2011. október 31.

Ecclestone: Jó lenne, ha Räikkönen visszatérne a F1-be

Bernie Ecclestone, a Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló brit milliárdos Indiában úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy jó lenne, ha Kimi Räikkönen visszatérne a Formula-1-be.
Ecclestone szeme felcsillant, amikor a riporterek a „Jégember” esetleges visszatéréséről kérdezték.



Kimi Räikkönen állandó téma a Formula-1-ben, noha a finn legutóbb 2009-ben versenyezett a sorozatban. Kimi nevét újabban a Williams istállóval hozták szóba és nagyon úgy tűnik, hogy valami van a háttérben és talán visszatér 2007 világbajnoka jövőre.

A mezőny örülne, ha Räikkönen 2012-ben valóban ott lenne a rajtrácson. Bernie Ecclestone tudja, hogy milyen népszerűségnek örvend a finn világbajnok, és hatalmas pénzeket szakíthatna a visszatérésével. 

„Jó lenne őt ismét itt látni.” – mondta Bernie Ecclestone a finn MTV3 televíziónak. 

„Nem tudom, hogy komolyan gondolja-e ezt a kapcsolatot.” – válaszolt a brit.

Felipe Massa sem zárja ki Kimi Räikkönen visszatérését


A korábbi csapattárs, a Ferrari brazil versenyzője sem zárja ki, hogy a Jégember 2012-ben ismét a Forma-1-ben versenyezzen. Räikkönen elég fiatal hozzá, hogy a megfelelő mennyiségű edzéssel újra felvegye a tempót.

Kimi Räikkönen fájlalja, hogy az F1-ben tevékenykedő újságírók annyi baromságot hordanak össze róla, és úgy érzi, hogy a rallyban nagyobb érdeklődéssel várják:
„Az az érzésem, hogy a rally sajtója sokkal jobban érdeklődik a téma iránt, és az iránt, hogy mi történik a színpadon, mint a Forma-1-es újságírók, akik f*szságokat írnak, hogy főcímeket gyártsanak”- mondta Räikkönen az autohebdo.fr oldalnak.
 
Habár kezdetben nagy volt a szkepticizmus, egyre többen gondolják úgy a Forma-1-es paddockban, hogy a pletykáknak lehet alapja. Horner üdvözölné Kimi visszatérését, és a korábbi csapattárs, Felipe Massa sem tartja kizártnak, hogy a finn jövőre visszatérjen:
 
„Úgy hiszem, hogy megtörténhet”- mondta Massa a Turun Sanomatnak Indiában.
 
Ha a visszatérést nem is, annak sikerességével kapcsolatban azért kételkedik a brazil, és az is könnyen előfordulhat, hogy Räikkönen is úgy fog szenvedni, mint a másik nagy visszatérő, Michael Schumacher:
 
„Michael meglehetősen nehéz időkön ment keresztül. Arra is emlékeznünk kell, hogy amikor elhagyta a Forma-1-et, sokkal versenyképesebb autója volt, mint amikor visszatért.”
 
„Talán ugyanez lesz Kimivel”- folytatta Massa. „Mindenesetre Kimi még mindig fiatal, így ebben az értelemben a két éves elvonás nem olyan jelentős. Ha fiatal vagy, ha csinálni akarsz valamit, és eleget edzel, nem lehetetlen, hogy ugyanazt a teljesítményt nyújtsd, mint azelőtt.”

Vettel ismét megtagadta a Red Bull kérését a versenyen

Sebastian Vettel, a Red Bull-Racing német világbajnok versenyzője ezúttal Indiában mondott nemet munkaadója kérésére és nem kímélte az autóját az utolsó körökben.
A kétszeres világbajnok most csak a saját feje után szaladt.



Sebastian Vettel Japánban védte meg a tavaly megszerzett világbajnoki címét, mellyel immáron kétszeres bajnoknak mondhatja magát a Formula-1-ben. A 24 éves rekorder akár azt is megtehetné, hogy az utolsó futamokra nem ül autóba, mivel az előnye már behozhatatlan a táblázaton. 

Seb mindezek ellenére motivált és szórakoztatja magát a versenyeken. Legutóbb Indiában történt meg az, hogy Vettel a Red Bull kérésének ellenére nem vett vissza a tempóból és megfutotta a leggyorsabb kört a versenyen. 

„Kaptam néhány hívást a mérnökömtől, emlékeztetve a célokra, és arra, hogy a leggyorsabb körért nem jár trófea.” – mondta Sebastian Vettel.

A Red Bull-Racing csapatfőnöke, Christian Horner: „A legutóbbi futamon beszéltünk erről vele és Seb bocsánatot kért. És most két héttel később itt vagyunk. De ő egy értelmes srác. Biztos vagyok benne, hogy elég nagy mozgásteret épít ki magának.” 

Seb azt az utasítást kapta a csapattól, hogy vegyen vissza a motorerőből és kapcsolja ki teljesen a KERS rendszert.

„Ennek ellenére még mindig lila szektorokat láttam tőle a végén.” 

Seb tagadta, hogy ezzel tartaná fent a motivációját.

„Még mindig éhes vagyok a sikerre, és nem küzdünk motiváció hiánnyal. Minden ember ezzel a kérdéssel jön.”

A Williams elnöke szerint Räikkönen nagyon vissza szeretne térni a F1-be


Adam Parr, a Williams-Cosworth elnöke Indiában úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy Kimi Räikkönen nagyon vissza szeretne térni a legnagyobb kategóriába.

Parr rendkívül elismerően és ismét sejtelmesen nyilatkozott a „Jégemberről.”

A változatosság kedvéért vasárnap sem telt el úgy nap a Formula-1 világában, hogy a sajtóban ne írtak volna Kimi Räikkönen esetleges visszatéréséről. 2007 Formula-1 világbajnoka és menedzsmentje folytatja a titkolózást, akárcsak a Williams istálló.

Adam Parr, aki az Olasz Nagydíj után Indiában elutazott a csapattal, a következőket mondta a BBC televíziónak.

„Mindenki tudja, hogy Kimi egyike az elmúlt néhány év legtehetségesebb F1-es versenyzőinek. Láthatjuk, hogy nagyon éhes a visszatérését illetően.”

Parr hozzátette, hisz abban, hogy a világbajnok esetleges visszatérésével erőt adna az embernek a sportban.

Adam ezzel együtt hangsúlyozta, továbbra sem döntöttek a 2012-es felállásukról.

A hírek szerint Kimi Rubens Barrichello helyére érkezne és Pastor Maldonado csapattársa lenne.

Vettel: Nem akarjuk, hogy vége legyen ennek a szezonnak

Nem enged fel sem a Red Bull, sem Sebastian Vettel. Azok után, hogy megnyerték az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet, a kétszeres világbajnok rajt-cél győzelmet aratott. Mint mondja, nagyon élvezte, hogy egyedül száguldozhatott a pályán:
„Ez a verseny nyilvánvalóan nagyon jó volt a számunkra, és élveztem az élen haladást. Volt egy kis távharcom Jensonnal, létfontosságú volt azonban, hogy megóvjam a gumijaimat, és mindent egybevetve ez egy nagyon sima verseny volt. Az autónak jó volt az egyensúlya, és összességében fantasztikus teljesítményt nyújtottunk.”
„Hogy őszinte legyek, vegyesek az érzelmeim, mivel ez az első Indiai Nagydíj, azonban a múlt hétvégékre visszatekintve elvesztettük két társunkat. Nem ismertem Dan Wheldont, Marco Simoncellivel viszont idén ismerkedtem meg; körülöttük járnak a gondolataink.”
„Igen, hatalmas kockázatot vállalunk, amikor beülünk az autóba, és reméljük, hogy semmi sem történik, de mindig eszedbe jutnak ezek a dolgok, ezért a gondolatink körülöttük járnak.”
„Hihetetlen, hogy az emberek ilyen rövid idő alatt építették fel ezt az arénát. Még mindig sikeréhesek vagyunk, nem vagyunk motiváció híján. Szeretem, amit csinálok, és nem akarjuk, hogy vége legyen ennek a szezonnak.”

Sebastian Vettel pole, leggyorsabb kör és győzelem az első Indiai Nagydíjon

Sebastian Vettel rajt-cél győzelmet aratott, és a verseny leggyorsabb körét is megfutotta az első Indiai Nagydíjon. A dobogón mindhárom top csapat képviseltette magát, Jenson Button a második helyen ért célba, a dobogó legalsó fokára pedig Fernando Alonso állhatott fel.



2011. október 27.

Kovalainen: Szerintem Räikkönen visszatér!


A Team Lotus finn versenyzője, Heikki Kovalainen úgy véli, hogy Kimi Räikkönen visszatér a Formula-1-be.
Kovalainen szerint hatalmas dolog lenne a honfitársa visszatérése a királykategória számára.

Jelenleg Kimi Räikkönen esetleges visszatérése a legforróbb pletyka a Formula-1-ben. Egy biztos, valami van a háttérben, mivel Räikkönen és menedzsmentje sem hajlandó egyértelmű válaszokat adni a sajtó kérdéseire.

A hírek szerint Kimi a Williams csapatnál fog jövőre versenyezni és Pastor Maldonado csapattárs lesz.

„Igen, azt gondolom, hogy Kimi vissza fog térni.” – mondta a Team Lotus finn versenyzője, Heikki Kovalainen az MTV3 televíziónak. „Nem beszéltem személyesen Kimi-vel, így nem is tettem fel neki direkt kérdéseket, de most vannak bizonyos dolgok a háttérben, amik jelenthetnek valamit.”

„Úgy gondolom, hogy csodálatos dolog lenne, ha Kimi visszatérne. Csak meg kell nézni és látni azt, hogy hányan tértek ide vissza. Mindenki számára nagyszerű dolog lenne ez. Hiszem azt, hogy Kimi-ben még mindig sok van.”

Räikkönen: Most legalább van előzés a F1-ben...

Kimi Räikkönen láthatóan elégedett azokkal a változásokkal, melyek az elmúlt időszakban végbementek a Formula-1-ben.
A finn „Jégembernek” tetszik az, hogy végre lehet előzni a Formula-1-ben.



Kimi Räikkönen 2009 év végén intett búcsút a királykategóriának és nyergelt át a rali világába, miután a Scuderia Ferrari Fernando Alonso idő előtti érkezésének köszönhetően szerződést bontott vele. Räikkönen kontraktusa eredetileg 2010 év végéig szólt volna a legendás olasz istállóval.

Kimi távozása óta számos változás történt a Formula-1-ben. Mindközül a legnagyobb a Pirelli abroncsok és a mozgatható hátsó szárnyak (DRS) használta jelenti. Ezen kombinációval pedig az előzések száma is jelentős növekedésen ment keresztül.

„Ezelőtt nagyon nehéz volt az előzés a Formula-1-ben, különösen elől, mert az autók gyorsabbak és nem volt olyan nagy a különbség közöttük.” – mondta Kimi Räikkönen az F1 Racing magazinnak adott interjújában.

„Most úgy tűnik, hogy könnyebb a helyzet, de legalább van pár előzés. Egyes versenyeken a múltban például egyáltalán nem voltak előzések. Úgy tűnik, hogy a gumiabroncsok ezt igazán érdekessé tették, és ez a degradációnak köszönhető.”

Räikkönen tudja, már 2005-ben világbajnok lehetett volna a F1-ben

Kimi Räikkönen szokásához híven hozza a tőle megszokott stílust, és talán senkit sem lepett meg azzal, amikor az F1 Racing magazin hasábjain úgy nyilatkozott, hogy nem feltétlen a 2007-es világbajnoki címe jelenti számára a legjobb emléket az életében. 
Kimi visszaemlékezett a McLaren csapatnál elöltött időszakra is, ahol szintén világbajnok lehetett volna



Kimi Räikkönen már a 30-as évei fölött jár, de még mindig rengeteg lehetősége van arra, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen. A finn „Jégember” jelenleg a Rali-világbajnokságban (WRC) szerepel a saját csapatával, de könnyen elképzelhető, hogy 2009 után ismét a Formula-1-ben fog versenyezni.

Kimi és menedzsmentje egyelőre ködösít, és nem hajlandó egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy jövőre az F1-ben szerepelhet-e. Egy biztos, valami van a háttérben, és nem fog nagy meglepetést okozni azzal a sztárpilóta, ha a sokak által emlegetett Williams csapat versenyzője lesz Pastor Maldonado mellett.

Kimi most az F1 Racing magazin hasábjain elmondta, nem feltétlen a legjobb emléke az, amikor 2007-ben felért a csúcsra a Ferrarival.

„Nem vagyok biztos abban, hogy a bajnoki címem jelenti számomra a legjobb emléket, de az biztos, hogy az egyik legjobb. Igen jól kezdtünk akkor, és nagyon kemény volt a szezon közepe, de ezt követően ismét sikerült fejlődnünk, és nyertünk. Biztos vagyok benne, hogy bizonyos dolgokat másképp tudtunk volna csinálni, de ez volt az első évünk együtt.” – mondta Kimi Räikkönen.

„Még, ha ez lett volna a legjobb autó is, akkor is eltartott volna egy bizonyos ideig, míg mindent kihozunk belőle. Ezek a dolgok megtörténnek néha. 2005-ben a McLaren nagyon jó volt, de nem fejeztük be a versenyeket…”

Räikkönen: Egy sz*r autóval sohasem fogsz nyerni

Kimi Räikkönen tisztában van azzal, hogy egy ócskavassal nem harcolhatsz az élen, még akkor sem, ha életed formáját nyújtod. Egy dolgot biztosít a finn: ha esetleg a Forma-1-ben nem is, a tollaslabdában feltartóztatja Vettelt.



Sebastian Vettel az Olasz Nagydíjon aratta a 18. győzelmét, és ezzel beérte Räikkönent a táblázatban. Az F1-Racing kíváncsi volt, hogy a finn versenyző mit szól ehhez a statisztikához, mire Räikkönen sejtelmesen utalt rá, hogy neki is meg van még az esélye arra, hogy további győzelmeket szerezzen a Forma-1-ben:
„Nem tudom”- mondta nevetve a finn. „Attól függ, hogy mi fog történni a jövőben”- folytatta. „Ahogy már az előbb is mondtam, azzal kell kezdeni, hogy a Forma-1-ben szükséged van egy jó csomagra.”
 
„Egy sz*r autóval sohasem fogsz nyerni – még akkor sem, ha jobban vezetsz, mint tetted azt az egész életedben. Ez a valóság, és ez elől nem tudsz elmenekülni.”
 
Szóval visszatérve az eredeti témára, mit is gondol Räikkönen a Vettel féle győzelmi számok megdöntéséről:
 
„Ah… Ki tudja? De egyvalami biztos: Sebastian továbbra is futamokat fog nyerni. Ez olyasmi, ami már a kezdetekben is várható volt. Ő egy jó srác, egy jó csapatban, és ha továbbra is győztes autót fognak csinálni, akkor ős folytatni fogja a győzelmeket. Mindazonáltal: talán folytatni fogja a győzelmeket a Forma-1-ben, de egyvalamit biztosíthatok: nem fog mindig győzni, ha tollaslabdázik.”

Räikkönen: Sok a pletyka rólam, de ez normális

Kimi Räikkönen az F1 Racing magazin hasábjain kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy visszatér-e jövőre a Formula-1-be.


Räikkönen nem utasította el a Williams ajánlatát, és könnyen lehet, hogy 2012-ben ismét a rajtrácson áll majd.


Egyre forróbb pletykák jelennek meg a sajtóban Kimi Räikkönen esetleges visszatéréséről. Vannak olyan médiumok, melyek már tényként közlik a „Jégember” visszatérését, ám a finn világbajnok és menedzsmentje továbbra sem hajlandó egyértelmű választ adni a kérdésekre.

Kimi legutóbb az F1 Racing magazin hasábjain beszélt az esetleges visszatéréséről.

„Sok spekuláció jelenik meg a sajtóban, de ez normális.” – mondta Kimi Räikkönen. „Azt gondolom, hogy ez normális része annak a világnak, melyben élünk. Mindig írnak valamit. Igazán soha nem érdekelt az, hogy mit mondanak az emberek.” – reagált a finn a pletykamalomra.

„Sok különböző lehetőség van a folytatást illetően és természetesen a spekuláció is sok. De a legtöbbjük számomra nagyon meglepőek. Nézd, mondhatnám azt, hogy a NASCAR-ban fogok versenyezni, de a végén talán nem fogok, és úgy jön majd le, hogy valami baromságot mondtam. Vagy mondhatnám azt is, hogy zúzós versenyeken veszek részt és te ezt nem hinnéd el nekem. De talán a végén meg fogsz lepődni… Látod? Semmi értelme spekulálni, amíg nincs valami biztos, mert bármi megtörténhet. Nem tudom, hogy mi lesz. Talán egyesek túl sokat beszélnek erről, és más dolgokra kellene fókuszálniuk.”

Kimi továbbra is titokzatos a jövőjét illetően, de nem utasította vissza a Williams ajánlatát.

„Persze mindig egy top-autót akar, de idén láthattuk, hogy csak egy csapatnak volt kiváló gépe. Nem lehet kiválasztani ezt, vagy tudni, hogy melyik lesz a legjobb. Néhány évvel ezelőtt pár csapat jó autóval rendelkezett, míg más években ezek már nem olyan jók. A jó és a rossz autó között nagyon kis különbségek vannak. Végül az embernek ezzel kell dolgoznia.”

Vettel a Red Bull magyar szakácsának is köszönheti a vb-címet


Miután elült a csatazaj a koreai győzelme után, Sebastian Vettel a Red Bull konyhája felé vette az irányt. Seb is tudja, hogy a konstruktőr-vb-címhez vezető út a konyhában kezdődik, ahol egy magyar szakács, Köbli Lajos felel azért, mi kerüljön a világbajnok tányérjára.
A népnyelv számos szófordulatot ismer az evés fontosságára vonatkozólag. Régi igazság, hogy "A siker a konyhában kezdődik", ahogy az is, hogy "Egy férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út." A finom koszt életet, erőt és egészséget jelent, és miután az F1-ben is emberek dolgoznak, nincs ez másként a száguldó cirkuszban sem.

A Zala megyei Pókaszepetken felcseperedett Köbli Lajos 2008 óta járja a világot a Red Bull hospitality-csapatának tagjaként. Ma ő a négy szakács (chef) egyike az impozáns Energy Station konyháján.

"A catering-szolgáltatást végző ausztriai cég alkalmazottjaként szóltak négy éve, hogy lenne ez a lehetőség, s persze nem mondtam nemet" - idézi fel a kezdeteket Köbli a Zalai Hírlap cikkében. "A Red Bullhoz korábbi kollégám révén jutottam el. Jelenleg négyen vagyunk szakácsok, de az európai versenyekre kibővül a létszám. Van, aki az előételekért, más a köretért felelős, jómagam a húsokat, halakat készítem, s persze van cukrászunk is."

"A konyha alapvetően nemzetközi, de én valamilyen szinten mindenképpen magyarosan főzök, hiszen más az ízvilágom, mint például az osztrák vagy éppen a lett társamnak. Általában ízlik a főztünk, persze napi kétszáz ember kiszolgálása közben mindig akad egy-egy vendég, akinek valami nem tetszik. De ez bőven belefér. A pilótákkal más a helyzet, nekik á la carte kell elkészíteni az ételt. Úgy Vettelnek, mint Webbernek van külön személyi edzője, az étrendjüket is ők állítják össze. Vettel általában csirkemellet, borjút, illetve lazacot fogyaszt szívesen, de a különböző tésztaételeknek is mindig kéznél kell lenniük. Rá különösen figyelni kell, hiszen az ő fogását nem sózhatom, borsozhatom, s még olajat sem tehetek az ételre. Az ízesítést mindig ő maga végzi el az asztalnál. Webbernél is a fehér húsok dominálnak, de ő szívesen fogyaszt bárányt, péntekenként, az edzések után pedig egy négyfogásos menüsorral gyűjt újra energiát" - árulta el a Red Bull kulináris kulisszatitkait Lajos.

Lajos és az Energy Station osztrák konyhafőnöke, Christian Kolleritsch a Koreai Nagydíj előtt garnélarákos pastát főzött Sebastian Vettelnek, amivel hozzásegítették a németet idei 10. győzelméhez, a csapatot meg a konstruktőr-világbajnoki cím megszerzéséhez.
Képen: Christian Kolleritsch és Köbli Lajos: kezükben a siker fakanala (és tepsije)! (Fotó: Bild)

2011. október 16.

Sebastian Vettel: A történtek után jó érzés volt győzni


A Red Bull versenyzője, Sebastian Vettel a második rajtkockából startolva megnyerte a koreai futamot, s csapattársa harmadik helyével a csapat az egyéni után megnyerte a konstruktőri bajnokságot is. A német elismerően beszélt csapat hozzállásáról, bár véleménye szerint talán kissé sok volt az ünneplésből a múlt héten: „Jó látni, hogy az egész csapat folyamatosan nyomja. Ezen futamra való felkészülés tekintetében azonban ez nem volt ideális, mivel úgy gondolom, hogy a múlt heti verseny után még egy kissé spicces volt az egész csapat.”
„A kemény pénteki nap és szombat délelőtt után, majd a kvalifikációt követően fantasztikus itt lenni. Nagyon szórakoztató volt az autót vezetni.”
„Hogy őszinte legyek, nem igazán volt szükségem arra, hogy bejöjjön a biztonsági autó, mivel Lewis így ismét megközelített, én pedig küszködtem a gumikkal, az autó és a balansz azonban úgy tűnt, stabilizálódik, ezért ismét képes voltam növelni a különbséget.”
„A vége felé jobban tudtam nyomni, és további előnyt autóztam ki Lewis és Mark harca miatt. Az egyéni bajnoki cím után most jött a konstruktőri – ez fantasztikus.”

