2011. november 4.

Sajtó: A Williams Abu-Dzabiban jelenti be Räikkönen visszatérését

Sajtóértesülések szerint a Williams hamarosan készen áll arra, hogy bejelentse Kimi Räikkönen 2012-es visszatérését.
„(A) Räikkönen (egyezség) a küszöbön áll” – idézte a FAZlap a brit csapat egy belső informátorát. Az olasz Autosprintmagazin pedig úgy tudja, hogy a szerződtetéshez szükséges tőke Quatarból érkezik.
A Williams és a quatari társaság, a Mowasalat közötti szerződésre szerdán derült fény, minek értelmében a szállítmányozással foglalkozó cég használatba veheti a Formula–1-es csapat szimulátor-technológiáját.
„A ’Jégember’ számára Quatarból érkezik a tőke” – írta az olasz magazin.
A MTV3 finn televíziós társaság elmondása szerint a következő lépés egy quatari bank támogatása lesz.
Ez megerősíti a Räikkönennel állítólag már aláírt szerződés hírét, amivel kapcsolatban „a bejelentés Abu-Dzabiban érkezik” a jövő héten.
A sváji illetőségű Motorsport Aktuellben megjelentek szerint a 2007-es világbajnok a Williams „első számú választása” új csapattársnak Pastor Maldonado mellé. Továbbá a beszámolóban leírtak szerint „Räikkönen számos alkalommal volt tárgyalni Grove-ban”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése