2012. január 29.

Räikkönen fél év alatt bizonyíthat

A 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen két év ralizás után idén visszatér a Forma-1-be, a Lotus pilótája lesz. Michael Schumacher példáját látva a finnre komoly kihívás vár, a versenyképességét nem lehet előre garantálni.

Räikkönen a hét elején Valenciában már melegített egy 2010-es autóval, februárban pedig a három hivatalos téli teszten is vezet majd, 1972 és '74 világbajnoka, az első címét szintén egy fekete-arany, eredeti Lotusszal szerző Emerson Fittipaldi pedig úgy véli, hogy ha az első hónapokban elkapja a fonalat a finn, akkor minden rendben lesz.

"A nagyszerű adottságai miatt megvan a képessége, hogy újra nagyon gyors legyen majd, még két év távollét után is. De gyorsan kell majd alkalmazkodnia, az első hat hónap kritikus lesz számára" - mondta a brazil legenda.

Az egész 2012-es idény kilátásait illetően Fittipaldi is oszta az általános véleményt, miszerint a tavaly második címét is megszerző Red Bull-Vettel kombináció lesz a fő esélyes.

"Úgy néz ki, hogy megint Sebastian Vettelt kell majd megverni, hiszen a Red Bullnál ott van Adrian Newey, aki egy zseni. Persze nem feledkezhetünk meg a Ferrariról és a McLarenről sem, akiknek szintén nagy és kompetens gárdája van és kiváló pilótáik, mindenük megvan hozzá, hogy a csúcsra érjenek."

A Lotushoz kapcsolódó hír, hogy a csapat hivatalosan is nevet adott idei modelljének, a február 5-én leleplezendő autót E20-asnak keresztelték.

Ez szakít a korábbi modelljelölési rendszerrel, hiszen az eddigiek alapján az R32-es következett volna, azonban 2012-re végleg kikerült a Renault a csapat nevéből, mostantól a központ, Enstone adja a betűt, míg a 20-as szám azt jelzi, hogy ez éppen a 20. autó, amely a benettonos, renault-s és immár lotusos inkarnáció keretében született az angliai műhelyben. 

2012. január 28.

Még több kép!

Valencia-Teszt
Interjú Züric-ben / Január 26.

Üléspróba-Estone / Január 27.

Räikkönen: Ha bulizni akarok, bulizok, és nem kérek rá engedélyt senkitől!

Kimi Räikkönen idén sem fogja magát vissza, ha bulizásról van szó, és, ha kedve tartja, belevág az éjszakába.

Räikkönen biztosan nem fog engedélyt kérni a Lotus F1 Team-től.
A finn világbajnok versenyző soha nem vetette meg az alkoholt és a bulizást, ami miatt állandó téma a sajtóban. Sokan egy részeges versenyzőnek állítják be őt, de az eredményei önmagukért beszélnek.

Kimi Räikkönen, aki 2007-ben a Ferrarival nyert világbajnoki címet a Formula-1-ben, idén sem mond le arról, hogy néha felöntsön a garatra és bulizzon.

A Lotus F1 Team nem igazán korlátozza a versenyzőt ebben, és Räikkönen sem kér engedélyt a brit istállótól.

„Ha el akarok menni valahova, és jól érezni magam, akkor megteszem. Nincs problémám ezzel.” – kezdte Kimi Räikkönen Zürichben a finn Iltalehti kérdésére válaszolván.

„Senki sem korlátoz ebben, és engedélyt sem kérek senkitől erre.” – tette hozzá Räikkönen.

Sebastian Vettel egy új személyi edzővel folytatja

2010 és 2011 világbajnoka egy új személyi edzővel folytatja a munkát a Formula-1-ben.

Sebastian Vettel ismét egy finn mellett fog dolgozni a királykategóriában.
Immáron hivatalos, hogy a kétszeres világbajnok Sebastian Vettel egy új személyi edzővel folytatja a Formula-1-ben. A SPORT BILD a finn Heikki Huovinen érkezéséről számolt be, aki a jövőben a Red Bull Racing sztárja fizikális felkészüléséért lesz felelős.

A 28 éves Huoivinen diplomás szakember, aki ismert és neves személyi edző, valamint oktató a csoportos tornák során. Ezzel együtt a Mestis-Liga Jégkorong ligában is játszott.

Vettel új edzője, akit nem mellesleg elődje, Tommi Pärmakoski ajánlott be a németnek, Svájcba teszi át a székhelyét, és az első hivatalos teszten, Jerezben már a címvédő mellett lesz.

Kimi Räikkönen nem bánja, ha idén a középmezőnyben kell csatáznia

Kimi Räikkönen visszatérése a bejelentés pillanatától folyamatosan az F1-es híradások egyik fő témája, és a szezon közeledtével egyre többen találgatnak, milyen eredmények várhatóak 2007 világbajnokától.

A bejelentés előtt sokan azért kételkedtek a finn klasszis visszatérésében, mert két éve még azt hangoztatta, hogy csak győzelemre esélyes autóba ülne. Azóta természetesen némiképp megváltoztak a körülmények, és előbb a Williamsszel folytatott tárgyalásokat, végül a Lotus ajánlata mellett döntött. A Lotus bár jelenleg nem számít top csapatnak, de az mindenképpen elmondható, hogy okozhat meglepetést, főként egy Kimi Räikönnen kaliberű versenyzővel.

Räikkönen a hét eleji két napos valenciai tesztje után a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy nem jelent számára különösebb problémát, ha idén a középmezőnyben kell harcolnia.
"Ami a gyorsaságot illeti, kicsivel többre számítottam. Oké, Valencia nem a leggyorsabb pálya, de azért nagyjából elfogadható. Úgy gondolom, a középmezőnyben fogok harcolni. Ez azért nem egy nagy dráma. Nem különbözik majd a Ferrarinál töltött utolsó évemnél."

Sokan vélik úgy, hogy Kimi idő előtti távozása a maranellói istállótól leginkább annak köszönhető, hogy Fernando Alonso igen komoly pénzt vitt a csapathoz a spanyol óriásbank a Santander által, akik még Kimi szerződése miatt a következő évi fizetését is hajlandóak voltak kifizetni. Akkor úgy tűnt, a Jégember kissé megsértődött, ám mára a dolgot egyszerűen lezárta, és úgy nyilatkozott: "Nincs harag senkivel."

A finn a kétéves rali (illetve egyszeri Nascar) kalandja után (melyet a második évtől már saját zsebből finanszírozott) két évre írt alá a Lotusszal, ám továbbra sincsenek konkrétan meghatározott távlati tervei.

"A cél természetesen a világbajnoki cím. Jó hogy újra megpróbálom, de azért nem hajtom megszállottan, hogy egy második világbajnoki címet szerezzek. Alapból most két évig leszek. Jelenleg nincs semmiféle hosszú távú tervem, meglátjuk, hogy megy majd a Lotus. Ha az autóban jól érzem magam a már a kezdetektől fogva, akkor versenyképes lehetek. A versenyek nem hiszem, hogy nagyon különböznének (2009-től). Vettel erős volt már akkor is, bár most még jobb, de sok múlhat az állítható hátsó szárnyakon. A DRS-t még nem próbáltam, de KERS az volt Valenciában a 2010-es autóban. Ez csak annyit jelent, hogy egy-két gombbal többet kell nyomkodni.”
A fizikai felkészültségéről Kimi elmondta, hogy Valenciában nagyon jól érzte magát a két napos teszt után.

