2012. július 1.

Az olaszok szerint Vettel már aláírt a Ferrarihoz

Bár egyelőre még mindenki tagad mindent, és egyetlen hivatalos közleményt sem adtak ki az üggyel kapcsolatban, ám az olaszok máris kész tényként kezelik a jó ideje terítéken lévő pletykákat, melyek szerint Sebastian Vettel 2014-től a Ferrari versenyzője lesz.

A Silvio Berlusconi által alapított Mediasethez tartozó Italia1 csatorna, valamint Giorgio Terruzzi szakíró szerint a Red Bull pilótája két év múlva Fernando Alonso csapattársa lesz a maranellói istállónál.

Terruzzi szerint Vettel három évre, 2016 végéig írt alá a tűzpiros alakulathoz.

Ugyanakkor továbbra is kérdéses, hogy ki lesz Alonso csapattársa 2013-ban. A beszámoló tanúság szerint amennyiben Felipe Massa képes látványos javulást produkálni az idei szezon hátralévő részében, úgy megtarthatja ülését még egy szezonig. Ellenkező esetben a brazilt jövőre Mark Webber válthatja, aki egy évet töltene el a Ferrariban, mielőtt 2014-ben átadná helyét a Red Bullos szerződését kitöltő Vettelnek.

Az olaszok azt is tudni vélik, hogy Massa, vagy Webber jövő évi szerződtetése mindössze 5 millió eurójába kerül majd a vörösöknek, mielőtt 2014-től elkezdenének Vettel számlájára évi 15 millió eurót átutalni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése