletykákat, melyek szerint Sebastian Vettel 2014-től a Ferrari versenyzője lesz.

A Silvio Berlusconi által alapított Mediasethez tartozó Italia1 csatorna, valamint Giorgio Terruzzi szakíró szerint a Red Bull pilótája két év múlva Fernando Alonso csapattársa lesz a maranellói istállónál.

Terruzzi szerint Vettel három évre, 2016 végéig írt alá a tűzpiros alakulathoz.

Ugyanakkor továbbra is kérdéses, hogy ki lesz Alonso csapattársa 2013-ban. A beszámoló tanúság szerint amennyiben Felipe Massa képes látványos javulást produkálni az idei szezon hátralévő részében, úgy megtarthatja ülését még egy szezonig. Ellenkező esetben a brazilt jövőre Mark Webber válthatja, aki egy évet töltene el a Ferrariban, mielőtt 2014-ben átadná helyét a Red Bullos szerződését kitöltő Vettelnek.

Az olaszok azt is tudni vélik, hogy Massa, vagy Webber jövő évi szerződtetése mindössze 5 millió eurójába kerül majd a vörösöknek, mielőtt 2014-től elkezdenének Vettel számlájára évi 15 millió eurót átutalni.

Stuck: Vettelnek meg kell tanulnia veszíteni

Sebastian Vettel és a Red Bull csapata jobban tenné, ha óvatosan dobálózna az olyan összeesküvés–elméletekkel, melyek szerint az FIA szándékosan azért küldte be a biztonsági autót az Európa Nagydíjon, hogy így keresztbe tegyen nekik – figyelmeztette a világbajnoki címvédőt és alakulatát a Német Autósport Szövetség elnöke, Hans-Joachim Stuck.

A német pilóta már több mint 20 másodperces, magabiztos előnnyel vezetett Valenciában, amikor Jean-Eric Vergne és Heikki Kovalainen balesete miatt a pályára küldték a safety cart. Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint ennek pusztán egyetlen oka volt, hogy lenullázzák a versenyzők között addig kialakult különbségeket.

Stuck szerint azonban figyelmeztette Vettelt, hogy a jövőben inkább gondolkodjon, mielőtt alaptalanul vádaskodni kezd, hiszen ezeket később sportszerűtlen viselkedésként fogják értelmezni – az ilyen megnyilvánulások pedig könnyen megharagíthatják az FIA-t.

„Sebastian Vettelnek meg kellene tanulnia, hogy hogyan kell szépen veszíteni” – nyilatkozta Stuck a német Eurosportnak. – „Egyértelmű volt, hogy törmelékek vannak a pályán, ami miatt fennállt a veszélye, hogy valamelyik autó defektet kap. Ebből a szempontból a biztonsági autó beküldése indokolt volt.”

Ugyanakkor Stuck szerint Vettel azon állítása sem igaz, hogy a biztonsági autó mögötti lassú tempó okozta a Red Bull RB8-as technikai meghibásodását.

„Nem hinném, hogy a safety car mögötti lassabb haladás műszaki hibát okozna, máskülönben az összes többi autó is megadta volna magát. Ha a Red Bull autója a biztonsági autó miatt túlmelegszik, akkor rosszul van megtervezve” – tette hozzá a korábbi F1-es pilóta.

Túlmelegedés okozta Vettel és Grosjean kiesését Valenciában

A Renault hivatalosan is megerősítette, hogy Sebastian Vettel és Romain Grosjean kiesését a múlt hétvégi Európa Nagydíjon a túlmelegedő generátor hibája okozta, ami miatt leállt a két versenyautó elektromos rendszere. Ám a francia motorszállító azt továbbra sem tudja, hogy miért melegedett túl a kérdéses alkatrész, így további vizsgálatokra lesz szükség.

„Alaposan átvizsgáltuk az alkatrészeket, és úgy tűnik, nem volt nyilvánvaló oka a meghibásodásnak, szóval további teszteket fogunk folytatni Viry-ben a tesztpadon, hogy szimuláljuk a körülményeket, és ismét leellenőrizzük azt, amit eddig kiderítettünk” – nyilatkozta Rob White, a Renault Sport F1 vezérigazgató-helyettese az Autosportnak.

Ugyanakkor White elárulta, a vizsgálat során kiderült, hogy a meghibásodásoknak nem volt köze a féltávnál pályára küldött safety carnak, sőt Vettel esetében a lassú körözésnek köszönhetően a motor még tovább is bírta, mint tette volna normál versenykörülmények között.