Vettel visszavágott Hamiltonnak - A Red Bull is világbajnok

A pole-ból induló Lewis Hamilton nem tudta megtörni Sebastian Vettel idei kirobbanó formáját. A német már az első körben átvette a vezetést, és magabiztos versenyzéssel idei 10. futamgyőzelmét ünnepelhette. Csapattársa, Mark Webber harmadikként ért célba, így a Red Bull Dél-Koreában a konstruktőri vb címet is begyűjtötte.



2011. október 15.

Vettel: Az összes keményebb keveréket megspóroltuk


A McLaren rendkívül erősen kezdte a Koreai Nagydíjat, hiszen pénteken közel két másodperccel voltak gyorsabbak legnagyobb ellenfelüknél, Sebastian Vettelnél, aki a harmadik leggyorsabb volt.
A tendencia a harmadik szabadedzésre sem változott igazán, és ez előrevetített egy szoros időmérő edzést, amit végül Lewis Hamilton meg is nyert, így megszakadt a Red Bull első rajthely sorozata.
A kétszeres világbajnok, Sebastian Vettel érezte, hogy nem lesz könnyű, ám mint mondja, a futamra jobb helyzetben lehetnek: „Úgy vélem, a McLaren nagyon-nagyon versenyképes volt tegnap, hatalmas előnyük volt mindenkivel szemben, minket is beleértve. Azonban nagyon-nagyon megszorongattuk őket az időmérőn és nagyon-nagyon közel kerültünk hozzájuk, közelebb, mint amire az előzmények után számítottunk. Emellett az összes keményebb keverékű abroncsunkat megspóroltuk, ezért úgy gondolom, jó pozícióban vagyunk. A gumikopás döntő fontosságú lesz” – mondta Vettel.

Lewis Hamilton elszakította a Red Bull pole-zsinórt

Sok botlás és megannyi kritika után Lewis Hamilton Koreában megrázta magát, és idén első alkalommal neki sikerült megtörnie a Red Bull pole pozíciós sorozatát. Sebastian Vettel a második helyről rajtolhat, míg a következő sorban szintén egy McLaren és egy Red Bull kapott helyet, Jenson Button, Mark Webber sorrendben. A Ferrarik a rajtrács harmadik sorában foglalhatnak helyet a vasárnap, a két versenyző közül pedig most Felipe Massa bizonyult gyorsabbnak.



2011. október 14.

Vettel: A ma tanultak nem sokat érnek


Sebastian Vettel a koreai pénteki edzésnapon a harmadik legjobb idővel zárt. Hátránya azonban majdnem két másodperc, ám a körülmények extrém nehezek voltak, így bizonyára a szokásosnál is kevésbé lehet olvasni a köridőkből.
„Maximum öt kiállást tudunk teljesíteni, ennyi gumink van összesen, aztán esetleg ismét egy szett köztes esőgumit rakunk fel, hogy elérjük a kockás zászlót” – viccelődött Vettel a pénteki szabadedzéseket követően.
„Majd kiderül, hogy a helyzet jobb lesz a vártnál, vagy rosszabb. Az abroncsok szempontjából ez egy igen kemény pálya. Úgy gondolom, hogy még a hosszú egyenesekkel együtt is alig van idő a pihenésre. Szóval nem olyan könnyű.”
„A ma tanultak nem sokat jelentenek a következő két nap tekintetében, az autó azonban jónak érzik, ami a legfontosabb.”
Vettel a McLarenek mögött a harmadik leggyorsabb volt a nap folyamán, és bár tempója csaknem két másodperccel elmaradt Lewis Hamiltonétól, a német pilóta elmondta, hogy mégsem aggódik túlzottan.
„Nem hiszem, hogy ez nehezebb lenne, mint más hétvégék. Rossz lenne, ha a többiek csak félgázzal mentek volna a többi versenyen, ezért nem számítok rá, hogy most nehezebb lesz, mint más futamokon.”
„Majd meglátjuk, hogy ki a versenyképesebb. A délutáni körülmények közt a McLaren nagyon erősnek tűnt, de láttunk már ilyet néhányszor péntekenként, ezért nehéz megmondani.”

Lewis Hamilton vezetésével McLaren fölény a második edzésen

Eső nélkül, ám továbbra is vizes pályán zajlott a második szabadedzés, melyen a két McLaren végzett az élen Lewis Hamilton és Jenson Button sorrendben. Sebastian Vettel harmadik lett, de már közel két másodperccel maradt el Hamilton legjobbjától.



Michael Schumacher volt a leggyorsabb esőben

Michael Schumacher jegyezte a legjobb időt a szakadó eső miatt túlnyomó részben események nélküli első szabadedzésen. Schumi mögött honfitársa, Sebastian Vettel öt századmásodperccel maradt el, míg a harmadik leggyorsabb kör Paul di Resta neve mellé került. A top pilóták közül a két ferraris, illetve Jenson Button nem is erőltette a vizes pályán való körözést.