"Nem éreztem merevséget a nyakamban. Arra számítottam, hogy több problémám lesz a nyakizmaimmal, de valóban nem éreztem semmit. Próbáltunk minél jobban dolgozni, mint minden verseny előtt, de, hogy mi lesz, egyelőre még nagyon nehéz megmondani. Majd a teszteken meglátjuk milyen lesz az új autó, majd abból lehet kiindulni. Reméljük, hogy már a szezon elején jó autóval vághatunk neki a kihívásoknak, az nagyon szép lenne, de ha esetleg nem így lesz, akkor megpróbálunk folyamatosan fejlődni. A csapatnál minden adott egy jó kocsihoz, semmi sem hiányzik ahhoz, hogy egy jó autónk legyen. Mindenki nagyon lelkesen dolgozik annak érdekében, hogy jól szerepeljünk. A légkör kiváló, és sokkal hangulatosabb, családiasabb, mint egy nagy csapatnál. Nagyon rendes emberek vesznek körül, és nagyon élvezem.”

De la Rosa: Kimi meglepetést okozhat!

Pedro de la Rosa a McLaren tesztversenyzőjeként és Juan Pablo Montoya F1-ből való kiszállásakor csapattársként jól megismerhette a most visszatérő Kimi Räikkönent, aki a Lotus kötelékében hajt a 2012-es évadban.

Räikkönen egy kétnapos teszten van túl, melynek segítségével megpróbált kicsit visszarázódni a Formula—1-es versenyautó vezetésébe. 2007 világbajnoka ezután a február hetedikén induló hivatalos idénykezdő teszten ülhet majd be a csapat idei versenygépébe, mely De la Rosa szerint amennyiben versenyképes lesz, Räikkönen komoly veszélyt jelenthet riválisai számára, annak ellenére, hogy 2009 óta nem vezetett a királykategóriában.

„Kimi egy remek versenyző” – mondja De la Rosa az Autosporton olvasható interjújában.

„Sok versenyzővel dolgoztam már együtt a karrierem során, de úgy érzem, hogy mindközül ő a legnagyszerűbb. Ha a Lotus képes számára egy versenyképes autót biztosítani, akkor Kimi meglepetést okozhat!” – jelentette ki a 40 éves spanyol.

Talán a 2012-es mezőny lesz a valaha volt legjobb…

A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery szerint a Formula–1 történetében az idei évad lehet a legizgalmasabb, hiszen a 2012-es szezonban nem kevesebb, mint hat világbajnok – Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Jenson Button és Michael Schumacher – fog felsorakozni a rajtrácsra.


„Valószínűleg az F1-ben ez lesz a valaha volt legmagasabb szint” – idézte Hembery szavait a finn Turun Sanomat,„különösen, ha számításba vesszük, hogy rajtuk kívül van még sok tehetséges versenyző, akik nem nyertek még címet.”


„Amennyiben az autók szintje és a versenyzők teljesítményszintje is ennyire magas, akkor lesz néhány elképesztően jó futam.”

Amikor azonban a 2007-es világbajnokról, Räikkönenről kérdezték, Hembery már nem válaszolt ennyire lelkesen:

„Kétszer találkoztam vele. Csendes fickó, és egyébként is, tartottuk a távolságot. A versenyzők akkor fordulnak hozzánk, ha szükségük van valamire.”

Räikkönen hét eleji tesztjéről pedig a következőt mondta az F1 gumiszállítójának motorsport igazgatója:

„Egyáltalán nem követtük figyelemmel, ez egyedül a Lotus dolga volt.”
„Természetesen azért olvastam az észrevételeit, és úgy vélem, sokat számít, hogy most már összehasonlította ezeket az abroncsokat azokkal, amiket korábban ismert.”

„Kimi a sport egyik legkivételesebb versenyzője, így szerintem gyorsan fog tanulni.”

Video Kimi tesztjéről

2012. január 23.

Képek

Töltöttünk fel új képeket Kimi első tesztjéről. Itt megnézhetitek őket! : )

2012. január 22.

Ecclestoen: Vettelre csak Webber jelenthet veszélyt idén

Bernie Ecclestone úgy látja, hogy Sebastian Vettelnek maximum házon belül kell konkurenciával számolnia, mivel 2012-ben is a Red Bull Racing lesz előnyben. Button meglepetés, a szupertehetséges Alonsónak egy tökéletes autó kellene, míg a Mercedes is győzni fog idén – latolgatta az esélyeket a kereskedelmi jogok birtokosa.

Sebastian Vettel 15 futam után megvédte a címét 2011-ben, majd a Red Bull Racing egy versennyel később bezsebelte a konstruktőri címet is.

Bernie Ecclestone szerint a Forma-1-nek nem árt a Red Bull Racing dominanciája, mivel a nézők az egyes futamok izgalmai miatt figyelik a világbajnokságot, és nem a ponttáblázat aktuális állása miatt: 
„A tv-nézők sokkal inkább a futamok izgalmai miatt nézik (a Forma-1-et), mint a világbajnokság állása miatt”- mondta Mr. E a Salzburger Nachrichtennek.

Természetesen a versenyek izgalmainak is jót tenne az, ha idén valaki megtörné a Red Bull dominanciáját, és Ecclestone is díjazná, ha megtörne a jég: 

„Nem remélem azt (hogy domináljanak), de ebben a szezonban ismét dominálni fognak.”
Ecclestone szerint a fenyegetés csak házon belülről érkezhet, és abban bízik, hogy Webber 2012-ben összekapja magát:

„Ebben az évben egy teljesen más Markot fogunk megélni, aki alkalmazni fogja a tehetségét.”
„A McLarennél Button a meglepetés. Leszerelte Hamiltont, miközben ő tovább emelkedett. A Ferrarinál csak egy egyértelmű és világos felemelkedésben bízhatok. Alonso szupertehetséges, és egy tökéletes autót kellene kapnia.” 

Ecclestone szerint idén beteljesedhet a nagy négyes, és azt várja, hogy a csillagosok is felérjenek a dobogó csúcsára:

„Meglepődnék, ha idén nem nyerne a Mercedes.”

2012. január 21.

Räikkönen repetája - Egy visszatérés margójára

Cikkünkben áttekintjük a finn világbajnok F-1-es távozásának és visszatérésének különleges körülményeit, és felidézzük, mi történt vele e két jeles esemény között eltelt időszakban. Nem árt, ha a szezon rajtja előtt ismét szintre hozzuk magunkat Kimi Räikkönenből.


Mika Häkkinen óta tudjuk, hogy fenntartásokkal kell kezelni, ha egy 30-az éveinek elején járó finn bajnok ideiglenesen hátat fordít a Forma-1 zajos, az északi mentalitás számára túlságosan is pörgős világának, nem zárkózva el annak lehetőségtől, hogy egy szép napon talán ismét visszatér majd a mezőnybe.
Már egy évtized eltelt azóta, hogy a kétszeres bajnok a frusztrációval teli 2001-es szezon végén a csapattól ajándékba kapott úszógumival a derekán kisétált a McLaren motorhome-jából, hogy megkezdje egy éves regenerálódását, ami végül olyan jól sikerült, hogy 2002 júliusában be is jelentette, esze ágában sincs többé versenyzőként visszatérni a motorsportok csúcsára.

A sajtó előtt mindig nehezen megnyíló Häkkinen távozási módszere - még ha nem is volt a kezdetektől fogva tudatos - nagyszerűen működött, hiszen ezzel ügyesen elkerülte azt a törvényszerűen nagy felhajtást, ami a hozzá hasonlóan különleges egyéniségek visszavonulását kíséri. 2001 végén még nem lett volna illő búcsúinterjúkat készíteni a visszatérés lehetőségét meglebegtető finnel, mire pedig a Forma-1 világa a következő év nyarán homlokához csapva felismerte, hogy végleg le kell mondania az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb alakjáról, Häkkinen Közép-Finnország egyik tóparti szaunájába rejtőzve már kellően távol volt mindettől.

Aztán amikor röpke nyolc évvel később ugyanez a társadalom nagy szívfájdalmak közepette ismét búcsúzni volt kénytelen az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb alakjától, aki nem mellesleg fenntartotta annak lehetőségét, hogy a raliban tett kiruccanás után még visszatér a Forma-1-be, óhatatlanul is felsejlett bennünk Häkkinen példája. Vajon ki lenne az első napjaink versenyzői közül, aki nagyra értékelné, ha a legkisebb feltűnést keltve sikerülne kiosonnia a vakító rivaldafényből? Hát persze, hogy Kimi Räikkönen!
Azért valljuk be, amikor 30 éves korában, egy évvel ferraris szerződésének lejárta előtt, ám a hőn áhított világbajnoki címmel a zsebében besétált a Rali Világbajnokság sarkig kitárt kapuján, és beült az egyetlen olyan autóba, amely az utóbbi hónapokban képes volt megcsillogtatni a szemét, sokak számára inkább csak vágyálom, semmint reális opció maradt, hogy Räikkönen még valaha is önszántából karnyújtásnyi közelségbe merészkedjen egy forma-1-es versenygéphez. Főleg, hogy a 2010-es szezon végén önmagához képest heves szóváltásba keveredett Eric Boullier-vel, aki állítólag anélkül említette egy mondatban a "Renault" és a "Räikkönen" nevet, hogy előzőleg erről a finn pilóta véleményét is kikérte volna. Az ügy lezárásaként végül Kimi kijelentette, hogy semmi szín alatt nem fog az enstone-i csapathoz igazolni. Változnak az idők...


Tegyük hozzá, Räikkönen 2009-es távozásában jelentős szerepe volt a körülmények szerencsétlen összejátszásának. Nem mindennapos jelenség, hogy egy nagy lábon élő istálló - pláne nem a Ferrari - idő előtt megválna egy velük bajnoki címet szerző, ösztönösen gyors, a közönség által bálványozott, már csak épp hogy valódi aranytojást nem tojó pilótától anélkül, hogy az különösebb okot szolgáltatott volna rá. Már persze, ha a finn karakterének kezdetektől fogva ismert hátulütőit nem számoljuk: nevezetesen magas fizetésigényét, illetve a Ferrari temperamentumos közegétől homlokegyenest elütő hidegvérét.

Mégis olyan helyzet alakult ki Maranellóban 2009 második felében, ami elkerülhetetlenné tette ezt a lépést a vezetőség részéről. Először is ott volt a gyár kapuit már huzamosabb ideje két ököllel döngető Fernando Alonso, s a spanyol önként felajánlott szolgálatainak visszautasítását egyik csapat sem engedheti meg magának, még akkor sem, ha már azt megelőzően is a mezőny egyik legjobb pilótapárosával rendelkeztek. Másrészt ott volt Felipe Massa súlyos hungaroringi balesete, amelyet követően már csak erkölcsi megfontolásból sem dobhatták ki szerencsétlenül járt versenyzőjüknek. A csapat mindenképpen tartozott annyival a brazilnak, hogy támogatásáról biztosítja, nem mond le róla, és sikeres felépülése esetén ad neki esélyt a visszatérésre. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy a Ferraritól legendásan távol áll, hogy két egyenrangú versenyzővel vágjon bele a bajnoki küzdelembe, máris végtelenül egyszerűnek tűnik az egyismeretlenes egyenlet megoldása: Räikkönen a körülmények áldozatává vált, így nem maradt számára hely az istállónál.

Akárhogy is, Kimi 2010-ben a WRC mezőnyében találta magát, ahol a gyári Citroen junior csapatában kapott helyet, navigátora pedig a korábban Tommi Mäkinen oldalán már világbajnoki futamot is nyerő, tapasztalt Kaj Lindström lett. A Citroen Junior Teamet valahogy ahhoz lehetne hasonlítani, mint a Red Bulltól függő Toro Rossót, amikor még szabad volt köztük a technológiacsere. Az alakulatot 2009-ben keltette életre az anyacég, miután a gazdasági válság következtében a Subaru és a Suzuki is kivonta gyári csapatát a sorozatból. A következő évben azonban a Citroen szemléletet váltott, feloszlatta junior csapatát, s ehelyett inkább ügyfélautókat bocsátott az érdeklődők rendelkezésére, amelyek továbbra is a francia gyár irányítása alatt álltak, azonban némileg nagyobb függetlenséget élveztek, például mindegyikük külön csapatként nevezhetett a konstruktőri bajnokságba. Így Räikkönen is saját kezébe vette az irányítást, ICE 1 Racing néven istállót alapított, ami önmaga futtatása mellett fiatal motokrossz tehetségek támogatásával is foglalatoskodott, és teszi ezt a mái napig is.

Räikkönen mindkét WRC-ben töltött szezonját a bajnokság 10. helyén zárta, legjobb eredményét a 2010-es Török Ralin jegyezve, ahol ötödikként végzett összetettben. A sportágban való tapasztalatlanságát figyelembe véve remekül helytállt, noha kezdetben még inkább látványos borulásaival, mintsem kiváló eredményeivel volt tele a sajtó. Azokon a versenyeken, melyeken nem ütközött semmiféle problémába, szinte mindig kényelmesen az első tíz között, azaz pontszerző helyen ért célba, hiszen az FIA 2010 elején erre a kategóriára is ráhúzta a Forma-1-ben is használatos értékelési rendszert. Teljesítményével a statisztikai évkönyvekbe is beírta magát, hiszen Carlos Reutemann után ő mindössze a második versenyző, aki az F-1-ben és a WRC-ben is pontot tudott gyűjteni.


Hiába a Forma-1-től homlokegyenest eltérő vezetési stílust megkövetelő kategória, azért mégsem tűnt el nyomtalanul életéből az előző 9 év, hiszen hamar kiderült, hogy Kimi az aszfaltozott burkolatú pályákon érzi magát a leginkább otthonosan. Legjobb eredményeit is ilyen körülmények között érte el, a 2010-es Német Rali utolsó etapjában például első és eddig egyetlen szakaszgyőzelmét is megszerezte, de ugyanabban az évben egy kisebb franciaországi versenyen, a Rally Vosgien-n győzni is tudott.

Nem titok azonban, hogy nehezen tudott megbarátkozni a raliversenyzés egyik sajátosságával, nevezetesen hogy akármennyire is ő volt az, aki az autót vezette, a zavartalan előrehaladáshoz itt két ember harmonikus együttműködésére volt szükség. Már nem zárhatta ki olyan mértékben a külső környezetet, mint tette a Forma-1-ben, ahol olykor a futam hevében nem restellte versenymérnöke tudtára adni, hogy unja annak körönkénti bejelentkezéseit, melyek során rendre valami számára lényegtelen információt közölt a rádión. Kimi legnagyobb hátránya így talán nem is tapasztalanságából adódott, hanem abból, hogy nem foglalkozott eleget az itiner összeállításával, illetve nehezen bízott meg navigátora jelzéseiben, ami pedig létfontosságú ahhoz, hogy megfelelő tempóval érkezzen a kanyarokba, s minél kevesebb improvizálásra legyen szüksége a váratlan helyzetekben. A probléma meglétét Kaj Lindström is megerősítette, hozzátéve, hogy a szükséges bizalom kialakulása az újoncok számára mindig hosszabb időt vesz igénybe, és rámutatva, hogy Räikkönen a második évében igenis sokat fejlődött e tekintetben.

Persze a finn továbbra is akkor volt igazán elemében, amikor magára volt utalva. A Forma-1-gyel ellentétben a WRC-ben nem tilos az évközi tesztelés, ami abból áll, hogy a versenyzők egy a csapat által ismert szakaszon vezetnek végig oda-vissza, itiner használata nélkül. Helyi jelentések szerint Räikkönen ilyenkor nem ritkán a leggyorsabbnak bizonyult, felülmúlva a gyári csapat sofőrjeit, Sébastien Loeböt és Sébastien Ogiert is.

Räikkönen továbbra is szeretett független lenni, így bizonyára jobban érezte magát 2011-ben, amikor önálló csapata révén a saját útját egyengethette. Míg első évében csak egy, a másodikban négy ralit is kihagyott, közben pedig belekóstolt más szériák ízvilágába is. Bár talán kissé túlzásba is vitte a rá annyira jellemző nemtörődömséget, minek következménye az lett, hogy az ICE 1 Racinget tavaly kizárták a bajnokságból. Van ugyanis egy szabály, amely kimondja, hogy egy csapat csak akkor lesz értékelve az év végi összetettben, ha a versenynaptárban található négy Európán kívüli futamból legalább kettőn rajthoz áll. Räikkönen a szezon első felében részt vett a Jordán Ralin, azonban kihagyta a Mexikóban és Argentínában rendezett eseményeket, így a szeptemberi Ausztrál Ralin kötelező lett volna a megjelenése. A finn azonban úgy döntött, nem fárasztja magát azzal, hogy a világ másik végére utazzon holmi murvás verseny kedvéért, az FIA-t pedig nem hatotta meg ez a gyenge lábakon álló indok, így csapatát diszkvalifikálták a pontversenyből. Mivel ez az egyéni küzdelemben való részvételét nem befolyásolta, Kimi bizonyára különösebb lelki trauma nélkül tette túl magát az ügyön - már ha feltűnt neki egyáltalán.

A 2007-es bajnok azonban a rali világától távol is remek elfoglaltságokat talált magának, hiszen látogatást tett más nagy versenysorozatok háza táján is: tesztelte a Peugeot LMP1-es autóját, illetve átruccant Amerikába, ahol rajthoz állt a NASCAR két különböző kategóriájának egy-egy versenyén is. Nehéz eldönteni, hogy csak a kíváncsiság és kalandvágy vezérelte-e vagy már ekkor megfordult a fejében, hogy a következő évben felhagy a ralizással, abban viszont még nem volt biztos, hogy pontosan mit is szeretne csinálni. Tapasztalatai eltérőek voltak a két sorozat autóinak kipróbálása után, az LMP1-es versenygép például egyáltalán nem lopta be magát a szívébe. "A Le Mans-i autó érdekes volt, de hogy őszinte legyek, az irányíthatósága elég szar, a szélvédő pedig nagyon furcsa. Mintha torzított volna, bizonyára azért, mert eléggé lekerekített" - ecsetelte tapasztalatait a tőle megszokott nyers stílusban Kimi. Sokkal több szórakozást lelt azonban az oválpályás körözésben, és mint utólag elmondta, ekkor tört rá az a felismerés, hogy mennyire is hiányzik neki az ellenfelekkel való közvetlen pozícióharc, hiszen a raliban csak szélsőséges esetben találkozhatott más autókkal a szakasz során.


A többit már tudjuk, hiszen az elmúlt egy-két hónapban másról sem olvashattunk, mint hogy a finn pilóta magát meghazudtoló vehemenciával ösztökéli menedzsereit a forma-1-es csapatfőnökökkel való kapcsolatfelvételre. Mivel azonban ezen a télen nem volt nagy mozgolódás a pilótapiacon, s legfőbbképpen nem az élmezőnyben, lehetőségei igen korlátozottak voltak. Sokáig úgy tűnt, a Williams lehet a befutó, ezzel Kimi csatlakozhatott volna ahhoz a jelenleg még csak háromfős impozáns társasághoz, akiknek karrierje során megadatott, hogy a Forma-1 három legsikeresebb csapatánál, tehát a Ferrarinál, a McLarennél és a Williamsnél is vezethettek. Ezt eddig csak Alain Prost, Nigel Mansell és Jacky Ickx mondhatja el magáról, bár utóbbi kettő a wokingiaknál csak igen rövid látogatást tett, így mindössze Prost büszkélkedhet azzal a tettel, hogy mindhárom istálló autóját győzelemre tudta vezetni. Persze a Williams pilótájának lenni ma már koránt sem akkor megtiszteltetés, mint a ’80-as és a ’90-es években volt, így Räikkönen talán még jól is járt azzal, hogy Frank Williams nem akarta vagy nem tudta bármi áron megszerezni őt. Kétségtelen, hogy az évek óta teljesítmény- és erőforráshiánnyal küszködő csapat utóbbi évtizedének legnagyobb átszervezésére szánta el magát a jelentős személycserékkel és utolsó sikerkorszakának motorszállítójához való visszatéréssel, azonban nem valószínű, hogy ezzel varázsütésre megoldódnának a Williams mélyen gyökerező bajai. Kimi nem egy mazochista versenyzőtípus, aki örömét leli abban, hogy hősies, de észrevétlen csatákat vívjon a középmezőnyben, a háttérben pedig segítsen mérnökeinek a helyére illeszteni a reménytelenül összekeveredett építőkockákat. Arról nem is beszélve, hogy az öreg Frank is tudja jobb helyre fektetni a pénzét, különösen ezekben az ínséges időkben, így talán elmondhatjuk, mindkét fél jól járt a szerződés meg nem kötésével.

Ezt követően a Renault-val való megállapodást viszonylag gyorsan sikerült nyélbe ütni, ahol azonnal egy különleges helyzetbe csöppent, hiszen a volánt Vitalij Petrovtól és Bruno Sennától, a Lotus örökségét viszont Heikki Kovalainentől és Jarno Trullitól veszi majd át a névvitát csak nemrégiben lezáró enstone-i csapatnál. A bejelentés két nappal az interlagosi szezonzárót követően, november 29-én rázta meg a világot, s mondhatni, hogy dramaturgiai szempontból a lehető legjobbkor érkezett - már ha ráhúzhatjuk ezt a színművészetben használt fogalmat egy sporteseményre. Gondoljunk csak bele, a szezon épphogy véget ért, ráadásul az utolsó epizódokat már a korábbiaknál alacsonyabb érdeklődés övezte, hiszen a főhősöket érintő minden lényeges rejtély idő előtt megoldódott. Ha a Forma-1 történetesen egy 62. évadát élő thriller-dráma sorozat lenne, az íróknak kötelességük lenne egy csavarral lezárni a szezont, valamivel, ami az üres hónapokban is ott kattog a néző agyában, ami fenntartja az érdeklődését, és ami miatt naponta minimum egy körme letörik a fal kaparászása közben, amihez azért folyamodik, mert nem képes idegösszeomlás nélkül kivárni, hogy mi fog történni a folytatásban. Ennek a film végi csavarnak a szerepét tölti most be Kimi Räikkönen, hiszen aligha van olyan F-1 rajongó, akinek lefekvés előtt legalább egyszer ne futott volna át az agyán, milyen lesz őt újra figyelni előzés közben, milyen eredményeket tud majd elérni, és hogyan teljesít majd az élmezőny többi tagjával szemben.

Persze a Lotus fejesei, Gerard Lopez és Eric Boullier aligha ilyen szempontokat vettek figyelembe a bejelentés időpontjának kitűzésekor, és abban is megegyezhetünk, hogy Räikkönen visszatérésének hírét akkor is világrengető érdeklődés követné, ha a bejelentésre történetesen 2012. december 21-én kerül sor. Egy olyan ember, aki pusztán azzal képes tömeghisztériát kiváltani, hogy kivesz a hűtőből egy fagyit, szinte szívességet tesz a Forma-1-nek azzal, hogy ismét összeköti vele az életét. A történelem során először hat világbajnokkal felálló mezőnyt pedig bizonyos szempontból akkor is szemet gyönyörködtető lesz nézni, ha az említett hat pilóta az egész szezon során nem kerül egymáshoz képest 300 méteres távolságon belülre a pályán.

És hogy mit várhatunk Räikkönentől 2012-ben? Természetesen az első tesztek kezdetéig még csak találgatni lehet, ráadásul jelen esetben a lehetséges forgatókönyvek még az ilyenkor megszokottnál is szélesebb skálán mozognak. A finn két évet távol volt a sporttól, és noha 2009-ben, a legutóbbi jelentős szabályváltozások idején még a mezőnyben volt, a Forma-1 nem tud elég lassan változni ahhoz, hogy egy ekkora kihagyás kezdetben ne járjon valamekkora hátránnyal. Räikkönen használta már a KERS-t és vezetett slick gumikon, viszont újdonságként szolgálnak majd számára a Pirelli abroncsai és az állítható hátsó vezetőszárny is, ráadásul már nincs tapasztalata a tankolás nélküli időkből sem. Valójában 2010 óta a sport stratégiai irányvonalai a fejük tetejére álltak, hiszen immár nem a későbbi, hanem a korábbi boxkiállással lehet előnyhöz jutni az ellenfelekkel szemben a pályán. Persze gyanítható, hogy Kimi nem az az ember, akinek ilyen apróságok miatt aggodalom ülne ki az arcára, és azt is tudjuk, hogy az oka is megvan a higgadtságra, hiszen az alkalmazkodással sohasem voltak gondjai.


Azt, hogy önmagában a két év kihagyás, a Forma-1 ritmusából való kiesés hogyan fog lecsapódni a teljesítményén, szintén nehéz megítélni. Persze Michael Schumacher személyében itt van nekünk a négy keréken guruló élő összehasonlítási alap, aki nemrég éppen valami hasonlót vitt véghez, amikor a békés nyugállományból tért vissza a Mercedeshez. Pusztán a némethez viszonyítva Räikkönen helyzete egészen biztató, hiszen eleve egy évvel kevesebbet hagyott ki, mely alatt a sport nem is esett át annyira jelentős változásokon, mint 2006 és 2010 között, ráadásul majdnem 9 évvel fiatalabb korában tér vissza, mint tette azt a hétszeres bajnok. Arról nem is beszélve, hogy Kimi az F-1-től távol töltött időt is aktív versenyzéssel töltötte, így reflexei, koncentrálóképessége elméletben nem fakultak. De ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy minden kezdeti nehézségével együtt utólag visszatekintve Schumacher visszatérése sem nevezhető kudarcnak, akkor már tényleg úgy tűnik, hogy ha valami, akkor ez a csekély 38 versenyes kihagyás tényleg nem kell, hogy álmatlan éjszakákat okozzon Räikkönennek. Persze meg kell jegyeznünk, hogy nem szabad teljesen egymásra helyezni a két pilóta sorsát, hiszen az emberek nem egyformán reagálnak még azonos helyzetekben sem, különbözőkben meg aztán pláne.

A siker elmaradása elsősorban Schumachernél sem a saját, sokkal inkább autója teljesítményén múlott, és meglehet, hogy a finn törekvéseinek is ez tesz majd keresztbe. A Lotusból szinte bármilyen forma kisülhet idén, és valójában egyiken sem kellene különösebben meglepődnünk. Tudjuk, hogy elődje, a Renault néhány évvel ezelőtt még világbajnok volt, és noha azóta a csapat szinte az összes lehetséges szempontból átalakult, az enstone-i gyár, a felszerelés színvonala azonban megmaradt, és a menedzsment kulcsfontosságú pozícióiban is vannak még változatlan építőelemek. Másrészt viszont a csapatnak egy kecsegtetően induló, de hamar visszájára forduló és végül lelombozóan végződő szezon van a háta mögött, és kérdéses, hogy visszatükröződik-e majd az idei teljesítményükben, hogy az előrevezetett kipufogóval saját bevallásuk szerint is elfuseráltak egy évet az újraszerveződés időszakából. A kipufogószabályok változása szerencséjükre enyhíthet némileg helyzetükön, mindezekkel együtt azonban lehetetlen megítélni, hogy Lotus az élmezőnyben vagy valahol a középmezőny mélyén fogja-e kezdeni a szezont.

Azt mindenesetre elmondhatjuk, Räikkönennek sohasem volt gondja azzal, hogy új csapatainál azonnal felvegye a ritmust. 2001-ben, a Forma-1-ben való debütálásakor a Sauberrel rögtön az első versenyén pontot szerzett a 6. helyen befutva; egy évvel később a McLarennel teljesített első nagydíján már egészen a dobogóig jutott; 2007-ben, első ferraris futamát pedig mesterhármassal meg is nyerte. Az az egy dolog legalább már biztosnak tűnik, hogy ezúttal nehézségekbe fog ütközni, ha ismét überelni akarja bemutatkozó teljesítményét.

2012. január 19.

Kimi Räikkönen 2012-es autója elkészül az első tesztre!

A megbízható német Auto Motor und Sport internetes lap információi szerint nagyon valószínű, hogy a Lotus F1 Team készen fog állni az idei első hivatalos tesztre, mely február első hetében veszi kezdetét Jerezben.

Kimi Räikkönen és Romain Grosjean is az új autójával kezdheti meg a munkát 2012-ben a spanyolországi teszteken. 
A Lotus F1 Team rendkívül keményen dolgozik azért, hogy visszataláljon a helyes útra, de a brit színekben versenyző csapat tudja, nehéz dolga lesz, miután Kimi Räikkönen és Romain Grosjean is legutóbb 2009-ben versenyzett az F1-ben.

A finn „Jégembert”, aki 2007-ben a Ferrarival megnyerte a sorozatot, vezérnek várják a csapatnál, ami újabb nyomást jelenthet Kimi számára. A WRC-ben és az amerikai NASCAR sorozatban is versenyzett pilóta a hónap végén (január 23-24.) egy két napos privát teszten fog részt venni a Lotus csapattal Valenciában, a Ricardo Tormo versenypályán.