„Bizonyítékunk van rá, hogy a Sebastian autójában lévő generátor már a biztonsági autós periódus előtt is a túlmelegedés jeleit mutatta, de a lassú tempó egy kicsivel meghosszabbította az élettartamát.”

„Természetesen, mikor Sebastian újra versenytempóra gyorsított a probléma ismét jelentkezett, melynek eredménye jól ismert. Romain esetében a hiba nagyon hirtelen lépett fel, néhány körrel azt követően, hogy a safety car bejött a boxba.”

A soron következő silverstone-i Brit Nagydíjra a Renault néhány változtatást tervez a generátoron

„Több megoldási lehetőséget is vizsgálunk. Az első, hogy Silverstone-ban az ügyfeleink egy egészen más generátort használhatnak, vagy egy némileg módosított dizájnt kapnak.”

„Az is a lehetőségek között szerepel, hogy visszatérünk a régebbi specifikációjú, 2011-es generátor használatárhoz. Ezen kívül néhány mechanikai és hűtési megoldáson dolgozunk a csapatainkkal, esetleg változtatunk a motorelektronika vezérlési „térképén”, hogy a kigyorsítás ezáltal kevésbé legyen megterhelő az erőforrások számára.”

„Mindezen lehetőségeket Silverstone-ig ki fogjuk értékelni, plusz a pénteki edzésektől kezdve minden adatot megvizsgálunk majd, hogy lássuk, szükség van-e további módosításokra.”

Lotus F1 Team: Anyagilag rendben vagyunk, irány a harmadik hely

Gerard Lopez leszögezte, hogy minden rendben zajlik a csapatnál, és a sok találgatás ellenére jól áll a csapat szénája.

A Lotus F1 Team minimális célja a negyedik hely, de a jelenlegi forma alapján a harmadik pozíció megtartása sem lehetetlen vállalkozás.

Mivel a Lotus Csoport elég viharos időket él meg, és nem rég kiderült, hogy már tavaly év vége óta nem adtak pénzt a Forma-1-es istállónak, sokan kongatták a vészharangot a csapat felett.

A luxemburgi befektető, Gerard Lopez szerint minden rendben van, és az istálló anyagi helyzete nagyon is stabil:

„Nem kérdés az, hogy anyagilag tartani tudjuk-e a lépést a többiekkel, vagy az, hogy a pályán velük tudunk-e tartani. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy elég jól állunk ebben a tekintetben – és nem a mi dolgunk az, hogy középszinten menjünk, vagy egyszerűen csak valahol kullogjunk a Forma-1-ben”- mondta Lopez a Motorsport-Magazin-nak adott exkluzív interjúban.

A istálló első számú célja, hogy egyet előre lépve a negyedik helyen végezzenek a konstruktőrök bajnokságában, de látva az E20 és a versenyzők teljesítményét, a tulajdonos egy kicsit merészebben mer fogalmazni:

„Ez nem jelenti azt, hogy többé már nem kell mindent beleadnunk”- utalt a jelenlegi harmadik helyre a Red Bull és a McLaren mögött.

„Biztos, hogy megpróbáljuk megvédeni a pozíciónkat, de van egy program, melyet le kell futtatnunk. Ez a program azt tartalmazza, hogy 2012-ben minimum negyediknek kell lenni. A negyedik hely rendben lenne, miközben az ötödik hely egy mega-csalódás lenne, mivel már az előző évben is ebben a pozícióban voltunk.”

„Minden helyezés, ami jobb a negyediknél, pozitív lenne.”

Legkésőbb 2014-ben már a címért akar harcolni a Lotus F1 Team: „Természetesen mindent szívesen veszünk, ami előbb jönne. De az, hogy együtt tartunk a többiekkel, nem azt jelenti, hogy nyerünk, hanem sokkal inkább azt, hogy tudjuk: van egy teljes csomagunk, mely megengedi számunkra azt, hogy az élen menjünk. Mindent megteszünk azért, hogy vasárnaponként ezt kiharcoljuk, de egyben időt is adunk magunknak arra, hogy ezt felépítsük.”

2012. június 28.

Képek, extrák ...

Kimi a napokban ismét Ibizán nyaralt erről készült is néhány kép, valamint még 3 háttérkép is felkerült!



Háttérképek:




2012. június 24.

Izgalmas Európa Nagydíj

A Valenciában megrendezett Európa Nagydíjon, a spanyol, Fernando Alonso állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Az eseménydús futamon Sebastian egészen a Safety Car -os szakaszig az első helyen autózott, ám ezután műszaki hiba miatt kiesett a versenyből. Kimi egy csodálatos teljesítménnyel ismét fel állhatott a dobogó második fokára.


