Rólunk

...
Mert a Forma-1 számunkra sem más, mint a legnagyobbak számára. Szerelem. Szenvedély. Életforma. Az általam olyan nagyon szeretett "játék", és a kedvenc világbajnokaim: Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel, Red Bull Racing!

Sziasztok, Melinda vagyok, 22 éves, jelenleg reklám és média szakon tanulok a szolnoki fősulin. A Forma-1 több mint 10 éve szerepel az életemben, bár akkor még mást jelentett, mint most J Mika volt a kedvencem, majd a helyére egy szintén finn srác érkezett, fiatalon és szenvtelenül gyorsan. Tetszett a vezetési stílusa és hogy sosem adja fel az álmait… az illető Kimi Räikkönen volt. Itt szerettem bele végleg, az addig is imádott sportba. Kimi hamar elbűvölte a világot ( és engem is J ) tehetségével és jellegzetes féloldalas mosolyával. Mint tudjuk Ő 2007-ben világbajnok lett. Aztán 2008-ban egy futam során, amikor Kivel interjút csináltak a kamerába integetett egy fiatal srác. Hihetetlen kék szeme volt és állandóan vigyorgott. Itt figyeltem fel Sebastian Vettelre. Monza után az egész világ felfigyelt rá. Tudni lehetett, hogy egy nap ő is a világbajnokok soraiba lép. 2010-ben tette meg ezt a lépést. Miután Kimi elhagyta az F1 világát számomra nem ugyan az ez a sport. A mai napig hiányzik a finn a rajtrácsról nekem (és sokunknak J ). Egyre jobban teljesít a WRC-ben, és ennek nagyon örülök. Sebastian szintén örök kedvenc marad számomra. Eszméletlenül gyors és tehetséges. Kedvenc pályám Spa – Francorchamps, illetve Monacó.  Az idei szezonban elkezdtem futam összefoglalókat írni és különböző cikkeket az F1 világából és a két kedvenc pilótámról Basi 87 nick-kel. Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket a blogom és maga az oldalunk is ! J Kellemes olvasgatást kívánok Nektek!




Sziasztok, Alíz vagyok, és nagyon nagy Forma-1 rajongó. 2006 óta nézem, és már onnantól kezdve Kimi a kedvenc versenyzőm. Szinte egyből felfigyeltem hihetetlen tehetségére.. és nagyon megszerettem őt. Aztán mikor Seb, a BMW színeiben megvillogtatta tudását, tudtam, hogy még sokra fogja vinni ebben a sportban. Hát így is lett. :) 2009-ben, mikor megtudtam, hogy Kimi elhagyja a Forma-1-et, hát elég furcsa volt.. de meg kellet szoknom,hogy ő már sajnos nem fog itt versenyezni, így hát aktívan elkezdtem Seb-nek szurkolni, ami még a mai napig is tart. Ám 2011. November 29.-én egy csodás hír látott napvilágot, méghozzá, hogy Kimi visszatér a Lotus Renault csapattal. Elállt a lélegzetem, mikor ezt megláttam és mérhetetlenül boldog voltam, még most is alig bírom elhinni, hogy a mi Jégemberünk visszatér a Királykategóriába, és elmondása szerint igenis motivált, és ez mindennél többet ér! :)
Remélem, hogy gyakran fogjátok látogatni a blogunkat.. igyekszünk, mindig a legfrissebb hírekkel, képekkel, extrákkal és Melcsi legújabb futam összefoglalóival szolgálni Titeket! Érezzétek jól magatokat! :)