2012. február 27.

A Red Bull titkos dobással készül a szezonnyitóra?

A barcelonai teszten több szemlélődőnek is feltűnt, hogy a Red Bull Racing közel sem olyan intenzíven takargatta el az RB8-ast a kamerák és fényképezőgépek elől, mint tette  azt a McLaren vagy a Ferrari  saját gépével.

Egyesek arra következtetnek a Red Bull nyitottságából, hogy az idei gép komoly átalakításon fog átesni a soron következő harmadik teszt és az Ausztrál Nagydíj között.

Amint az arról az F1-Live is meggyőződhetett, a Ferrari és a McLaren Mercedes szerelői az autóra erősíthető takarópanelekkel és ponyvákkal a kezükben várták vissza az F2012-őt és az MP4-27-et a Circuit de Catalunya boxutcájában.

Amint a gép beérkezett a garázs elé, a csapattagok szorgosan takarták el az autó legkényesebb pontjait a kíváncsi tekintetek elől. Ide sorolható még a Mercedes is, mely csapat az autó orrkúpjára koncentrált kiemelten.

A Red Bull Racing ehhez képest feltűnően engedékeny volt. A szakírók többsége rögtön arra a következtetésre jutott, hogy az RB8-as közel sem a végleges formáját mutatta – ami egyébként számos istállóra igaz.

Mindenki azzal számol, hogy Adrian Newey a kipufogók kivezetésénél, egészen pontosan az abból kiáramló gázok hasznosításával fog trükközni az Ausztrál Nagydíj előtt. Az olasz omnicorse úgy véli, hogy a tervező a hátsó felfüggesztések környékén készül egy nagy dobással, melyet már jó ideje tesztelnek Milton Keynesben, de a pályán még nem került bevetésre.

A jelek szerint az RB8-ason egy továbbfejlesztett „virtuális csatorna” fog megjelenni, és a felfüggesztés elemei továbbra is kiemelt szerepet kapnak a gázok a kiaknázásában és irányításában.

Erre utal az is, hogy a Red Bull Barcelonában is hőálló anyaggal vonta be a felfüggesztés alkatrészeit, és így tesztelte azok funkcióját.

A Red Bull egy új első szárnyat fog elhozni ezen a héten Barcelonába, mely továbbra is hajlékony lesz, illetve felkerülnek a gépre az új aero csomag bizonyos elemei is, melyekből párat Ausztráliában is bevetnek.

2012. február 26.

Davidson: Räikkönen nem lesz rögtön a régi és gyors

A korábbi királykategóriás versenyző nem számít arra, hogy Kimi Räikkönen azonnal felveszi majd a ritmust a kategóriában.

Anthony Davidson, aki összesen 24 futamot tudhat a neve mellett a Formula-1-ben, úgy gondolja, a finn „Jégembernek” időre lesz szüksége a felzárkózáshoz.
Kimi Räikkönen továbbra is állandó témát szolgáltat a sajtóban, noha a finn „Jégember” nem az a fajta, aki gyakran adna interjút, vagy sok furcsasággal vétetné magát észre. Räikkönen 2009 után visszatért az F1-be, ahol most a Lotus F1 Team színeiben fog versenyezni.

A vélemények megoszlanak a visszatéréséről, és vannak, akik szerint azonnal gyors lesz a Renault motorral hajtott E20 volánja mögött, míg másik úgy gondolják, időre lesz szüksége.

Nos, Anthony Davidson az utóbbi tábort erősíti: „Arra számítok, hogy időre lesz szüksége ehhez.” – mondta a brit versenyző a Sky Sports F1 csatornának. „Nagyon kemény egy szünet után azonnal visszatérni a versenyzéshez. Amikor tesztpilóta voltam, és visszatértem a versenyzéshez a Super Aguri csapattal, nehéz volt, és Michael Schumacher-nek is egyértelműen némi időre volt szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon az F1-hez. Ugyanez fog történni Kimi-vel is.” – tette hozzá Davidson.

„A különbség egy rali autó és egy F1-es gép között nagyszerűen érzékelhető. Räikkönen gyors lesz, de nem azonnal. Akárcsak Schumacher, neki is időbe fog telni, mire megszokja az F1-es autót, és megérti annak működését. Ezen kívül senki sem tudhatja azt, hogy mi lesz Romain Grosjean szereplésével. Ha a csapattárs Kimi előtt lesz, akkor a finn helyzete egyre rosszabb lesz.” 

2012. február 25.

Remek hírek Räikkönen és Grosjean számára a Lotus új autójáról! Nincs komoly baj!

A legfrissebb német jelentések szerint nincs komoly gond Kimi Räikkönen és Romain Grosjean autójával, mely ott lesz a következő héten Barcelonában, és a Renault motorral hajtott E20-as versenygép ismét akcióba lendül majd.

A hiba egy alapvető problémára vezető vissza, melynek a Red Bull Racing istállóhoz is köze van, ha nem is közvetetten.

Mint ismeretes, a Lotus F1 Team ezen a héten kedden, az első barcelonai tesztnapon egy furcsa problémával találta szembe magát. Romain Grosjean az E20 volánja mögött azonnal érezte, hogy valami gond van az autóval, amivel végül a gárda még aznap visszautazott az angliai főhadiszállására, Enstone-ba.

A pozitív jerezi tesztet záró brit istálló a német Auto Motor und Sport jelentése szerint egy első felfüggesztéssel kapcsolatos problémával találta szembe magát, ami a korábbi hírekkel ellentétben nem komoly, és gyorsan orvosolható. A megbízható német lap szerint a Lotus egyik karbon építésre specializálódott szakembere, aki tavaly érkezett a Red Bull-tól, kissé túl ambiciózus volt az új autó súlyának csökkentését illetően.

A Lotus egyelőre nem erősítette meg a hírt, de Michael Schmidt újságíró úgy tudja, hogy az E20 ismét működőképes lesz, amikor az Barcelonában ismét pályára gurul.

Nem hivatalos hírek szerint a Lotus hétfőn egy privát tesztet hajt végre Silverstone-ban, és csütörtökön már Barcelonában tesztel.

Vettel leginkább a McLarentől tart

A német pilóta szerint a wokingi alakulat lehet számukra a legfőbb rivális.

Sebastian Vettel a héten kezdődő második kollektív teszt első napján a leggyorsabbnak bizonyult, ám a német versenyző szerint nem szabad elbízniuk magukat. Az eddig látottak alapján az MP4-27-est tartja a legfőbb rivális autónak:

"A McLaren nagyon erős volt ma (kedden), így korai lenne megpihenni. Még nem láttam Lewis minden köridejét, de láttam a hosszú etapjainak eredményeit, és azok meglehetősen jók voltak. De még korai a világbajnokságról beszélni.”

Vettel saját autójáról is beszélt:

"Az autóban ülve minden rendben volt, de azt nem tudom, hogy ez elég jó-e, avagy sem. Úgy vélem a McLaren meglehetősen versenyképes, főleg a hosszú etapokon. A Ferrari jelenleg egy nagy talány, senki sem tudja, hogy valójában jók, vagy rosszak.”

Coulthard: Nem hittem, hogy Räikkönen valaha is visszatér, de most támogatom ebben, és nagyon gyors

David Coulthard, Kimi Räikkönen korábbi csapattársa őszintén mondta el az orosz sajtó munkatársainak, hogy nem hitt 2007 világbajnokának F1-es visszatérésében.

DC azonban most támogatja a finn „Jégembert”, akit nagyon gyorsnak és nagyszerű tehetségnek tart.
Kimi Räikkönen 2009 után ismét a Formula-1-ben fog versenyezni, miután a finn „Jégember” egy két esztendőre szóló szerződést írt alá a Lotus F1 Team néven futó brit királykategóriás istállóval.

Räikkönen az elmúlt két esztendőben a WRC-ben versenyzett, de az államokban is kipróbálta magát, ahol elmondása szerint tudatosult benne az, hogy vissza akar térni a pályaversenyzéshez, miután hiányoztak neki az egymás elleni, kerék-kerék elleni csaták.

Most David Coulthard nyilatkozott az orosz Чемпионат.com internetes lapnak Kimi visszatéréséről, ami sokak szerint sikeresebb lesz, mint Michael Schumacher-é.

„Amikor elkezdődtek a pletykák Kimi visszatéréséről, azt gondoltam, hogy ez soha nem fog megtörténni. Abban a hitben voltam, hogy nagyon élvezi a ralizást, és befejezte a pályafutását az F1-ben.” – kezdte David Coulthard.

„Természetesen amellett vagyok, hogy visszatért a sorozatba.”

Idén egyedülálló módon 6 világbajnok szerepel a mezőnyben, ami DC szerint a fiatal generációnak feladja a leckét: „A fiatal versenyzők nem fognak könnyen érvényesülni, mivel hat világbajnok ellen harcolnak majd.”

A skót nem kételkedik a finn gyorsaságában, aki mellett három szezont húzott le a McLaren színeiben 2002 és 2004 között.

„Tavaly, amikor láttam Kimi-t a Red Bull rendezvényén Sebastian Vettel és más versenyzők ellen küzdeni, azt mondtam, hogy még mindig gyors, bármivel is versenyezzen. Különböző autókkal és motorokkal versenyzett, de gyors volt. Ő egy igazi természetes tehetség.” 