2011. október 13.

Kimi ott volt Jenni 30. szülinapi buliján. : )




Vettel: Itt még nem álltam dobogón


Miután Sebastian Vettel Japánban megszerezte második világbajnoki címét, jelentősen csökkent a nyomás a német versenyzőn, és a Red Bullon is, ennek ellenére sem a kétszeres világbajnok, sem csapata nem kíván hátradőlni az elkövetkező négy futamon. Ahogy fogalmaztak, saját magukat tartják nyomás alatt.
A konstruktőri világbajnoki cím sorsa ugyan még nem dőlt el, de 130 pontos előnnyel igen jó esély van arra, hogy a hétvégi Koreai Nagydíjon a Red Bull ezt a trófeát is megszerzi.
Ehhez mindössze arra van szükségük, hogy versenyzőik minimum annyi pontot gyűjtsenek be, mint a wokingiak két pilótája, hiszen az utolsó három versenyen maximum 129 pontot gyűjthet a McLaren, így ha Koreában a leintést követően is megmarad a jelenlegi különbség, akkor az energiaitalosok már vasárnap ünnepelhetnek.
A helyzetük tehát viszonylag kényelmes, Vettel azonban úgy véli, hogy sem neki, sem csapatának nem fog változni a versenykehez való hozzáállása, és a számolgatások helyett továbbra is az a céljuk, hogy a hátralévő helyszínekről a lehető legjobb eredménnyel távozzanak.

"Szeretünk versenyezni, és ha úgy gondolkodnánk, hogy innentől már teljesen mindegy hol végzünk, akkor ugyan mindegy lenne, ha otthon maradnánk. A legfőbb cél a bajnokság volt. Ez sikerült már a szezon vége előtt, ami nem megszokott, ennek ellenére továbbra is van rajtunk nyomás. Még ha ezt nem is az emberek felől érezzük, saját magunkra viszont ugyanolyan nyomást helyezünk, mert szeretjük a versenyzést. Szokás szerint élvezni fogjuk a versenyzést, és biztos vagyok abban, hogy a lehető legjobb formánkat hozzuk, mert nem leszünk boldogok attól, ha tudjuk, hogy többre lettünk volna képesek. A hozzáállásunk ugyanolyan marad. Az előző évben ez egy kemény helyszín volt számomra. Tíz körrel a leintés előtt még jó pozícióban voltam. Itt még nem álltam dobogón, úgyhogy nyilván ez a cél.”

Vettel Japánban nehéz hétvégén volt túl, hiszen idén nem nagyon kellett hozzászoknia ahhoz, hogy az abroncsai villámgyorsan elhasználódnak. Szuzukában azonban a lágy gumik több fejfájást okoztak a csapatnak, így a Red Bull most azon fáradozik, hogy ezt a problémát megoldja, és a világbajnok bízik abban, hogy Koreában jobban alakulnak majd a dolgok.
"Igaz, hogy más versenyeken mindig megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy tovább kint maradjunk, de Szuzukában első alkalommal történt meg, hogy korábban kellett kiállnunk a tervezettnél. Szenvedtünk a nagy mértékű gumikopással, amire már van ötletünk. Bizonyos mértékig sikerült megértenünk, hogy mitől volt túlzottan nagy a gumikopás, ezután végiggondoltuk, és muszáj még erősödnünk ezen a területen, és jó esély van arra, hogy ez sikerül. Jelenleg még nem tudni mennyi kiállásra lesz szükség a versenyen. Kettőnél valószínűleg több, talán még öt is lehetséges, ezt egyelőre még nem tudjuk.”

2011. október 10.

Japán Nagydíj: Sírni csak a Bajnoknak szabad

 

Micsoda hétvégén vagyunk túl! Sebastian Vettel újabb rekordot döntött meg: minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka lett 24 évesen és 98 naposan a vasárnapi Japán Nagydíjon. Az egész akkor kezdődött, amikor a szőke német a pénteki első szabadedzés utolsó perceiben lesodródott a pályáról, és hiába próbált azonnal korrigálni, végül a szemközti gumifalnak ütközött. Bár a szerelői villámgyorsan rendbe hozták az autót, a második tréningen is indulhatott, Seb ezt intő jelnek tartotta: elmondása szerint nem koncentrált végig, és ezért meg is fizetett. Még jó, hogy csak szabadedzésről volt szó. A pénteki napon aztán a McLaren alakulata dominált. Mint ahogy szombaton, a harmadik tréningen is és a kvalifikáción futott gyorskörökön is látszott a McLaren gyorsasága. Úgy nézett ki, hogy talán idén először verhető a Red Bull. Csakhogy Sebastian a Q3-ban megfutotta a nap legjobb idejét, bár nem igazán tudni hogyan. Ismét azt tette, amit szokott: kijött, ment egy kört, a többiek pedig próbáltál utolérni. Habár most nagyon szoros volt… Button 9 ezredmásodperccel ment nála „rosszabb” időt… Ez tökéletes példa volt arra, hogy a fejlesztésekkel telepakolt autókban igen is a legfontosabb szerep a pilótáé, mert ezt az első rajtkockát, nem az RB7, hanem Vettel szerezte meg.  Ráadásul még egy pici hiba is csúszott a gyorskörébe, de még mindig Seb az, akin a különbség múlik.  Persze a Red Bull remek munkája is benne van, ugyanis az időmérő kezdete előtt 27 perccel érkezett meg az ugyanolyan fejlesztésű első szárny, mint amit Vettel rommá tört pénteken. Na, mármost, Seb gondolkodás nélkül saját zsebből fizette a szárny szállítatását, úgy, hogy erre senki nem kötelezte! Hány F1 megasztár vállalná ezt? Hamilton idén sokadszorra keveredett konfliktusba a pályán, most épp Webberrel és Schumacherrel, a brit állítása szerint megint nem ő volt a hibás.  Mondjuk, ahogy kinéz, Martin Whitmarsh azért se szólna rá, ha felgyújtaná a McLaren motorhome-ját….Hát ismét saját ostobaságának köszönhetően, csak a harmadik rajtkockát szerezte meg, mögüle Massa és Alonso indult. Mark csak a hatodik pozíciót érte el, mögüle a japánok sztárja Kobayashi startolt. Schumacher, Senna, Perov zárta az első tíz sorrendjét, bár ők nem rendelkeztek mért körrel a Q3-ban. Az időmérőn történtek alapján látszott, hogy Vettelnek nehéz dolga lesz, ha meg akarja szerezni harmadik suzukai diadalát.….