Kimi Räikkönen: " Ez egy nagyon hosszú és kemény verseny volt, melynek a végén felállhattunk a dobogóra. Ez mindenképpen pozitív és jó ez a második hely, de természetesen jobb lenne, ha mi nyertünk volna, azonban ez nem volt lehetséges. Ma saját erőből nem tudtunk volna nyerni, szóval ennek kell most örülnünk. A végére még maradt egy kis gumim a csatákra és el is mentem Lewis Hamilton autója mellett. Ez volt a maximum, miután Fernando Alonso elérhetetlen volt abban a fázisban és ezen körülmények mellett. A rajtom igazán jól sikerült, de Pastor Maldonado beállt elém és többet helyet is elvesztettem ezzel. Végül azonban sikerült felzárkóznom és felállnom a dobogóra, ami mindenképpen pozitív. Több előzésem is volt, és egész jól alakultak a dolgok számomra. Nem ezt akartuk, de ez az eredmény sem rossz. "


Sebastian Vettel:Természetesen nagyon csalódott vagyok most, mivel egy tökéletes versenyt futottunk. Tökéletes volt a kiállás és a starttól kezdve uralni tudtuk a futamot. Az eredeti tervünk az volt, hogy azonnal egy előnyt építünk ki magunk mögött, és ez sikerült is. Nem tudom, hogy pontosan mi is történt. Az autó hirtelen erőt veszített és le kellett állnom. Nagyon, nagyon rosszul éreztem magam, amikor megláttam, valami nem stimmel az autóval. Végig a kezünkben volt a verseny, de ilyen a technikai sport. Most az autót a garázsban tüzetesen át fogjuk nézni, hogy kiderítsük, mi is történt valójában. Lehetséges, hogy ugyanaz a probléma, mint, amit Mark autójánál tapasztaltunk pénteken. Most a Brit Nagydíj következik és már csak arra koncentrálok. El akarom felejteni ezt a futamot. Úgy gondolom, hogy ott is versenyképesek leszünk. "



2012. június 23.

Seb a poleban, Kimi az 5.

Kimi Räikkönen:Nagyon szoros volt az időmérőn, különösen a Q2-ben, szóval jó dolog ötödiknek lenni a rajtrácson. Az autó jónak érződik. Ha sikerült volna egy kicsit javítani az utolsó körömre, akkor pár helyet még nyerhettünk volna, de még így sikerült fejlődnöm a végére, szóval boldog vagyok ezzel. Találtunk egy pár jó dolgot a beállítással ma délelőtt, így könnyebb volt vezetni az autót. Várom már a holnapot. Az autó rendre jól megy a forróságban, szóval lessük meg, hogy mit tudunk csinálni. "


Sebastian Vettel: " Egy lövésünk volt a végén, és végül sikerült egy nagyon jó kört összehozni. A Q1-ben és a Q2-ben nem a mi szájízünk szerint mentek a dolgok, küszködtünk az egyensúllyal, nem volt olyan, mint az edzésen. De aztán sikerült összekapni magunkat, a Q2-ben felraktunk egy második szettet az opciós keverékből, ami jó döntésnek bizonyult, mivel nem gondolom úgy, hogy az első köröm elég jó lett volna. A Q3-ban az edzés vége felé tudtam, hogyha a pálya javul egy kicsit, akkor jó esélyünk lehet a pole-ra. Végül aztán meglepően nagy előnnyel végeztem az élen. A srácok nagyon keményen dolgoztak a garázsban, illetve a gyárban is az új alkatrészeken. Úgy tűnik, jól működnek, úgyhogy nagyon várom már a holnapi versenyt. "


2012. június 21.

Vettel köszöni Domenicali elismerő szavait, de maradna

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali tegnap kijelentette, Fernando Alonso és Sebastian Vettel remekül kijönnének egymással, mint csapattársak.

"Mindketten intelligens srácok, és jól kijönnének egymással" – jelentette ki Domenicali, akinek szavai természetesen eljutottak a címzetthez, a kétszeres világbajnokhoz is, aki így reagált a kijelentésre:

„Nagyszerű ezt hallani! Tisztelem a Ferrarit és Fernandót is. Hízelgő, amit hallottam, bóknak veszem!”

„Mindig is mondtam, hogy a Ferrari egy kiváló csapat hatalmas történelmi múlttal – különösen a Formula-1-ben. De ahogyan már említettem: nagyon boldog vagyok ott, ahol most vagyok” – mondta Vettel.