A Lotus engedélyt kapott a tesztelésre, és hétfőn Angliában gurul pályára?!

A legfrissebb jelentések szerint a Lotus F1 Team végül zöld utat kapott a Formula-1-ben, és február 27-én, hétfőn Silverstone-ban fogja tesztelni a Renault motorral hajtott E20-as versenygépét.

A hivatalos megerősítés egyelőre várat magára.
A Lotus F1 Team továbbra sem hajlandó hivatalosan tájékoztatni a médiát a privát tesztjéről, mely jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a következő héten, hétfőn lesz.

Az RMC jelentése arról szól, hogy a Lotus F1 Team megkapta a szükséges engedélyeket a teszthez, és február 27-én pályára gurulhat Silverstone-ban, ahogy tette azt nem is oly rég a Mercedes AMG csapat.

A finn Turun Sanomat korábban arról számolt be, hogy a Caterham F1 Team egyelőre nem adott zöld jelzést a Lotus istállónak, de, ha igaz, amit az RMC állít, akkor mindenki jóváhagyta a privát tesztet.

A brit istálló még kedden hagyta el Barcelonát a 2-es számú kasztni meghibásodása miatt.

A harmadik kollektív teszt márciusban (1-2-3-4) kerül megrendezésre, de a Red Bull és a Ferrari csak pénteken kezdi meg a munkát a spanyol aszfaltcsíkon a következő hónap első hetében, és egészen hétfőig tesztel majd.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy a Lotus március 6-án fogja végrehajtani a privát tesztnapját Silverstone-ban.

2012. február 24.

Képek

Teszt-Barcelona - Sebastian
Sebastian kitüntetése
Kimi a F1 Racing-ben

Ecclestone szívesen látná a Vettel-Schumacher duót a Red Bullban

A Formula–1 vezetője, Bernie Ecclestone szerint nagyszerű lenne, ha a Red Bullban Sebastian Vettel mellett Michael Schumacher ülne, a 81 éves milliárdos ugyanis úgy véli, hogy a fiatal német tavalyi dominanciáját követően a sportnak szüksége lenne arra, hogy a hétszeres világbajnok ismét a dobogó legfelső fokára állhasson.

2010-es visszatérése óta a 43 éves német pilótát még nem intették le az első három hely valamelyikén, Ecclestone azonban reméli, hogy Schumacher képes lesz változtatni ezen a helyzeten.

„Remek lenne, ha megcsinálná, ugye? Szeretném, ha jó autóban ülne, ha a másik Red Bullban lenne. Nem hiszem, hogy Sebastian bánná.”

„Csak azt mondom, hogy remek lenne olyan autóban látni őt, amelyben ha nem nyer, akkor tudod, hogy az az ő, és nem az autó hibája.”

2012. február 23.

Vettel: Álom lenne megnyerni az összes versenyt a naptárban

Sebastian Vettel, a Red Bull Racing kétszeres világbajnok versenyzője csak nevetve válaszolt a kérdésre, miszerint milyen érzés lenne megnyernie az összes futamot a szezonban.

Vettel természetesen kitért az új helyszínre is, mely a Texas állambeli Austinban lesz.
Sebastian Vettel célja, hogy idén is megvédje a világbajnoki címét a Formula-1-ben, és erre minden bizonnyal jó esélye lesz, tekintve a Red Bull Racing erejét.

Vettel most Barcelonában beszélt arról, hogy milyen lenne, ha megnyerné az összes futamot a naptárban.

„Huh, ez egy álom lenne.” – kezdte nevetgélve Sebastian Vettel. „Remélem, hogy még sokáig a Formula-1-ben maradok és lesz alkalmam még versenyeket nyerni, miközben a legjobbamat nyújtom.”

USA?

„Idén Austinban fogunk versenyezni, ahol régóta nem voltunk már jelen a kategóriával. Mindenki és természetesen én is várom már azt, hogy ott legyünk. Amerika egy nagy ország, egy nagyon nagy ország. Sok a lehetőség ott.”

„Még nem jártam Texasban, és biztosan érdekes lesz. Az emberek angolul beszélnek, így nagyon könnyű velük kommunikálni, akik egyben igen nyitottak és barátságosak.”. 

Vettel: Még így is szexi az RB8-as

Sebastian Vettelnek még a kacsacsőrrel is tetszik az RB8-as, melynek továbbra is keresi a megfelelő nevet a Red Bull bajnoka. A német elmondta, hogy idén minden bele fog adni annak érdekében, hogy meglegyen a harmadik cím.

Sebastian Vettel kiválóan érzi magát jelenlegi istállójánál, és mint elmondta, egyelőre csak az álmaiban szerepel a Ferrari:

„Jelenleg nem is kívánhatnék magamnak jobb csapatot, mint a Red Bull. Remekül érzem magam és szerencsés vagyok; a hangulat szuper, és nagy lelkesedéssel állunk hozzá, hogy továbbfejlődjünk és nyerjünk”- mondta Vettel.

A német versenyző az olasz La Gazzetta dello Sportnak elismerte, hogy álomszerű lenne „egy napon a Ferrarinak versenyezni.”

Vettel nem érez magán különösebb plusz nyomást annak ellenére, hogy a címvédés után mindenki arra számít: idén triplázni fog.

„Normális esetben az kezdi meg favoritként a szezont, aki nyert az előzőben. Mindig van nyomás. A kívülről érkező nyomáson nem tudsz változtatni. Az természetes, hogy az ember fejlődni akar az újabb szezonkezdetre.”

„Meg akarom védeni a címet.”

„A többiek sem lógatják az orrukat. Rendkívül kemény csata lesz a címért. Tavaly is mindent bele kellett adnunk azért, hogy megnyerjük, még akkor is, ha kívülről ez nem látszott.”

„A legjobbat fogom nyújtani. Így tudni fogom azt, hogy ha valami nem jól sikerül, akkor az nem az én hibám volt.

Vettel még mindig nem találta nevet az RB8-asnak, de mint elmondta, biztos, hogy ismét női névre kell számítani:

„Természetesen ismét egy hölgynek a neve fog erről gondoskodni. Egy autó szép, rendkívüli, és szexi. Még egy ilyen első résszel is”- utalt a kacsacsőrre Vettel.

Kimi Räikkönen lesz a genfi autó-show szátrja

Kimi Räikkönen, a Lotus F1 Team finn világbajnok versenyzője is ott lesz a márciusban megrendezésre kerülő genfi autó-show-n.

Räikkönen lesz a show sztárja, aki minden bizonnyal sok érdekes kérdésre fog válaszolni a sajtó munkatársainak.
A Lotus F1 Team mindössze egy napot tartózkodott Barcelonában. Kedden Romain Grosjean csak hét kört tudott megtenni a Renault motorral hajtott E20-as versenygéppel, amit a kasztni súlyos problémája miatt visszaszállítottak az angliai főhadiszállásra, Enstone-ba.

Kimi Räikkönen következő hivatalos fellépése március 6-án lesz a Genfi Autószalonon.

Kimi a Lotus Evora GTE típusú sportautót fogja promótálni a rendezvényen.

Kimi Räikkönen és Romain Grosjean egy extra tesztnapot kap a mezőnytől

A Lotus F1 Team a mezőny nagy részétől már megszerezte a szükséges engedélyeket a privát tesztnap jóváhagyására, de egyelőre nem tudni, hogy Kimi Räikkönen és Romain Grosjean mikor gurulhat pályára a Renault motorral hajtott E20-as versenygéppel.

A brit istálló egy nagyon fontos plusz tesztnapot kaphat a mezőnytől.
Az F1-live.hu elsőként számolt be a finn MTV3 jelentéséről, mely szerint a Lotus F1 Team egy plusz tesztnapot teljesíthet, miután a gárda kedden azonnali hatállyal befejezte a tesztjét a kasztni meghibásodása miatt.

Romain Grosjean és Kimi Räikkönen csapata eredetileg kedd-szerda-csütörtök-péntek ütemben tesztelt volna Barcelonában.

Az AUTOSPORT jelentése szerint a Lotus a csapatok többségétől már megkapta a szükséges engedélyeket a privát tesztnapra, tekintettel arra, hogy a Mercedes is megtehette ezt, még a barcelonai kollektív teszt előtt, miután a német gyártó Jerezben csak három napot teljesített a négyből.

A Lotus időközben megerősítette a kérelmét, és március 6-án, Silverstone-ban tesztelne.

Az utolsó kollektív teszt március 1-4. között kerül megrendezésre.

Hülkenberg nyerte a második tesztnapot Perez és Vettel előtt!

A Sahara Force India F1 Team német versenyzője a nap nagy részében elől tudott lenni Barcelonában, és végül meg is nyerte a Mercedes motorral hajtott VJM05-ös versenygéppel a második tesztnapot Sergio Perez (Sauber) és Sebastian Vettel (Red Bull) előtt.


2012. február 21.

Vettel kezdett legjobban a barcelonai teszt nyitónapján

Sebastian Vettel bizonyult leggyorsabbnak a barcelonai teszthét első napján, míg a Jerezben legtöbb kilométert futó, és nem mellesleg az új autók között a leggyorsabb köridőt jegyző Lotus, hibás kasztni miatt nagyon korán feladni kényszerült mai programját.


Vége a Lotus tesztjének! A csapat elhagyja Barcelonát

A Lotus F1 Team ma hivatalosan is megerősítette, hogy nem csak a hibás karosszéria, hanem az egész istálló elhagyja a Circuit de Catalunyát.

A Lotus alaposan ki akarja vizsgálni, hogy mi okozta a meghibásodást.

Az F1-Live kérdésére válaszolva a csapat egyik technikusa elmondta, hogy jelenleg mindössze két karosszériával rendelkeznek (E20-01 és E20-02).

Az eredeti terv az volt, hogy a meghibásodott karosszériát visszaküldik Enstoneba, és az 1-es számú elemet Barcelonába szállítják.

A csapat azonban úgy döntött, hogy alapos vizsgálatnak veti alá mindkét karosszériát, nehogy esetleg ugyanez a probléma merüljön fel a hét további napjain is.

Ahogy a szakember megerősítette: „Inkább most derüljön ki a baj, ne Melbourneben.”

Eric Boullier megerősítette a tényt, hogy ezt a hetet biztonsági okokból és elővigyázatosság miatt lefújják:

„Kemény döntés volt, de úgy döntöttünk, hogy nem megyünk tovább ezen a héten. Ami pozitívum, hogy gyorsan azonosítottuk a problémát, és a tervező csapatunk máris talált egy megoldást.”

„Sok munka áll előttünk, de Enstone készen áll a kihívásra.”

Romain Grosjean mindössze hét kört ment a mai edzésen.

Ahogy egy mögöttünk álló spanyol kolléga találóan megjegyezte: a Ferrari lassú, de legalább erős (a karosszériája).

2012. február 20.

Képek

Kimi Háza Finnországban
Sebastian a Barca-Valencia meccsen
Teszt-Barcelona  Sebastian

Vettelt lenyűgözte a Barca játéka

A csapatok és versenyzők többsége már a hétvégén megérkezett a következő teszt helyszínre, Barcelonába. A Red Bull sztárpilótája, Sebastian Vettel nem akármilyen kikapcsolódással kezdte a látogatást, hiszen barátnőjével együtt egy fergeteges Barcelona-Valencia találkozót szurkolt végig.

A spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a tabella jelenlegi második és harmadik helyezettje, a Barcelona és a Valencia csapott össze, ahol végül a katalánok 5-1-re diadalmaskodtak hazai pályán. A Formula-1 kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel barátnőjével ott volt a Camp Nou stadionban, majd később a Barca TV-nek elmondta, rendkívül élvezte a meccset, és nagyon kedveli a spanyolok játékát.

"Csodálatos volt nézni ennek a két nagyszerű csapatnak a játékát, ebben a felállásban. Egyszerűen fantasztikus! Nem vagyok szakértő, de a német futballhoz viszonyítva a spanyol foci gyorsabb és technikailag is egy másik szint. Mindemellett a légkör is hihetetlen!”

A Barcelona sztárja, Lionel Messi 200. bajnokiját játszotta vasárnap, melyet az argentin egy mesternégyessel ünnepelt, majd az ötödik, és egyben utolsó gólt a középpályás, Xavi Hernadez szerezte, aki nem mellesleg Vettel kedvenc játékosa.

"Kedvenc játékosom Xavi, mert ő az agya ennek a csapatnak, ő az aki irányítja a zenekart. Lionel Messi egy nagyszerű csatár, és rengeteg gólt lőtt már, de ha nem kap labdát, akkor mindezt nem tudja megtenni, és sokszor erről éppen Xavi gondoskodik”- mondta Vettel, aki azért természetesen Messit sem felejtette el megdicsérni.

"Elképesztő, hogy mennyire szerény annak ellenére, hogy központi szerepet játszik. Mindig úgy tűnik, hogy a labda szinte ragad a lábához. Azt nehéz lenne megmondani, hogy Messi lenne a legjobb játékos, aki valaha létezett, és ugyanez igaz a Formula-1-re is. Az idők változnak, és akik most játszanak, azoknak már más tulajdonságokkal kell rendelkezniük. Nagyon nehéz Pelével, vagy mással összehasonlítani, hiszen az egy más korszak volt.”


2012. február 18.

Keke Rosberg: Räikkönen visszatérése más lesz, mint Schumacher esetében volt

1982 világbajnoka, Keke Rosberg úgy érzi, hogy Kimi Räikkönen visszatérése más lesz, mint a hétszeres világbajnoké volt 2010-ben a Mercedesszel.

Rosberg ezzel együtt kiért a 2012-es erőssorrendre is.

Rendre összehasonlítják a Formula-1 nemzetközi színterén Michael Schumacher és Kimi Räikkönen visszatérését.

Sok a hasonlóság 2007 világbajnoka és a hétszeres bajnok visszatérése között, de az talán egyértelműen kijelenthető, hogy a most 43 esztendős német legenda nagyobb kihívásokkal nézett szembe 2010-ben a Mercedes AMG színeiben, mint jelenleg a finn „Jégember” a Lotus F1 Team néven futó csapatnál.

Schumacher 2007 és 2009 között volt távol a királykategóriától, mely abban a három esztendőben sokat változott. Räikkönen ezzel szemben csak két esztendőt hagyott ki, és a Formula-1 a Pirelli abroncsait, valamint a DRS rendszert leszámítva nem változott túlzottan sokat, amit maga Kimi is elismert.

Keke Rosberg, aki 1982-ben nyert világbajnokságot az F1-ben, a finn MTV3-nak beszélt Kimi visszatéréséről.

„Schumacher 10 évvel idősebb, mint Kimi.” – kezdte egyértelműen Keke Rosberg, akinek a fia jelenleg Michael csapattársaként szerepel az F1-ben. „Nehéz megítélni a helyzetet, több okból is. Schumacher esetében a szünet hosszabb volt, és idősebb is. Kimi esetében egyszerű a helyzet, mivel ő ebben a két évben versenyzett, ralizott.”

„Kimi aktív maradt ebben a két évben, ami nem egy utolsó szempont. Még akkor is, ha távol volt a Formula-1-től. Véleményen szerint az ő problémái nem lesznek olyan mértékűek, mint Michael esetében. Mindez nagyon is egyszerű számára. Ül az autóban és folytatja azt, amit eddig is csinált.”

Mennyire jó döntés Kimi szerződtetése a Lotus számára?

„Ez egy jó választás. Emlékeznünk kell arra, hogy ez egy korábbi világbajnok csapat (Renault), mely jelenleg a Lotus nevet viseli. Talán övék a legjobb motor (Renault) a Formula-1-ben, mivel alacsony az üzemanyag fogyasztása, így az autó könnyebb a futam alatt.”

„Az előző szezonban rossz irányt vettek a kipufogó miatt. Volt egy innovatív megoldásuk, mely nem volt sikeres. Idén nem lehet ehhez hasonló újításokat alkalmazni, mivel betiltották azokat. Azt azonban biztosan tudom, hogy ez egy jó, egyszerű autó. Hiszek abban, hogy képesek egy elég versenyképes autóval versenyezni, mely a tesztek alapján úgy tűnik, hogy nagyon jól megy.”

Az autót lehetségesen Kimi köré építi a Lotus?

„Az autók mindig is versenyzők köré épültek. A rendelkezésre álló óriási adatmennyiség lehetővé teszi, hogy egy másik versenyzőre is rá lehessen építeni a gépet.”

„A Lotus egy igen erős benyomást tett az első téli teszten. A hotelbe menve is csak a Lotus volt mindenhol. Számomra azonban rettenetesen nehéz megszokni azt, hogy ők a Lotus. Nekem ők a Renault csapat is egyben. Az ember már kezdett hozzászokni ahhoz, hogy Heikki (Kovalainen) a Lotus színeiben versenyez. Hirtelen most egy másik névre hallgatnak, és ez a Lotus. Szerintem rettenetesen zavaros ez a helyzet, de valószínűleg az év végén minden visszatér a normál kerékvágásba.”

Romain Grosjean második lehetősége meglepetésként hathat a Formula-1-ben a Lotus csapatnál.

„Nagyon furcsa, miután 2010-ben nem kapott egy második esélyt. Most sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezik, és ő is csak egy srác. Általában egy üzletben nincs két lehetőséged, de most ez az. Az új lehetőség részben annak a ténynek tudható be, hogy a versenyző menedzsmentje a Lotus tulajdonosi köréhez tartozik, így tulajdonképpen ez a srác egy hazai pilóta. Ez egy kicsit olyan, mintha valaki szponzorokat hozna magával.” 

Mi várható 2012-ben a szezonban?

„A Red Bull nagyon domináns tudott lenni tavaly. Kérdés, hogy mekkora a különbség a többi csapathoz képest. A különbség folyamatosan csökken, de nem tudni, hogy ez milyen mértékben értendő. Ez nagymértékben függ a Ferrari és a McLaren csapattól. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a különbség nőtt és a Lotus is ott van. A Mercedes egy egyedülálló lehetőség előtt áll, mely a Ferrari és a McLaren előtt lehet, ha nem követik el ugyanazokat a hibákat, mint tették azt korábban.” 

Sebastian Vettel magas állami kitüntetést kap

A német sportolóknak járó legmagasabb állami kitüntetést kapja meg a német köztársasági elnöktől a világbajnok pilóta.

Sebastian Vettel parádés teljesítményét Németország is elismeri, február 24-én Christian Wulff államfőtől veheti majd át az ezüst babérlevelet, amit csak a legjobbak kaphatnak meg. Az ünnepélyes díjátadót elegáns környezetben, a berlini Bellevue kastélyban rendezik meg. A pilóta
az előző szezonjában 19 futamból 11-et megnyert, ezzel sorozatban második világbajnoki címét szerezte meg.
Ugyanezt az állami elismerést korábban a hétszeres világbajnok Michael Schumacher is megkapta.

Kimi a legjobbat hozza ki a Lotusból

A jerezi tesztek után több csapat is elégedetten nyilatkozott, többek között a Lotus is, ahol a tulajdonos, Gerard Lopez és a csapatfőnök, Eric Boullier is kiemelte Kimi Räikkönent, aki az első kollektív teszten lenyűgözte alakulatát.

Gerard Lopez és Eric Boullier úgy gondolja, hogy Kimi Räikkönen a lehető legtöbbet hozza ki a Lotusból, és tapasztalataik szerint a 2007-es világbajnok sokkal elszántabb csapatjátékos, mint amilyennek sokan gondolják. A finn klasszis teljesen lenyűgözte a csapatot, különösen azzal, hogy a téli tesztek legelső napján máris ő bizonyult a leggyorsabbnak Jerezben.

Lopez elmondta, hogy a Lotus egy teljesen különböző karaktert talált meg Räikkönenben, mint amit az előző F1-es évei alapján sejteni lehetett.

"A legtöbb ember számára valószínűleg ő egy nagy rejtély, mert csak hallomásból és szóbeszédekből ismerik. De mi nagyon jól érezzük vele magunkat, ő pedig egyértelműen otthonosan érzi magát nálunk. Amikor velünk van, nagyon sokat mosolyog, de ami a legfontosabb, azt mondja, hogy mostanra már családtagnak érzi magát. Úgy gondolom, hogy a Kiminek van egy arca a külvilág felé, ami nem összehasonlítható a valódi énjével. Ő egy nagyon kemény munkás, nagyon jók a visszajelzései, és egy igazán jó csapatszellemmel van megáldva. Egyszer beszélgettünk vele, és megértettük, hogy miért jött vissza, és ez számunkra kellemes érzés volt. Ha megnézzük mi történt (a teszten) senki nem mondhatja azt, hogy már nem elég gyors” – nyilatkozta Lopez az Autosportnak.

A csapatvezető, Boullier azzal számol, hogy a Lotus ideális lehetőség Kiminek a bizonyításra.

"Megpróbáljuk kezelni az ő személyiségét, és biztosítjuk arról, hogy nem zavarjuk túl sok instrukcióval, hiszen ő egy valódi versenyző. Ez a csapat tele van megfelelő emberekkel a versenyzéshez, mindemellett nagyon jól felszerelt, és mind egy nyelvet beszélünk. Rugalmasak vagyunk, bár a rendszerünk versenyorientált, és mindez nagyon jól illik hozzá.”

Räikkönen szerződése csak akkor érvényes 2013-ra, ha a legjobb 8 között végez 2012-ben

A legfrissebb jelentések szerint Kimi Räikkönen kontraktusa a Lotus F1 Team néven futó istállóval csak akkor érvényes a 2013-as szezonra, ha 2012-ben a legjobb nyolc között végez az egyéni táblázaton.

Ha hinni lehet a híreknek, akkor a finn „Jégembernek” feladta a leckét a brit istálló.
Kimi Räikkönen 2010 és 2011 között nem versenyzett a Formula-1-ben. Az állomokat is megjárt világbajnok pilóta javarészt a WRC-ben versenyzett, ahol érdekes tapasztalatokat gyűjtött, de végül visszatért oda, ahol pályafutása nagy részében a köröket rótta.

Räikkönen egy két esztendőre szóló szerződést írt alá a Lotus csapattal, ahol Romain Grosjean lesz a csapattársa. A két éves kontraktust a vezetőség és a finn is elismerte.

Most a megbízható Autosport lap jelentése szerint Kimi valójában egy teljesítmény-alapú záradékot tartalmazó szerződést írt alá, mely a 2013-as évadra vonatkozik. A jelentés szerint a szerződés csak akkor érvényes automatikusan a 2013-as szezonra, ha 2007 Formula-1 világbajnoka a legjobb nyolc között végez, ami közel sem lesz olyan egyszerű számára, mivel a Red Bull Racing, a McLaren, a Ferrari és a Mercedes is a Lotus előtt végzett a tavalyi kiírásban.

Ez a teljesítmény-alapú szerződés azonban azt is sejtetheti, hogy a Renault motorral hajtott E20-as versenygép igen erős, mellyel az első kollektív teszten Kimi és Romain összesen 404 kört tett meg Jerezben.

Räikkönen elmondása szerint soha nem volt gondja a motivációval, és akkor is a legjobb tudása szerint fog eljárni, ha nem egy győztes autót vezet.

„A probléma nem a motiváció, ha az autó szar – csak a legjobb tudásod szerint vezetsz, és nem vagy eredményes. Ez nem mindig a versenyző hibája, de könnyebb hibáztatni azt a srácot, aki a kocsiban ül. 2009-ben azt éreztem, hogy az volt az egyik legjobb évem, így nagyon elégedett is voltam vele.” – mondta Kimi Räikkönen.

„Amikor legutóbb a Ferrarinak vezettem, nem voltam mindig elől és volt néhány nagyon jó versenyem. Nem adom fel, ha mondjuk nyolcadik vagyok. Amíg csak lehetséges, 100%-ot adok, és elégedett vagyok azzal, ahogy vezetek. Ha ez nem elég, akkor az nem számít.

Moss: Vettel egy kivételes tehetség egy remek csapatban

Sir Stirling Moss úgy látja, hogy Sebastian Vettel rendelkezik valami titkos hozzávalóval, és ennek következtében idén is ő lesz az a versenyző, akit le kell győzni a Forma-1-ben a címért.

Erre csak a McLaren egyik pilótája lehet képes – mondta a 82 éves brit.

Moss a Motor Sport Hall of Fame rendezvényén mondta el véleményét arról, hogy milyennek látja az erőviszonyokat a Forma-1-ben:

„Egészen őszintén úgy gondolom, hogy a McLaren keményen fogja nyomni azért, hogy legyőzze a Red Bullt. De úgy gondolom, hogy a dizájn, az egész csapat, szóval sok minden nagyon ott van (a Red Bullnál)… Nem úgy tűnik, hogy le fogják győzni őket”- mondta Moss a Sky Sportsnak.

„Talán ők (McLaren) le fogják – remélem, hogy azon az úton haladnak, mert úgy sokkal érdekesebb lenne.”

Moss, aki 16 futamot nyert meg 10 éves Forma-1-es pályafutása alatt, Vettel képességeit is nagyon nagyra tartja:

„Szerintem ő határozottan a legtetején van, és meglehetősen figyelemreméltó különbséggel. Amivel ő rendelkezik, azzal mások nem… Nos, ez a titkos hozzávaló, nem igaz?”

„Úgy értem, hogy lehet ez a versenyző jobb, mint a többi? Nagyon sok olyan dolog van, melyeket nagyon nehéz összerakni, de egy ember nem lehet olyan jó, mint ő, és nem lehet ennyire kiegyensúlyozottan remek anélkül, hogy kivételes lenne.”

2012. február 16.

Vettel hasonló tehetség lenne, mint Senna vagy Schumacher?

Franz Tost, a Scuderia Toro Rosso csapatfőnöke egy kalap alá vette Sebastian Vettel, Ayrton Senna és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher tehetségét.

Tost tudja, hogy nem könnyű egy olyan versenyzőt találni, mint a fent említett három világbajnok.
Sebastian Vettel jelenleg az egyik legmagasabb szintet képviseli a Formula-1-ben. A Red Bull Racing kétszeres világbajnok versenyzője idén is, mint aktuális bajnok, valamint címvédő vághat neki a kihívásoknak.

Seb jelenleg Mark Webber mellett versenyez, és az ausztrál szerződése az idény végén lejár. Egyelőre nem tudni, hogy mik a tervei a tapasztalt versenyzőnek, valamint azt sem, hogy a Red Bull Racing akar, vagy sem új pilótát Vettel mellé.

A szint nagyon magas, és Franz Tost tudja, hogy nem könnyű olyan tehetségeket találni, mint Vettel.

„Nos, az olyan tehetségek, mint Senna, Schumacher vagy Vettel, nem nőnek a fákon.” – kezdte a Toro Rosso csapatfőnöke az F1.com hivatalos weboldalon. Mindez időt vesz igénybe. És, ahogy korábban is mondtam, sok függ attól, hogy miként is alakul egy versenyző fejlődési szintje.”

„Ha a versenyző rendelkezik a szükséges elkötelezettséggel, és fegyelemmel, valamint innovációt hoz magával az asztalhoz, majd a 20 verseny során képes arra, hogy a figyelem középpontjává váljon egy középcsapattal, akkor ez rendben van. A Red Bull Racing csak ilyen tehetségeket keres magának, olyanokat, akik a többiek fölé tudnak emelkedni.”

A Toro Rosso most Jean-Eric Vergne és Daniel Ricciardo vezetésével fog versenyezni az F1-ben, így a francia és az ausztrál versenyző jó eséllyel pályázhat arra, hogy egy nap elfoglalja az egyre korosodó Mark Webber helyét a Red Bull Racing istállónál.

Ha tényleg jó az E20, akkor Vettel számol Räikkönennel

Sebastian Vettel azzal számol, hogy ha valóban olyan jó Lotus F1 Team autója, mint amilyennek az első teszten tűnt, akkor Kimi Räikkönen igazi ellenfél lehet 2012-ben.

A Red Bull versenyzője arra számít, hogy a végén a haverjával kell küzdenie az élen.

Az ellenfelek mellett a Lotus F1 Team is elégedetten konstatálta az E20-as jerezi formáját, és mint James Allison elmondta, nem csak a gép megbízhatóságával és kiegyensúlyozottságával elégedettek, hanem a tempó is ígéretes.

Azt a technikai igazgató is leszögezte, hogy az igazi mérce a bajnokság első időmérője lesz Ausztráliában, de jó jel, hogy mindkét versenyző boldogan szállt ki a gépből Jerezben.

A köridők Sebastian Vettel figyelmét is felkeltették, és úgy számol, hogy egy valóban jó Lotusszal Kimi akár az egyik kihívója lehet:

„Ha az autó valóban olyan jó, mint amilyennek Jerezben tűnt, akkor Kimi egy igazi ellenfél”- mondta Vettel a Lotus F1 Team visszatérő világbajnokáról az Auto Motor und Sportnak.

Räikkönen: A NASCAR-ban is az apróságokon múlnak a dolgok

Annak ellenére, hogy Kimi Räikkönen mindössze két verseny után felhagyott az amerikai kalanddal, a 2007-es világbajnok elismerően beszélt a Nascarról, és nem tartja kizártnak, hogy egyszer még visszatér az Államokba.

A finn szerint a küzdelem nagyon szoros az oválokon, és az apróságokon múlik az, hogy első leszel vagy utolsó.

Räikkönen két versenyt teljesített a Nascarban: egyet a World Truck Seriesben a Kyle Busch Motorsports színeiben, majd egy szintet feljebb lépve Nationwide Seriesben próbálta ki magát. A finn az első futamán a 15. lett, míg a másodikon a 27. pozíciót szerezte meg.

A Forma-1-es bajnok szerette volna kipróbálni magát a csúcskategóriában is, de mielőtt nevezett volna a Sprint Cup Seriesbe, visszatért Európába és felhagyott az amerikai kalanddal.

„Igazán jól éreztem ott magam. De a legnagyobb dolog az volt, hogy ha folyamatosan ezt akarod csinálni, akkor át kell költözni Amerikába. Ha kevesebb verseny lenne, és Európában élhetnék, akkor talán megpróbáltam volna.”

„Teljesen máshogy csinálják a dolgokat. A csapatok nagyon profik, és élveztem. Ez olyasmi, amit talán a jövőben jó lenne újra csinálni”- tette hozzá Räikkönen az Autosportnak.

„A versenyzés kellemes volt. Igazából nem annyira gondolsz a tényre, hogy csak oválokon mész, mert nagyon sok autóval kell megküzdened. Nagyon könnyűnek tűnhet az, hogy csak gyorsan kell körbemenned, de ugyanaz, mint az F1-ben; az apróságok jelentik a különbségeket. Ami az időket illeti, annyira szoros, hogy ha egy tizeddel lassabb vagy, akkor 20 hellyel hátrébb vagy, szóval nehéz az élen lenni.”

2012. február 12.

Räikkönen hamar vezéralak lett a Lotusnál

Eric Boullier csapatfőnök szerint Kimi Räikkönen nagyon jó hatással van a csapatára.

Kimi Raikkönen két év kihagyás után idén tért vissza a száguldó cirkuszba, és elég hamar, már az első tesztek során vezéregyéniséggé vált a Lotus berkein belül, úgymond hamar elfeledtette a csapattal Robert Kubica hiányát. Mindezt Eric Boullier, a csapat főnöke árulta el Jerezben:

"Miután elég frusztráló volt a 2011-es év, és szakítanunk kellett a Robert köré épített stratégiánkkal, Kimi érkezése alaposan felrázta a csapatot. Ez egy óriási lökést jelentett. Minden ember más. Kimi is vezéralkat, de más mint Robert. Egyrészt az eredményei, elvégre világbajnok volt, másrészt következetesen tudja, hogy mit is akar. Kijelenthetem, hogy vezérré nőtte ki magát. Most már az embereink vele és érte akarnak dolgozni. Az ember kivívja a tiszteletet a csapat szemében, ha teljesít a pályán."

Räikkönen eddig négy nap vezethette a Lotust, az idei autót összesen két napig. A finn elégedetten nyilatkozott, és elsősorban a Pirelli gumijai okozták számára a legtöbb nehézséget.

Háttérképek

Felkerült 2 db háttérkép az albumba!

Hülkenberg: A Lotus nagyon, nagyon rendben van...

A Sahara Force India F1 Team német versenyzője úgy érzi, hogy a Lotus F1 Team meglepetést okozhat a 2012-es szezonban Kimi Räikkönen és Romain Grosjean vezetésével.

Nicolas Hülkenberg elismerően nyilatkozott a Lotus E20 Jerezben mutatott teljesítményéről.
Ezen a héten a mezőny első alkalommal tesztelt 2012-ben. A Marussia F1 Team kivételével mindenki pályára gurult, noha a Mercedes AMG és a HRT csak a tavalyi autóját küldte pályára Jerezben.

A legjobb benyomást talán a Kimi Räikkönen-nel és Romain Grosjean-nal felálló Lotus F1 Team keltette. Nicolas Hülkenberg, aki a Sahara Force India F1 Team VJM05-ös versenygépét terelgette a pénteki napon, nagyon elismerően nyilatkozott a riválisról.

„Amikor ott voltam a pályán, és láttam a Lotus autójt, az nagyon is szépen futott.” – kezdte Nicolas Hülkenberg a Jerezben zajló tesztsorozat utolsó napján az újságíróknak. „Nagyon stabilnak és nagyon jónak tűnik.” – tette hozzá Nicolas.

Hülkenberg azonban azzal számol, hogy még mindig a kétszeres bajnok, és címvédő Red Bull a favorit.

„A Lotus jelen pillanatban nagyon erős, de úgy gondolom, hogy a Red Bull nincs túl messze.” – tette hozzá Nicolas, aki úgy gondolja, hogy a „bikák” autójában, az RB8-ban rengeteg lehet a tartalék és a potenciál.

Nicolas, aki 2011-ben a pálya mellől figyelte a versenyzést az F1-ben, nem fogalmazott meg magának komoly célokat 2012-re.

„Élvezni akarom a versenyzést. Csak versenyezni akarok és várom azt, hogy ott legyek Melbourne-ben az első versenyen. Remélhetőleg szerzek is majd néhány pontot.”

Romain Grosjean: Räikkönen és én közel egy szinten vagyunk

A Lotus F1 Team francia versenyzője, Romain Grosjean az első téli teszten azt tapasztalta, hogy közel azonos teljesítményt nyújtanak a Renault motorral hajtott E20 volánja mögött csapattársával.

Grosjean rendkívül boldog, hogy az autója versenyképesnek tűnik és kellemeset csalódott Kimi Räikkönen-ben.
A Lotus F1 Team egy teljesen új stábbal és szponzori háttérrel, valamint felfogással kezdte meg a 2012-es esztendőt. A csapathoz két új versenyző szerződött Kimi Räikkönen és Romain Grosjean személyében.

A finn világbajnok és a francia versenyző sem versenyzett 2009 óta a kategóriában. Kimi egy Valenciában lebonyolított privát teszttel hangolt az első hivatalos tesztre, addig Romain valamivel jobb helyzetben volt, miután ő 2011-ben a GP2-ben versenyzett, ahol végül bajnok is lett, valamint lehetőséget kapott a Lotus istállónál a Formula-1-ben is.

A Lotus remek teljesítményt nyújtott Jerezben a négy napos teszten, és a mezőnyből sokan tartanak a brit istállótól.

Grosjean most a francia L’Equipe lapnak mesélt érzéseiről, a finn világbajnokról és a teljesítményről.

„Egy igazán kellemes meglepetést jelent az, hogy Kimi milyen is valójában.” – kezdte a francia pilóta. „Kíváncsi vagyok arra, hogy a folytatásban milyen kapcsolat alakul ki közöttünk a csapatnál, még akkor is, ha ez talán nem lesz olyan szoros. De boldog vagyok, hogy ő a csapattársam, aki egy kedves fickó. A kezdetektől ezt éreztem.”

„Ha kérdezek valamit Kimi-től, akkor válaszol. Ezen a ponton most minden jónak tűnik. Amikor Kimi vezette az autót, kérdeztem, hogy mi a helyzet a géppel, és azzal van-e valamilyen probléma. Beszélgettünk erről és az ő tapasztalatairól.” 
Romain, aki csütörtökön és pénteken ült az E20 volánja mögé, szerda este tanulmányozta Kimi telemetriai adatait, hogy hol kell gyorsulnia.

„Nem láttam semmi különöset az időeredményekben, amikor csütörtökön pályára gurultam. A telemetria közel azonos volt. Nagyon bíztató, hogy a két versenyző stílusa ennyire hasonló.”