Kimi a szabályok értelmében egy 2010-es modellel gurul majd pályára, amit a Renault biztosít számára. A finn „Jégember” a 2012-es autóját február 7-én, Jerezben, az első kollektív teszten próbálhatja ki leghamarabb.

A német Auto Motor und Sport internetes lap információi szerint nagyon valószínű az, hogy a Lotus 2012-es autója Jerezben debütál az első kollektív teszten. A magazin úgy tudja, hogy a gárda új autója még január hónap első felében teljesítette az FIA kötelező töréstesztjét.

Alonso: Räikkönent mindenki tiszteli és jó lesz ellene versenyezni

Fernando Alonso szerint növelni fogja a Forma-1-es bajnokság színvonalát, hogy idén hat világelső lesz a mezőnyben. Kimi Räikkönen érkezése mindenképpen jó hír, nemcsak a Forma-1-nek, hanem a nézőknek is.

Alonso úgy véli, hogy a fél mezőny esélyes a futamgyőzelmekre.

Idén rekordszámú, összesen hat világbajnok fog indulni egyszerre a Forma-1-es világbajnokságban, ami minden idők legszínvonalasabb mezőnyét vetíti előre. Fernando Alonso kíváncsian várja, hogy ez a pozitív statisztika mennyire fogja ösztönözni a versenyzőket:

„A tény, hogy hat világbajnok lesz a mezőnyben, segít növelni a bajnokság színvonalát, és az összes bajnok és topversenyző csak még boldogabb lesz tőle, mert nagyobb lesz a kihívás, hogy remekül végezzük a dolgunkat”- mondta a spanyol a Total Racenek.

Alonso annak is örül, hogy 2005-ös és 2007-es riválisa idén visszatért a Forma-1-be:

„Kimi visszatérése határozottan egy remek hír mindenki számára, nem csak a Forma-1-nek, hanem a nézőknek, és azoknak az embereknek, akik szeretik a versenyeket, mivel ő egy nagyon tehetséges versenyző, akit mindig is tiszteltek, és aki ellen mindig nagyon jó volt versenyezni, valamint kerék-kerék ellen harcolni.”

Ferrari versenyzője meglepő nyilatkozattal folytatta, amikor kifejtette, hogy szerinte a fél mezőny esélyes lehet a győzelemre 2012-ben:

„Ha összeszedjük azokat, akik eddig nyertek, akkor tizenketten vagyunk. Szóval nagyjából tizennégyen esélyesek arra, hogy vasárnap nyerjenek, ha az autójuk is elég jó. Ez remek móka lehet a rajongóknak."

Lauda: Räikkönen csak egy kiváló autóval fog ragyogni

A háromszoros bajnok Niki Lauda nagyon örül Kimi Räikkönen visszatérésének, mivel a finn ismét lázba hozza a rajongókat, és nagy érdeklődés fogja övezni. Ettől függetlenül minden esély megvan rá, hogy Sebastian Vettel 2012-ben is dominálni fog – véli Lauda.
2009 után Kimi Räikkönen ismét tagja lesz a Forma-1 mezőnyének, így hat világbajnok fog felsorakozni az ausztrál rajtrácsra márciusban.

„Kiváló hír, hogy visszatér. Ő egy kivételes személyiség, és hatalmas érdeklődést és izgatottságot fog létrehozni a médiában és rajongók között”- mondta Lauda az Autosportnak.

„Ez egy jó megmozdulás a Renaultnak vagy a Lotusnak, ahogy a csapatot hívják most. Az egész attól függ, hogy milyen jó lesz az autó, mert Kimi csak egy remek autóval fog ragyogni.”

Az osztrák szerint idén is hatalmas hegyet kell megmásznia annak, aki le akarja győzni Sebastian Vettelt, aki könnyen domináns lehet ebben az évben is:
„Az biztos, hogy ez lehetséges. Sebastian sok önbizalmat szedett össze tavaly, és nem hibázott. Ő ismét egy mérföldkő lesz. Bárki is akarja legyőzni, egy tökéletes autóval kell rendelkeznie.”

„Jelenleg senki sem tudja, hogyan fognak teljesíteni az autók. Habár, logikus szempontok alapján a Red Bullnak kellene ismét az élen lennie, mivel nekik csak módosítani kell a kipufogót és a diffúzort.”

„A leszorítóerőben keletkező veszteséget aerodinamikai fejlesztésekkel fogják visszaszerezni. A kérdés az: ki fogja megtalálni a legokosabb megoldást? Az rendelkezik most előnnyel, akinek egy nagyon jó autója volt 2011-ben.”

„A Red Bull egy kiváló autóval rendelkezett tavaly, és csak további fejlesztésekre van szükségük, holott a Mercedesnek egy teljesen új autót kell építenie. Ez magába foglalja a kockázatot, hogy rossz irányba mennek el, annak ellenére, hogy felvettek pár remek technikust. Ugyanez igaz a Ferrarira.”

„Könnyebb egy jó alapról kezdeni, mint a semmiből kezdeni. Azt kell, hogy mondjam, meg kell várnunk az első tesztet.”

2012. január 18.

Íme a rali versenyzők véleménye Räikkönen ralis karrierjéről

Kimi Räikkönen végleg elhagyta a rali világát, miután úgy döntött, hogy visszatér a Forma-1-be.

"Az igazi eredmények érdekébe sokkal többet kellet volna gyakorolnia. Alapul véve azt, amit a mérnökök mondtak a Citroen-nél, Kimi ugyanannyit vezetett a teszteken, mint Loeb és a többiek. Ez nem igazán fejlesztette a vezetői képességeit, ami akár a jegyzetek elkészítésébe is kerülhet, és hát a gyakorlat teszi a mestert." - értékelte Mikko Hirvonen Räikkönent.

Sebastian Loeb is úgy gondolja, hogy a jegyzetek voltak Räikkönen problémái.

"Kimi eredményei teljesen rendben voltak, de ebben a sportban sok időt vesz igénybe az, hogy ha javítani akarsz az eredményeiden. Kiminek meg volt a tehetsége ahhoz, hogy gyors legyen egy rali autóban, de a legnagyobb problémája a jegyzetek voltak. Az mindig nagy probléma a raliban, ha nincs elég tapasztalatod a jegyzetek elkészítéséhez. Habár nagyszerű volt vele dolgozni." - mondta Sebastian Loeb Räikkönenről.

Petter Solberg úgy véli, hogy Räikkönennek sokkal többet kellet volna versenyeznie, ha kiemelkedő eredményeket szeretett volna elérni.

"Räikkönen egy igazán tehetséges versenyző, még azzal a kevés kis tapasztalatával is nagyon jól vezetett. De a rali egy igazán nehéz sport. Szükség van az évek során szerzett tapasztalatokra és főleg a jegyzetelésre. Saját maga, Kimi is gyorsan rájött erre. Talán kellet volna egy esélyt adnia magának, hogy jobb eredményeket érjen el." - kommentálta Petter Solberg.

Megoszlanak Räikkönenről a vélemények

Kimi Räikkönen két év után tér vissza az F1-be, John Watson szerint nehéz lesz visszarázódnia.

Eléégé megoszlanak Kimoi Räikkönen visszatérésével a vélemények. Egyesek szerint több hónap kell majd a finnek a visszarázódásra, ám valaki szerint akár még újabb bajnoki címet is szerezhet a Lotus pilótája.