A futamon aztán ez be is igazolódott. Már a rajtnál. Jenson jobban kapta el a starot és támadta Vettelt, a német aztán meglehetősen határozottan leterelte a fűre a McLaren klasszisát.  A manővert a versenybírók is vizsgálták (miután Jenson bepanaszolta Sebet), ám végül sima verseny helyzetnek ítélték az esetet. A tempóvesztés miatt Hamilton megelőzte csapattársát, ahogy a Ferrari pilótái is egymással foglalatoskodtak. Az első kerékcserék a 12. körben különösebb gond nélkül lezajlottak.  Tíz körrel később a következő kiállásoknál Seb látogatása elhúzódott, ráadásul lassú kivezető kört ment, így Jenson megelőzte a németet. Lassan be lehetne venni a versenyek szokásos procedúrájába a Hamilton rongál momentumot. Ismét Massát találta meg a brit, mondjuk most „csak” az első szárnyból törött le egy darabka. Ennek hatására beküldték a SC-t, ugyanis a legrosszabb helyen hagyta el a légterelő elemet, közben pedig a hetes kanyart is tisztítani kellett Webberék esete miatt. A restart eseménytelenül történt. A harmadik cseréknél aztán Vettelt Alonso is megelőzte, ugyanis a fiatal bajnokot elég rossz ütemben hívták ki, beszorult egy hármas fogat mögé, és feltartották. Bár Seb tartotta Fernando idejét, előzéssel is próbálkozott, a spanyol szépen védekezett, aztán a lekörözésnél feltartották, így Alonso meg tudott lógni. A futam érdekessége volt, hogy az első három olyan közel autózott egymáshoz, hogy egy-egy kameraállásból egyszerre lehetett látni őket. Azért erre az évad során nemigen volt példa, mert Seb sokszor utcahosszal vezetett a mezőny előtt. A befutó így Button, Alonso és Vettel lett.  Márkatársa, Mark a negyedik, míg Lewis az ötödik. Schumacher és Massa a 6.-7. helyen ért célba. A pontszerzők sorát Pérez, Petrov és Rosberg zárta. Bár Sebastian a harmadik helyen zárta a számára kedves pályán való futamot, mégis ő aratta a diadalt, ugyanis megvédte világbajnoki címét: Sebastian Vettel 2011 Világbajnoka! Annak ellenére, hogy mindenki tudta, hogy megvédi a címét a német, mégis sikerült a fél világ szemébe könnyet csalnia a fiatal srácnak. Sebastian személyiségének a varázsát az adja meg, lenyűgöző tehetségén és elképesztő szerénységén kívül, hogy hihetetlen mértékben emberi reakciói vannak, és ezeket nem szégyelli megmutatni. Tudta ő is, hogy megvédi a címét, még úgy is, hogy a futamon a győzelemért harcolt, nem az 1 pontért… mégis a leintést követően a könnyeivel küszködve mondott köszönetet csapatának… A dobogón ugyan a vigyorgó Sebet láttuk már, de a mozdulataiban benne volt a végtelen öröm és szenvedély, a meghatódottság és az a tűz, ami minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnokává tette őt.
Weltmeister 2010 – Weltmeister 2011
Olyan legendák soraiba emelve, mint Fangio, Prost, Senna, ugyanis Vettelen kívül csak 9 pilótának sikerült a címvédés. Suzuka egyébként is híres arról, hogy több versenyző itt szerezte, vagy védte meg a címét.

 A futamot követő interjúban aztán Seb kereste a szavakat, de végül belejött. Hihetetlenül mélyről, a szíve mélyéről mesélt a világnak az érzéseiről. Boldog mosolyán kívül a mindig őszinteséget sugárzó tekintetére most is érdemes volt odafigyelni. Mert az tanúskodott mind arról a küzdelemről, örömről, bánatról, meghatottságról, amit ez a fiatal srác átélt az évad során. Persze sokan legyintenek, hogy ilyen autóval könnyű volt címet védeni. Valahol igazuk van. De nem csak a mesterien kimunkált RB7-nek köszönhető ez a bravúr. Nem. Sokkal többről van itt szó. Egy 24 éves srácról, aki ámulatba ejti a világot, pedig állítása szerint ő csak beül az autójába és azt teszi, amit tennie kell, amiért él.   

   


„Nem tudom, hol is kezdjem, nyilvánvalóan ez egy hosszú és fantasztikus év volt, és a legjobb dolog, hogy még nincs is vége. Ma ismét erős eredményt értünk el, amivel meg is nyertük a bajnokságot, ez pedig fantasztikus. Ebben a pillanatban annyi dolog van, amit el akarsz mondani, de nehéz mindenre emlékezni, ezért egyszerűen nagyon hálás vagyok a csapat minden tagja számára. Egyedül nem tudtam volna ezt megvalósítani. Azt kell, hogy mondjam, ez pont olyan felkavaró, mint az első volt. Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat.” – Sebastian Vettel

Suzuka előtt sokat beszéltek arról, hogy tavaly Vettel csak egyetlen egyszer vezette a tabellát, a legvégén. Így lett világbajnok. Idén a legelső verseny óta vezette, minden oka meglett volna arra, hogy a fejébe szálljon a siker és a hatalom mámora. De Vettel egész egyszerűen nem ilyen. Két lábbal áll a földön, és mindig ő volt az első, aki figyelmeztetett minket arra, a sikersorozatában, hogy még nem világbajnok. Már az. Ígérete szerint a hátralévő versenyeken sem lazít, harcol a győzelmekért, elvégre van még egy cím, amit meg akarnak védeni. Az osztrák csapat sikerének titka a csapategységben rejlik.  Ifjú kora ellenére hihetetlenül érett gondolkodású, koncentrációs képessége és munka morálja felülmúlhatatlan. És ezek mellett a vigyorgó német egyszerűen jó fej. Látni ezt abból is, ahogy a rajongóival viselkedik, ahogy interjút ad, ahogy a legelső mondatával a csapatnak mondd köszönetet a sikerért, vagy kér bocsánatot a hibáiért. Ismét: hány ilyen F1 megasztár van? Számomra ezek miatt (is) igazi világbajnok. Mert megmutatja nekünk az Embert a pilóta mögött. Mert Seb önfeledt vigyorával elhiteti velünk, hogy mi is a nagy csapat tagjai vagyunk.

"Annyi emberünk van. Nehéz lenne mindnyájukat megnevezni, de egy személy, aki igazán kiemelkedik ebben az évben, az az, akivel a legtöbb időmet töltöttem, az edzőm, Tommy Parmakoski, és családja Finnországban. Nagyszerű fiuk van, akinek nagy szíve van. Ő volt az első, aki véget vetett annak, hogy olyan dolgokon gondolkozzak, amik nem állnak az irányításom alatt.”

Igen Sebastian gondolkodás és életszemlélete igazán különleges. És mindezek miatt az F1 egyik legmeghatározóbb egyénisége, és épp ezért kivételes Bajnok. Immáron kétszeres…

Button: Remélem, Seb nem hazudik, hiszek neki

Vettel a Japán GP rajtjánál fűre szorította Buttont. 

Az ügyet már az eredményhirdetés előtt elkezdték megbeszélni, Button azt mondta, "már két kerékkel a füvön voltam", mire Vettel csak annyit vágott vissza, "és mi volt az újraindulásnál?" A német arra célzott, hogy Button szinte állóra lassított az élen a biztonsági autó kiállása után, ami tömegjelenetet eredményezett. 

A pezsgőlocsolás után a sajtótájékoztatón folytatták a beszélgetést. 

Vettel: Valószínűleg Michael Schumacher, a vb-i felét így nyerte. (Arra válaszolt, tudja-e, mikor dőlt el legutóbb ennyire korán a vb?) 

Button: Fenébe is, németek! 

Vettel: Ezt hogy is érted? 

Button: Hogy újra ilyen jót versenyzünk! 

Vettel: Vagyis mindig leparkolsz a kockás zászló után? (Button kocsijából kifogyott a benzin.) 

Button: Ja, és lehet, hogy nem veszem vissza, amikor megint keresztbe jössz. 

Vettel: Az jó, mert azt jelenti, akkor újra a pole-ból indulok. 

Majd hosszabban is kifejtették a véleményüket. 

"Kérdezzék Fernandót, az F1-autók tudnak két kerékkel füvön menni. Nem akartam leszorítani, azt gondoltam, jól startoltam, mert Lewistól kezdtem távolodni. Ő a viszonyítási pont, Jensont nem látom, mert ő második. Azt hittem, nem rajtolt jól, mert nem láttam továbbra sem. Zsigerből jobbra húztam, hogy belül legyek, szerintem ez van mindannyiunk vérében, amikor megláttam, már a füvön volt. De megbeszéltük, eszem ágában sem volt veszélybe sodorni" - mondta Vettel. 

Míg Button: "Jól rajtoltam, Seb nem, és szerintem azonnal tudta is ezt, így rögtön keresztbe jött, csak jött, csak jött, csak jött. Azt gondoltam, egyszer csak megáll, mivel már fél autónyival mellette voltam. De nem állt meg, a fűre kerültem és visszavettem, különben elszállunk. Azt mondta, nem látott, és ha így van, akkor ennyi, ez benne van. Beszéltünk, remélem, nem hazudik, én hiszek neki. Büntetni csak a pillanat hevében akartam, ezért szóltam a rádión, így éreztem akkor. Kemények vagyunk egymással, nehéz megtalálni a határokat". 

Az esetet a felügyelők is vizsgálták, de nem büntették Vettelt, valószínűleg mert Button nem volt fél autónyival mellette, jó, ha a McLaren első kereke előrébb volt a Red Bull hátsójánál.