Romain szerint az autójuk messze jobb, mint a tavalyi konstrukció.

„Határozottan jobb, mint a tavalyi autónk volt, amit Abu Dhabiban és Brazíliában vezettem. Az autónk most rendben van, és noha a Formula-1-ben soha nem volt könnyű vezetni, itt most mindent élvezek, amikor kint vagyok a pályán.”

Räikkönen összesen 192 kört tett meg a spanyol pályán kedden és szerdán, addig Grosjean 212 alkalommal autózott körbe csütörtökön és pénteken Jerezben.

Vettel: Räikkönen egyenesen a bárba ment, nem találkoztam vele

Sebastian Vettel, a Red Bull Racing német világbajnok versenyzője viccesre vette a figurát a jerezi teszt harmadik napját követően.

A kétszeres bajnok természetesen a finn sajtó előtt viccelt Kimi Räikkönen-ről, a Lotus F1 Team versenyzőjéről.
Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel köztudottan jó barátok, és gyakran találkoznak egymással a versenypályákon kívül is. Kimi és Seb általában tollaslabdázással, vagy szaunázással kapcsolódik ki, amikor találkoznak.

A finn „Jégember” kedden és szerdán tesztelt Jerezben, addig Vettel csütörtökön ült először az új autója, a Red Bull RB8 volánja mögé.

A finn MTV3 televízió megkérdezte a németet, hogy találkozott-e már a barátjával.

„Nem. Kimi egyenesen a bárba ment.” – mondta nevetve Sebastian Vettel.

„Persze csak vicceltem.” – folytatta egy kisebb szünet után a német.

„Jó dolog Finnország számára, hogy ő visszatért. Remélhetőleg a Lotus gyors tud maradni. Ha megnézzük, hogy az elmúlt években mik történtek az első teszteken, akkor felemás mérleget kapunk. Egyelőre minden nagyon homályos, és nagyon korai erről beszélni. Sokan csak az utolsó tesztek után használják a valódi autójukat.”

2012. február 11.

Räikkönen nyíltan beszél Jenniről, pénzről és gyerekekről

Kimi Räikkönen otthonában fogadta a 7 päivää riporterét.

A Jégember, a híresztelések szerint tőle szokatlan módon, Panu Hörkkö minden kérdésére készségesen és jókedvűen válaszolt.



1. Izgulsz, hogy visszatérsz a Forma-1-be?
KR: Egyáltalán nem. Nem térnék vissza, ha nem szeretnék visszatérni. Biztos vagyok benne, hogy vicces egy szezon lesz.

2. Mit gondolsz, mire van reális esélye a Lotusnak idén?
KR: Nehéz megmondani, ezt még senki sem tudja. Az első teszt után talán majd többet mondhatunk.

3. Éhezel egy újabb bajnoki címre?
KR: Igen. Mindig ez az ember célja. Én mindent megteszek, aztán meglátjuk, hogy ez elég lesz-e, vagy sem.

4. Azt mondtad, a Lotusnál nagyon otthonos a légkör, összehasonlítva a korábbi csapataiddal. Miben látod a különbséget?
KR: Minden csapat különbözik. A Lotusnak azonban másfajta menedzsmentje van. Fiatalabbak és versenyszelleműek, nem olyan idegbeteg emberek.

5. Sebastian Vettel a legjobb haverod az F1-ben?
KR: Igen, Őt ismerem leginkább, több időt töltök vele, mint a többi versenyzővel.

6. Vannak ellenségeid, vagy valaki, aki ki nem állhat?
KR: Nincs, de nehéz megmondani, mit gondolnak mások.

7. Hogyan vélekedsz Romain Grosjeanról?
KR: Kedves, normális srác.

8. Hogyan látod magad 10 év múlva?
KR: Nehéz megmondani, remélem minden rendben lesz akkor is.

9. Mik a terveid az életben az F1 után?
KR: Nincsenek terveim. Sosem voltak rettentő hosszú távú terveim.

10. Mennyire vagy jó fizikai állapotban?
KR: Úgy hiszem olyan formában vagyok, mint korábban. Tudom, mennyire kell jó formában lennem.

11. Nem rég megműtötték a csuklód. Jól meggyógyult már?
KR: Igen, teljesen rendben van.

12. Gyakran beszélnek pénzedről. Több, mint 100 millió eurós vagyonod van. Mit jelent számodra a pénz?
KR: Szerintem ugyanazt jelenti nekem is, mint bárki másnak. Kapok egy bizonyos összeget azért, amiért elvégzem a feladatomat. Van aki szerint ez jó, van, aki szerint rossz. Sosem szégyelltem azt, amit csináltam. A pénz sok mindent megkönnyít, de abszolút nem old meg mindent az életben.

13. A nagy vagyon elszakított téged a valóságtól? Vagy miként vélekedsz a pénzügyekről?
KR: *nevet* Határozottan nem! Ugyanaz vagyok, aki korábban voltam. Bizonyos dolgokat persze megkönnyít a pénz, de ugyanakkor sok negatívummal is jár.

14. Magad fizeted a számláidat, vagy használsz például internet-bankot?
KR: Nem én. Az édesanyám gondoskodik sok dolgomról.

15. Mennyi pénzt kapsz a következő szezonért a Lotustól?
KR: Kapok valamennyit.

16. Hogyan fekteted be a pénzed?
KR: Van néhány házam, meg ilyenek... Valahol élni kell.

17. Néhányan azt pedzegetik, hogy a Lotus résztulajdonosa is vagy. Ez igaz?
KR: Nem, nem igaz.

18. Szeretnél majd egyszer saját F1-es csapatot?
KR: Nincs ilyen tervem. Elég kegyetlen üzlet.

19. Előfordult már, hogy nagy összeget adományoztál jótékony célra?
KR: Igen, hébe-hóba. Jelenleg az SOS Gyermekfalut támogatom (Finnországban).

20. Mi a legtöbb, amit nyertél pókeren?
KR: Pókeren? Nem szoktam nagy összegben játszani. Haverokkal szoktam néha pókerezni, kaszinóban soha.

21. Mi a legnagyobb összeg, amit elvesztettél pókeren?
KR: Nem jut eszembe most, de általában veszíteni szoktam, mintsem nyerni.

22. Milyen más szerencsejátékokat szoktál játszani?
KR: Azt hiszem játszottam párszor pajazzo-t, stb., ha ezeket szerencsejátéknak hívjuk.

23. Azt mondják, Te egy laza fickó vagy és nem úgy nézel ki, mint aki bármi versenyhelyzetben ideges tudna lenni. Milyen szituációk tudnak téged felidegesíteni?
KR: Nehéz megmondani. Néha a normális dolgok is fel tudnak idegesíteni. A helyzettől függ, de a versenyek miatt is szoktam ideges lenni.

24. Mi az, amitől félsz?
KR: Nincsenek olyan dolgok, amiktől félek. Nem félek a magasságtól, vagy ilyenek.

25. Több házad is van, de hány otthonos van?
KR: Ez itt, Porkkalanniemiben az egyik otthonom, és van egy másik Svájcban. Nincs sokkal több otthonom, mint bárki másnak.

26. Sokat utazol. Évente hányszor alszol itt, Porkkalanniemiben?
KR: Nem tudom megmondani. Legtöbbet nyáron vagyok itt, mikor jó az idő.

27. A kaskisaari hely inkább bulizásra van, mint otthonnak?
KR: Nem. Azt akkor használom, mikor Helsinkiben van dolgom.

28. Hogyan rendezed be a lakásodat? Kétlem, hogy egyedül mész el IKEÁba.
KR: Nem megyek IKEÁba. Ezt a házat lakberendezők rendezték be.

29. Van valami olyan a lakásban, amit Jenni szeret és Te nagyon nehezen bólintottál rá, hogy megvegye?
KR: Nincs olyan tárgy, amit én nagyon akartam volna. Nem különösebben érdekelnek ezek a részletek. A berendezést illetően elég hasonló az ízlésünk, de a lakberendezés inkább a nőknek való. Biztos vagyok benne, hogy egy többet jelent nekik, mint mondjuk nekem. Hagyjuk ezeket a dolgokat a nőkre!

30. Melyik a kedvenc szobád?
KR: A legtöbb időt a kanapén töltöm a tv előtt.

31. Mivel kínálod meg a barátaidat, amikor meglátogatnak?
KR: Attól függ melyik nap! *nevet* Nem kérdezek sokat, megtalálják a hűtőt maguk is.

32. Magad jársz a szupermarketbe?
KR: Elég gyakran járok oda. Szeretek oda járni, de attól függ, mikor. Néha nagyon sok ember van ott, stb., de szeretek ott keringeni.

33. Te takarítod a házat?
KR: Igen, takarítok néha. A szokásos dolgokat magam csinálom, például magam mosom a ruháimat is.

34. Van házvezetőnőd?
KR: Nincs. Takarítónő jön havonta kétszer, hogy a nehezét megcsinálja.

35. Készítesz ételt magadnak?
KR: Készítek kaját, ha egyedül vagyok otthon.

36. Mi a specialitásod?
KR: Azt hiszem csirke tésztával. Ezt a legkönnyebb megcsinálni. Nincs szakácsszenvedélyem.

37. Mi a kedvenc ételed?
KR: Nagyon szeretem a lazacot és a húsgombócot is szeretem.

38. Kedvenc italod?
KR: Sok tejet iszok.

39. Hogy csinálod meg jól a White Russian koktélt?
KR: Nem tudom, már évek óta nem ittam White Russian-t. Nem tudnám jól megcsinálni.

40. És az áfonyás vodkát?
KR: Gondolom összekevered a vodkát egy kis áfonyával.

41. Jenni jó szakács?
KR: Kicsit jobb, mint én, de ha versenyeznénk, szoros küzdelem lenne.

42. Gyakran főz neked?
KR: Hébe-hóba. Nincs szabályzatunk ezekre a dolgokra, hogy valakinek mindig főznie kell. Gyakran elmegyünk vacsorázni, néha csak úgy harapunk valamit.

43. Vannak háziállataid?
KR: Van három kutyánk. Édesanyámnál van a két Jack Russel terrier és Svájcban a Német juhász.

44. Mi a nevük?
KR: Reiska, Peppi és Ajax

45. Igaz, hogy allergiás vagy Jenni lovaira?
KR: Több dologra is allergiás vagyok; macskákra, lovakra. Folyik az orrom, ha sok időt töltök velük. Még több allergiám volt a hadseregben.

46. Milyen műsorokat nézel a tévében?
KR: Ezt-azt. Főleg sportot. Tegnap kezdtem nézni valamit, amit anyám is szokott nézni.

47. Kedvenc filmed?
KR: Finn filmek.

48. Melyik finn jéghoki csapatnak szurkolsz?
KR: Úgy külön egyiknek se. Persze remélem, hogy Espoo és Helsinki jól játszik. Nem összeszorított fogakkal nézem a meccseket.

49. Milyen gyakran bulizol?
KR: Sok mindentől függ. Jelenleg nincs időm bulizni, mert sok a dolgom. Persze ha ráérek és menni akarok, akkor megyek. Nincs olyan szabály ami megakadályozná ezt. Ezek a dolgok hozzátartoznak a normális élethez, mint bárki másnak.

50. Milyen egy jó buli, amin jól érzed magad?
KR: Kell egy jó társaság. Azt indítja be a bulit.

60. Kell, hogy legyen karaoke is?
KR: Az már kevésbé szükséges, de mindig jó móka. Jobban szeretek egy kisebb és csendesebb helyre menni, mint mondjuk egy nagy diszkóba.

61. Mennyit, és mit iszol egy bárban este?
KR: Hmmm... Nehéz megmondani mit iszok. Nincs úgy állandó italom. Általában áfonyavodkát rendelek, mert a haverok általában azt isznak. Gyakran iszok vodkát.

62. Olyan ember vagy, aki szereti a kényelmet?
KR: Nem jobban mint bárki más. Általában elégedett vagyok a dolgokkal.

63. Mennyi gőzt bírsz a szaunában?
KR: Szeretem a szaunát, de normális gőzmennyiséggel.

64. Itt a tenger melletted. Sokat úszol?
KR: Nyáron úszok. Legutóbb akkor úsztam a tengerben, mielőtt jött a fagy.

65. Hideg, vagy meleg zuhany?
KR: Egy kicsit attól függ. De szeretem a nagyon hideg zuhanyt is. Jól felfrissít.

66. Mennyi időt töltesz a zuhany alatt?
KR: Annyit amennyi idő alatt tiszta leszek. Nem állítok be stoppert.

67. Énekelsz a zuhany alatt?
KR: Nem.

68. Fürdőköpenyt hordasz, vagy törölközővel a derekadon flangálsz?
KR: Törölközővel.

69. Kedvenc parfüm/illat?
KR: Csak alapvető dezodort használok. Könnyen be lehet szerezni a benzinkúton.

70. Használsz hajszárítót?
KR: Nem.

71. Mi a kedvenc zenéd?
KR: Többnyire finn zenét hallgatok a rádióból.

72. Például a Suomi Pop Rádióból?
KR: Azt kevésbé, mióta lecserélték ott az embereket. Nem olyan jó már reggelente, mint kellene.

73. Hány autód van?
KR: Öt, azt hiszem. Audi, Fiat, Mercedes, és Volkwagen. De úgy tippelem, hamarosan kapok egy Lotust is, bár abba nem sok csomag fog beleférni.

74. Hány tetoválásod van, és mi a jelentésük?
KR: Kettő. Nem gondolom, hogy különleges jelentésük lenne.

75. Korábban azt mondtad, két gyereket szeretnél. Mit gondolsz mikor lenne ideális családot alapítani?
KR: Természetesen az ember szeretne saját családot. Ez nem függ attól, hogy egy, vagy két gyereket akarunk-e. Remélem lesz majd saját családom, és minden gyerek egészséges lesz. Szerintem ez a lényeg.

76. Azt hallottam, nagyon szereted a gyerekeket. Ez igaz?
KR: Igen, szeretem a gyerekeket. Nekem még nincs, de szeretek gyerekekkel lenni.

77. Mi a titka a Jennivel való hosszú házasságodnak?
KR: Nem gondolom, hogy bármi titka lenne. Persze vannak viták, és civódások olykor, mint minden más kapcsolatban, de ez normális.

78. Milyen gyakran látod Jennit?
KR: Minden nap együtt vagyunk otthon, hacsak nem kell valamelyikünknek utazni. Ez van azóta, mióta megismerkedtünk.

79. Milyen közös hobbitok van?
KR: Azt hiszem az itthonlét. Mindkettőnknek saját hobbink van. Én a magam dolgát teszem, Jenni pedig lovagol minden nap.

80. Milyen egy jó kapcsolat szerinted?
KR: Minden kapcsolat más és nem lehet meghatározni, hogy mi a jó mindenkinek. Addig jó, amíg mindkét fél jól érzi magát a másikkal.

81. Melyikőtök a féltékenyebb?
KR: Nehéz megmondani.

82. Féltékenyek vagytok egymásra?
KR: Mindenki az. Még ha valaki azt is mondja, hogy nem féltékeny, szerintem mindenki az.

83. Boldog vagy?
KR: Igen. Nincs okom panaszra.

84. Úgy érzed Jenni is boldog veled?
KR: Igen. Nem lennénk együtt, ha nem lennénk boldogok. Ahogy mondtam, néha vannak viták, de azt hiszem ez mindenkivel megesik.

85. Olvasod a Seiska-t? (7 Päivää, finn bulvár jellegű magazin - szerk.)
KR: Olvasom néha, mert kapunk ilyet Svájcban! Igen, a biblia házhoz jön.*nevet*

86. Szóval viccesen bibliának hívod?
KR: Néha igen.

Képek

Lotus E20 bemutatása
RB8 bemutatása
Téli teszt-Jerez - Kimi , Sebastian
Intejrú Kimivel

Kimi Räikkönen: Nagyon jó érzéseim vannak az autóval és a gumikkal kapcsolatban is

A szezon előtti kollektív felkészülés első napján a Lotus F1 Team E20-as kódjelű versenyautója végzett a tabella élén, Kimi Räikkönennel a volánnál. A csapatnál természetesen mindenki elégedett, ám elsősorban nem a finn körideje-, sokkal inkább az autó megbízhatósága miatt.

Kimi Räikkönen 1:19.670 másodperces idővel még kora délelőtt folyamán megfutotta az első tesztnap legjobb köridejét, és összességében 75 kört, azaz több mint 330 kilométert rakott bele új versenyautójába. A 2007-es világbajnok szerint nincs jelentősége az időknek, a legfontosabb az, hogy kényelmesen érzi magát a Lotusba.

Kimi Räikkönen: Egy pozitív első tesztnapunk volt, és minden a tervek szerint ment. Nem voltak különösebben nagy kérdések, és nagyon jó érzéseim vannak az autóval és a gumikkal kapcsolatban is. A délután amikor hosszabb etapokat teljesítettünk, akkor a gumik jelentettek nagyobb kihívást, de összességében egy pozitív napot zártunk. A köridők ma nem számítanak. Elégedett vagyok az autó egyensúlyával, és ami még különösen jó érzés, hogy nem voltak jelentős problémáink. Több mint egy versenytávot megtettem ma, és fizikailag is teljesen rendben vagyok. Alig várom, hogy további előrelépéseket tegyünk a holnapi nap folyamán.

James Allison, technikai igazgató: Egy hibátlan reggelünk volt, egy néhányszor megszakított délutánnal, amikor másodjára cseréltünk KERS elemeket, melyekkel ma futottunk. Összességében egy nagyon ígéretes napunk volt a megbízhatóság terén, és ez nagy lökést adott nekünk a következő tesztekhez. Kimi visszajelzései kifejezetten építő jellegűek mind az egyensúllyal, mind a fékekkel és egyéb dolgokkal kapcsolatban. A kormány jelenleg még kissé nehézkesebb számára, mint ahogy azt szeretné, de már készül egy új kormány, amit Barcelonában már használhat.

Alan Permane, versenyigazgató: Élveztük ezt az igen erős napot az E20-assal, mind a teljesítmény, mind pedig a megbízhatóság tekintetében, ami annak a kemény munkának köszönhető, melyet a tél folyamán Enstone-ban végeztünk. Mindig jó érzés az időtábla tetején lenni, de a legösztönzőbb dolog a mai napon a megbízhatóság volt. Eltekintve a délutáni apró KERS problémától, összességében kiváló volt. Egész nap a Pirelli közepes keverékeivel futottunk, és úgy tűnik, hogy a tavalyihoz hasonlóan kopnak, úgyhogy azt hiszem izgalmas versenyek elé nézünk 2012-ben.