A 2007-es világbajnok, aki korábban öt évet töltött a McLarennél, 2012-ben tér vissza a száguldó cirkuszba. Aki Hintsa, Kimi honfitársa, aki a McLaren orvosaként van jelen az F1-ben elárulta, hogy simább lesz Kiminek visszarázódnia az F1-es közegbe, mint két éve Michael Schumachernek:

"Fizikailag Kimi ugyanolyan erős. Mindig is volt. Egyértelmű, hogy könnyebb lesz Kimi számára a visszatérés, mint Schumachernek volt 2010-ben. Kimi sokkal fiatalabb, ráadásul csak két évig volt távol és addig is erős kihívást jelentő kategóriában vezetett. Ebben az életszakaszban tízéves korkülönbség döntő faktor az élsportban. Amikor egy sportoló betölti a 40-et, reakcióideje természetes módon lelassul és ezzel nem is lehet kezdeni semmit. Nem lehet visszaforgatni az időt." - nyilatkozta Hintsa.

A finn szakemberrel nem osztja véleményét, az ötszörös futamgyőztes, John Watson:
"Ha Schumacher nézzük, akkor nehezebb lesz visszarázódni az F1-be, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Ám szerintem Kimi esetében talán nem lesz ilyen hosszú az akklimatizálódás. Az aerodinamikai változások, az új abroncsok a tesztkorlátozások ugyan kissé visszafogja majd, így minden lehetőséget meg kell majd ragadnia az új autóval ahhoz, hogy két évnyi ralis bolondozás után a lehető legjobbat nyújtsa. elsősorban fejben kell visszaszoknia.”

Ha ez sikerül Räikkönennek, akkor Damon Hill szerint szenzációs párharcokat lehet majd látni a bajnoki címért:

„Meg kell, hogy mutassa, hogy még mindig versenyképes, van egy jó csapata, és még mindig fiatal. Már nyert egy világbajnokságot, én pedig csak az ő korában kerültem az F1-be. Van még benne néhány világbajnoki cím.”

Az élcsapatok ellen küldik Räikkönent

Kimi Räikkönennel, Romain Grosjeannal és az ígéretesnek tűnő fékstabilizátoros felfüggesztésével "felszerelve" a Lotus Renault 2012-ben a Red Bull-lal, a McLarennel és a Ferrarival akar küzdeni, állítja a nagyfőnök.
Bár a 2011-es téli teszteken és az első két futamon úgy tűnt, hogy a Lotus Renault a szezon sötét lova lehet, az enstone-i csapat aztán gyorsan eltűnt a sűrűjében, nem fejlesztett jól, pilótát cserélt, végül "a senki földjén", a konstruktőri bajnokság 5. helyén zárta az évet.

A csapattulajdonos Genii Capital főnöke, Gerard Lopez szerint 2012 más lesz, Kimi Räikkönennel megerősítve újra magasabbra célozhatnak, a Red Bull, a McLaren és a Ferrari ellenfelei szeretnének lenni.
"Tavaly nagyon jól kezdtünk, de utána visszaestünk, amikor abbahagytuk a befújt diffúzorunk fejlesztését a szabályokat övező bizonytalanság miatt, na és persze Robert (Kubica) lesérülése sem volt ideális. Nem tartozunk a nagycsapatok közé, de a legjobb privát alakulat vagyunk, Kimivel együtt pedig világosak a céljaink, az első hárommal akarunk küzdeni. Kemény lesz, mert a nagyok az erőforrásaik és megvan a tudásuk" - mondta a luxemburgi üzletember.

A Lotus idénre teljesen lecserélte a pilótáit, kétéves távollét után sikerült visszacsalogatniuk a 2007-es bajnok Kimi Räikkönent, mellé pedig a tavalyi tartalékost, egyben GP2-bajnok Romain Grosjeant ültetik. Lopez szerint ez volt a legjobb döntés Nick Heidfeld, Vitalij Petrov és Bruno Senna tavalyi szerepeltetését látva. 

"Be kell vallanom, hogy a Kimi csatlakozásával kapcsolatos érdeklődés minket is meglepett. Tudtuk, hogy népszerű, de nem gondoltuk, hogy ennyire, nem számítottunk ilyen pozitív fogadtatásra. Persze nagyon örülünk, hogy velünk van, világbajnok, sok tapasztalatot hoz, gyors és nagyszerű fickó is."

"Amikor rájöttünk, hogy bár nagyon jó versenyző, de Nick Heidfelddel nem jutunk előrébb a bajnokság ötödik helyénél, akkor igyekeztünk a fiatal tehetségeket segíteni. Lehetőséget adtunk Bruno Sennának és persze ott volt Vitalij Petrov is, akivel amúgy azóta is szoros kapcsolatban vagyunk. De tudtuk, hogy szükségünk van egy tapasztalt pilótára, szóval ez lett Kimi, Romain pedig megérdemli az esélyt. Sajnos a Red Bull-lal ellentétben nekünk nincs egy Toro Rossónk, ahol a fő csapat felborítása nélkül próbálhatnánk ki a fiatalokat. Úgy döntöttünk, hogy Romainnek adunk lehetőséget, mert mára érettebb, 2011-ben megnyerte a GP2-t, úgy hisszük, jó munkát végez majd" - magyarázta.

Lotus a teljes pilótacsere mellett műszaki téren is radikálisat húz 2012-re, a csapat az idény slágerújításának címére is esélyes adaptív felfüggesztéssel készül, amelyet a riválisok máris igyekeznek lemásolni. Lopez ezzel együtt hangsúlyozza, hogy elsősorban nem a "csodafegyverre" építenek: "Mi úgy látjuk, hogy nem egyetlen elem teheti gyorssá az autót, hanem az egész csomag 

A csapatot érintő hír egyébként, hogy a névadó-főszponzor, a Lotus Cars anyacége, a malajziai Proton gazdát cserélt, a maláj állam egy magánbefektetőnek adta el el a mostanában nem nyereséges autógyárat. A hírek szerint maga Lopez is segédkezett az üzlet tető alá hozásában és egyes spekulációk szerint hamarosan át is veheti a konszolidációra szoruló Protontól a Lotust, egy kézben egyesítve ezzel a brit sportkocsigyártót és a Forma-1-es csapatot.

2012. január 17.

A Red Bull Racing kétszeres világbajnok osztrák istálló hivatalosan is megerősítette, hogy február 6-án, egy nappal az első kollektív teszt előtt mutatja be a 2012-es évre tervezett versenygépét.

Hamarosan bemutatkozik a Renault motorral hajtott RB8 kódszámú versenygép, amit Adrian Newey tervezett.


Az első kollektív tesztre február 7. és 10. között kerül sor a spanyolországi Jerezben, ahol a Red Bull Racing istálló is pályára fog gurulni.

A gárda korábbi tájékoztatása szerint az előzetes tervük az volt, hogy az RB8 ott legyen az első teszten, ami most hivatalosan is megerősítésre került.

A Renault motorral hajtott világbajnoki címvédő RB8 február 6-án, egy nappal az első téli tesztnap előtt mutatkozik be a nagy közönség előtt. A hétfői bemutató magyar idő szerint délután 2 órakor lesz.



forrás: f-1live.hu

BRUNO SENNA: „NEM A PÉNZ MIATT SZERZŐDTETETT LE A WILLIAMS!”

Bruno Senna tagadja, hogy a Williams csapattal kötött megállapodásra kizárólag a pénzre épült volna.

A brazil versenyző úgy érzi, hogy javarészt a tehetsége játszott szerepet a szerződtetésében.


