2011. december 29.

Hill: Räikkönen újra bajnok lehet

A korábbi forma-1-es világbajnok, Damon Hill szerint a száguldó cirkuszba jövőre visszatérő Kimi Räikkönenben megvan a potenciál ahhoz, hogy még több alkalommal is felüljön a királykategória trónjára.
Räikkönen 2007-ben szerzett bajnoki címet a Ferrari színeiben, majd 2009 végén távozott a sportágból. Nemrégiben azonban a Lotus RenaultGP bejelentette, hogy leszerződött a finn versenyzővel, aki így kétévnyi kihagyás után 2012-ben visszatér a Forma-1-be.
A királykategória 1996-os legjobbja, Damon Hill úgy véli, Räikkönen visszatérése remek hír a sportnak.
„Nagyszerű hír – sok szerencsét kívánok neki” – fogalmazott a brit ex-versenyző. „Meg fogja mutatni, hogy még képes rá, hogy képes azt nyújtani, amit egy jó csapatban kell, ráadásul még fiatal is.”
„Már nyert bajnoki címet, és én magam például az ő korában érkeztem meg a Forma-1-be, szóval egyértelmű, hogy még van benne néhány bajnoki cím.”
Hill – aki 1999 végén intett búcsút az autósportok csúcsosztályának – hozzátette, reméli, hogy jövőre komoly csatát láthatunk majd a trófeáért, és több csapat is képes lesz megszorongatni az idén domináló Red Bullt.
„Szeretnénk azt látni, hogy valaki felborítja ezt a trendet, habár azt gondolom, Adrian [Newey] fantasztikus, és [Sebastian] Vettel, [Mark] Webber és a Red Bull Racing nagyszerű csapatot alkot az élen.”
„De tudom, hogy ők is meg akarnak küzdeni az elsőségért. Nem akarják, hogy túl könnyű dolguk legyen. Szóval nagyszerű volna, ha komoly csatát látnánk a három élcsapat között 2012-ben.”

Räikkönen: Úgy tűnik, hiányoztam!

Miután 2009 végén a Ferrari búcsút intett Kimi Räikkönennek, a 2007-es világbajnok az F1-ben maradás helyett a ralizásra váltott, 2012-re azonban sikerült őt visszacsábítania a Lotus Renault-nak. A finn kétéves szerződést írt alá a csapattal, és egyelőre úgy látszik, tényleg nagyon lelkes.


"Motiváltabb vagyok, mint bármikor és nem hiszem, hogy lassultam volna. A(z új Pirelli) gumik kiismerése lesz a legnehezebb, de emiatt sem aggódom túlságosan" - mondta a csapat által kiadott interjúban. 

"A két évnyi ralizás előtt eltöltöttem kilenc idényt az F1-ben, 157 futam, 18 győzelem. Jól ismerem a sportágat. Amikor raliztam vagy kipróbáltam a NASCAR-t, akkor nagyon sok minden új volt számomra, de a Forma-1-gyel kapcsolatban úgy érzem, hogy hazatérek. Alig várom, hogy végre az autóba ülhessek!"

"Bár a technikai szabályok látszólag nem sokat változnak, azért jó néhány területen újra kell tervezni az autót, azaz elég mások lesznek a jövő évben. Változhat az erősorrend, ami izgalmas is lehet." 

Räikkönen a Lotus Renault-t is méltatta, hangsúlyozza, hogy lát potenciált az alakulatban:

"Az eddigi két enstone-i látogatásom nagyszerű volt. Az elsőn, amikor a karácsonyi bulin voltam, megtapasztaltam, hogy mennyire mögöttem áll ott mindenki. A második alkalommal, a múlt héten pedig azt is megértettem, hogy nem véletlenül lett világbajnok az alakulat. Láttam az újításokat is, az új szimulátorrészleget, a CFD (számítógépes áramlástani szimulációs) fejlesztéseket, a 60 százalékos szélcsatornát. Ezek alapján igen bizakodó vagyok a jövő évet illetően."

"Egy kicsit meglepett, hogy mekkora reakciót váltott ki a visszatérésem, szóval úgy tűnik, hiányoztam az embereknek!" 

A pilóta azt is elmondta, hogy bár a hivatalos tesztek csak februárban kezdődnek, ő már januárban beül egy kétéves modellbe, hogy formába lendüljön.

Räikkönen már januárban elkezdi a tesztelést

Kimi Räikkönen januártól gyakorolhat a 2012-es idényre, a finn egy kétéves Renault-t próbálhat ki.

Kimi Räikkönen kétéves kihagyást követően, a jövőre Lotus néven induló Renault-val tér vissza a Forma-1-be. Räikkönen korábban azt mondta, úgy érzi magát, mintha hazatérne, a visszarázódáshoz azonban még neki is kell egy kis idő. Ezzel új csapata is tisztában van, így a finn már januárban elkezdheti a tesztelést, igaz, a szabályok miatt csak a két évvel ezelőtti autót próbálhatja ki - és azt sem a Pirelli abroncsaival.

"Az új kocsit februárig nem tesztelhetjük, ami egy hosszú várakozás lesz" - nyilatkozta Räikkönen. "Ugyanakkor már januárban beugorhatok a két évvel ezelőtti autóba. Ez egy szokásos tréning lesz, de arra is jó, hogy jobban megismerjem a csapatot és hogy képet alkossak magamban az összes olyan változásról, amely távollétem alatt történt."

Räikkönen beszélt ausztriai incidenséről is, nem számított arra, hogy a motorosszán-balesetének ekkora visszhangja lesz. "Megleptek a reakciók és hogy mekkora figyelmet kapott az eset. Az egészet meg lehet nézni a YouTube-on, valószínűleg a legkisebb és legalacsonyabb tempójú baleset volt, amelyet valaha átéltem. Szinte már kínos!"