Vettel: Inkább most legyen problémánk, mint futam közben

A Red Bull Racing pénteken váratlan elektronikus meghibásodás miatt viszonylag későn tudta pályára küldeni kétszeres bajnokát, Sebastian Vettel. A kétszeres világbajnok azonban cseppet sem esett kétségbe, és véleménye szerint a teszteknek éppen erről kell szólnia, hogy ami még nem állt össze, az lehetőleg még szezon előtt kiderüljön.
Az energiaitalosok Jerezben egy egész délelőttöt elveszítettek egy elektromos probléma miatt, ám ennek ellenére a csapat és német versenyzője elégedett az RB8-as első tesztnapjaival.

"A legcsodálatosabb érzés az volt, amikor először beleültem az új kocsiba. Valami olyasmi érzés, mint amikor egy hosszú útról végre hazaérsz. Az első benyomásaim az RB8-ról rendkívül pozitívak, annak ellenére, hogy nem volt olyan sok időnk még ismerkedni egymással. Mindenki nagyon izgatott, nagyon jó a hangulat, és persze nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy jelenleg még nagyon az elején tartunk. Ez az egész most arról szól, hogy kipróbáljunk különböző dolgokat az új autón. Amire talán leginkább összepontosítunk az egyértelműen a sebesség. Azt hiszem egy gyors autót mindig lehet megbízhatóvá tenni, ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy egy megbízható autóból is lehet gyorsabbat csinálni.”

Vettel tehát nem aggódik a kis probléma miatt, és úgy véli, hogy összességében a pozitív dolgok messze túlszárnyalják ezt a kis kellemetlenséget.

"Fontos dolog, hogy semmi okunk ilyen korán aggodalmaskodni. Az teljesen normális ha van némi probléma, hiszen éppen ezért vannak ezek a tesztnapok. Például volt egy kis technikai problémánk, amit nem sikerült orvosolni, így a biztonság kedvéért kicseréltük a motort. Ahogy az imént is mondtam, inkább most történjenek meg ezek a dolgok, mint később a futam közben."
A csapat vezető versenymérnöke, Ian Morgan azért kissé jobban bosszankodott mint a 24 esztendős bajnok, de összességében a szakember is azon a véleményen van, hogy a csapat pozitív hetet zárt.

"Frusztráló volt a délelőtti elvesztegetett idő, hiszen sok dolgot meg kellett volna tennünk, de amikor végül Seb kihajthatott a pályára, megkezdtük a felzárkózást, és a munka nagy részét elvégeztük. Jelenleg ott vagyunk, ahová vártuk magunkat a gyárban kapott adatokból kiindulva. Ez jó dolog a szezon további részére nézve, hiszen ha bízhatsz a gyárban végzett munkába, akkor sokkal könnyebb fejleszteni az autót. Ami a problémánkat illeti, azt kell mondjam, hogy ez hozzátartozik a tesztelésekhez. Amikor először gurul pályára egy komplex új autó, akkor egy egészen pici dolog is felboríthatja a programot. Most egy darabban hazaszállítjuk, mindent átvizsgálunk, szétszedjük majd Barcelonára újraépítjük.”

2012. február 7.

Räikkönen: A pénz miatt nem kellene többet versenyeznem

Kimi Räikkönen szerint hiába firtatják a keresetét, nem a pénz a fő motiváló erő, amiért visszatért a Forma-1-be a Lotus F1 Team színeiben. A 2007-es bajnok csodálkozik azon, hogy mindenki 2013-ról kérdezi, holott még az idei év sem kezdődött el.

Kimi Räikkönen továbbra is vezeti a jerezi teszt első napját, igaz ebből kár lenne bármilyen következtetést levonni. A finn versenyző remekül érzi magát ismét a Forma-1-es közegben, és mint elmondta, nem töpreng azon, hogy milyen eredményekkel számoljon idén:
„Azon még nem gondolkodtam, hogy hol állok, és milyen eredményeket várhatok magamtól”- válaszolta a finn arra a kérdésre, hogy mit vár magától két év szünet után.

„Hagyni fogom, hogy a dolgok csak úgy jöjjenek. Természetesen újra nyerni akarok, azonban, ha ez nem lesz lehetséges, akkor keményen kell dolgoznunk, hogy javítsuk az autót. Lehetetlen, hogy ebben a korai időpontban prognózist adjunk.”

„A szabályok megváltoztak, és senki sem tudja azt, hogy az új autók mire képesek.”

Räikkönen az Auto Motor und Sport munkatársának elmondta, hogy semmi sem változott a hozzáállásában és munkamódszerében:

„Eltekintve az autótól, alig valami. Ugyanúgy tekintek mindenre. Tudom, hogy mi vár rám. Ami a Forma-1-ben lázba hoz, az a versenyzés. A többivel együtt kell élnem, ha szeretem azokat, ha nem. Ezek nem változtak mióta kiszálltam, eltekintve talán attól, hogy a tesztelést rövidebbre vették.”

„Az emberek, akik a szememre vetik, hogy nem voltam motivált, azok nem ismernek engem. Ez még mindig ugyanaz. Ha nem lennék motivált, akkor két évvel ezelőtt végleg abbahagytam volna.”

Räikkönen arra számít, hogy könnyebben kiismeri majd a Pirelli abroncsait, mint azok a versenyzők, akik egyből váltottak át a Bridgestoneról:

„A legnagyobb különbséget akkor tudom felismerni, amikor használt állapotban vannak. Akkor az autó hátulja elkezd csúszkálni. Számomra könnyebb, hogy megszokjam az új abroncsokat, mint a kollégáimnak tavaly. Ők egyik napról a másikra váltottak át a Bridgestoneról a Pirellire, és természetesen voltak bizonyos elvárásaik. Számomra ez leginkább olyan, mint egy teljesen új kezdet a szünet után.”

2013-ban több nagycsapatnál is szabaddá válhat az út, így felmerül a kérdés, hogy Räikkönen nyitva hagyta-e a kaput maga előtt:

„Emberek, a szezon még el sem kezdődött, és már most a következőről beszélnek. Nincsenek terveim, és hagyom, hogy minden csak úgy jöjjön.”

És mi a helyzet a fizetéssel? Mennyire játszik szerepet?

„Az még mindig fontos. Ez az én munkám, és megfelelő fizetést szeretnék kapni érte. Azonban a pénz miatt nem kellene többet versenyeznem. A fő hajtóerő a verseny iránti láz.”

Lotus: Räikkönen tempója magáért beszél

A Lotus F1 Team nem tulajdonít nagy jelentőséget Kimi Räikkönen köridejeinek, annál inkább a finn versenyző sebességének és kiegyensúlyozottságának. James Allison szerint egyértelmű, hogy egy elsőosztályú versenyzővel van dolguk.
Egy órával az edzés vége előtt Kimi Räikkönen 63 kört teljesített mindenféle probléma nélkül, és a legjobb ideje 1:19.670 másodperc volt, amit közepes keveréken futott. A finn ezzel végig vezette az összetettet.

A pozitív jelek ellenére a Lotus F1 Team technikai igazgatója visszafogottan nyilatkozott a látottakról:

„Lehetetlen megmondani. Minden csapat különböző programon van, szóval nyilvánvalóan nincs konkrét elképzelésünk arról, hogy mit is csinálnak”- mondta Allison a ToileF1-nek.

„Csak az előttünk álló napok és hetek után tudunk majd többet. Még nagyon korán lenne eldönteni, és csak akkor tudjuk meg az igazi hierarchiát, ha elmegyünk Melbournebe.”

„Egy jó tesztünk volt délelőtt. Nagyon nagy öröm volt látni az autót, amint reggel 9-kor elhagyta a garázst, és azt kell, hogy mondjam, fantasztikusan néz ki. Szerencsések vagyunk, mert az időjárás is tökéletes. Nincs szél, és az ég is kék. Ideális.”

„Eddig nem volt problémánk, ami nagyon kielégítő. Nagyjából ötven kört mentünk problémamentesen. Ma reggel többször is átnéztük az autót, hogy ezzel megkönnyítsük Kimi vezetését, és csak az egyensúlyt kelljen beállítani úgy, ahogy ő szereti.”

„Végrehajtottunk pár változtatást az autó hátulján, melyek szintén jól sikerültek. Összességében, minden pozitív. Délutánra változtatunk pár dolgot a tervben, és nem lesz ennyi hosszú menet.”

A Lotus szakembere nagyon elégedett Räikkönen teljesítményével:

„Azt mondhatjuk, hogy Kimi egy elsőosztályú versenyző. Beül az autóba, és egyből megvan a ritmus. Rögtön alkalmazkodik, és az idők magukért beszélnek. A fittsége szintén jó, és semmiféle kilengést sem mutatott a pályán. A kormányzás egy kicsit még nehézkes az ő ízlésének, de minden más területtel elégedett volt”

„Úgy tűnik, hogy mindent az irányítása alatt tart.”

„A visszajelzései eddig jók az autóról. Kimi elégedett volt az autó egyensúlyával, a fékegyensúllyal, és minden mással."