Bruno Senna álma teljesült, és 2012-ben ismét, mint teljes értékű versenyző állhat fel a rajtrácsra a Formula-1-ben. A brazil pilóta a HRT és a Lotus Renault után a Williams istállóval állapodott meg egy versenyzőülést illetően.

Senna egy sor támogatót vitt magával a legendás brit istállóhoz, mely egyértelműen komoly anyagi gondokkal küszködik. Bruno mögött ott áll az Embratel is, mely fontos szerepet játszhat a Williams felemelkedésében.

A brazil versenyző a brit AUTOSPORT hasábjain tagadta, hogy csak a pénz játszott szerepet, amikor leigazolta őt a Williams: „Biztos vagyok abban, hogy nem a pénz döntött.”

Senna hozzátette, már az ő szerződtetését megelőzően tárgyalt a Williams különböző támogatókkal, és a kezdetekkor még nem volt szó a pilóta szponzori hátteréről.

A nagy felmenőkkel rendelkező versenyző elmondása szerint a teljesítménye játszott a legnagyobb szerepet a szerződtetésben, és boldog, hogy a Lotus csapatnál kapott versenyzői lehetőséggel meggyőzte Sir Frank Williams gárdáját arról, hogy őt kell választaniuk.

Mindeközben a Williams szakembere, Mark Gillan megerősítette, Adrian Sutil szintén a terveik között szerepelt, de végül lemondtak róla. Gillan nem volt hajlandó részletezni a helyzetet.

Gillan elmondása szerint Bruno jelentette számukra a legjobb utat a folytatásra.

forrás:f-1live.hu

2012 -es Mezőny

Bruno Senna hivatalosan is csatlakozott a Williams-Renault istállóhoz, mely az aktuális szezont egy dél-amerikai párossal kezdi meg.
A Williams hivatalos megerősítése után már csak a spanyol HRT csapat adós egy bejelentéssel.

  • Red Bull : S.Vettel – M. Webber
  • Ferrari : F. Alonso – F. Massa
  • Mercedes : M. Schumacher – N. Rosberg
  • McLaren : J. Button – L. Hamilton
  • LRGP : K. Räikkönen – R. Grosjean
  • Toro Rosso : D. Ricciardo - J.E. Vergne
  • Caterham : J. Trulli – H. Kovalainen
  • Force India : N. Hülkenberg – P.  Di Resta
  • Virgin : T. Glock –  C. Pic
  • HRT : De la Rosa – (V. Liuzzi, N. Karthikeyan, L. Di Grassi, D. Clos, R. Barrichello, V. Petrov, G.V. Garde)
  • Sauber: K. Kobayashi – S. Perez
  • Williams : P. Maldonado – B. Senna.
  • forrás:f-1live.hu

2012. január 16.

Lopez: Räikönennel a top 3 acél

Gerard Lopez, aki Genii Capital, és egyben a Lotus F1 Team tulajdonosa és főnöke, elmondta, hogy Kimi Räikkönen gyorsaságával és tapasztalatával világos célt tűztek ki az idei szezonra: a legjobb három csapattal kell versenyezniük. Ehhez egy gyors autóra is szükség lesz, melyben az új futómű is fontos szerephez juthat.

Gerard Lopez a Gravity Charouz Racing csapat által indított Mercedes SLS AMG GT3-mal állt rajthoz a Dubaiban megrendezett Dunlop 24-óráson, és egy pár mondat erejéig a Forma-1-ről, és a csapat 2012-es terveiről nyilatkozott a YallaF1-nek:
„Azt kell, hogy mondjam, az érdeklődés meglepő, mióta Kimi csatlakozott hozzánk. Tudtuk azt, hogy népszerű volt, de nem ebben a mértékben, és nem vártunk ilyen jó reakciót. A mi részünkről remek az, hogy a fedélzeten tudhatjuk, mivel ő egy világbajnok, és óriási tapasztalattal rendelkezik, és mindannyian tudjuk, hogy gyors. Egyben ő egy nagyszerű srác is”- mondta Lopez.
Kimi Räikkönen mellett Romain Grosjean jutott lehetőséghez, akit az Eric Boullier tulajdonában álló Gravity Sport Management menedzsel:
„Romain megérdemli a lehetőséget. Tudtuk azt, hogy a csapatban lennie kell egy tapasztalt versenyzőnek, így itt van nekünk Kimi. Sajnos nem vagyunk olyanok, mint a Red Bull, akiknek ott van a Toro Rosso ahhoz, hogy a fiatal versenyzőket próbálgassák anélkül, hogy az zavarná a nagycsapatot. Úgy döntöttünk, hogy adunk Romainnak egy esélyt, mivel megmérettetett; megnyerte a 2011-es GP2 bajnokságot, és hiszünk benne, hogy képes a jó munkára.”
„Amikor realizáltuk Nick Heidfelddel, aki egy nagyon jó versenyző, hogy nem leszünk jobbak ötödiknél, akkor a legjobbat próbáltuk, hogy fiatal versenyzőket segítsük. Mint tudja, tavaly lehetőséget adtunk Bruno Sennának, és egyben Vitaly Petrovnak, akivel még mindig nagyon közeli kapcsolatban állunk.”
Lopez reálisan nyilatkozott a Lotus új futóművéről, mely a múlt héten látott napvilágot a sajtóban, és már több istálló is másolja a rendszert:
„Nem vagyok benne biztos, hogy minden csapat másolja a rendszerünket. A mi részünkről ez nem egyszerűen egy elem, ami gyorsabbá teszi az autót, de a csomag, amelyen dolgozunk, természetesen azt akarjuk, hogy gyors legyen.”
„Nem vagyunk az egyik nagycsapat a Forma-1-ben, de mi vagyunk a legjobb privátcsapat, és Kimivel a fedélzeten világos szándékkal rendelkezünk: a célunk az, hogy a legjobb hárommal versenyezzünk. Nagyon kemény, hogy legyőzzük őket, mert rendelkeznek a forrással és tapasztalattal.”

HAMAROSAN MEGKEZDŐDNEK A 2012-ES AUTÓBEMUTATÓK A FORMULA-1-BEN (TÁBLÁZAT)

A Formula-1 mezőnye hamarosan leleplezi a 2012-es évre tervezett autóját, és a versenyzők akcióba lendülhetnek a téli teszteken.
Elsőként a McLaren gépe, a Mercedes motorral hajtott MP4-27 mutatkozik be a 2012-es rajtrácson. A Williams, a Force India, a Toro Rosso, a Caterham, a Marrussia és a HRT csapat bemutatójáról egyelőre nincsenek pontos információk. 

A táblázatot természetesen folyamatosan frissíteni fogjuk a friss hírek és az új hivatalos bejelentések megjelenését követően.  
 

FORMULA 2012 AUTÓBEMUTATÓK

 
Csapat
Autó
Dátum
Helyszín
McLaren
MP4-27
február 1.
Woking
Ferrari
?
február 3.
Maranello
Red Bull
RB8
február 5.?
Milton Keynes ?
Sauber
C31
február 6.?
Jerez
Lotus
R32
február 6?
Jerez ?
Mercedes
F1 W03
február 21.
Barcelona
Williams
FW34
?
?
Force India
VJM05
?
?
Toro Rosso
STR7
?
?
Caterham
CT-01
?
?
Marussia
MR01
?
?
HRT
F112
?
?

forrás: f1-live.com