Sebastian Vettel pályafutása

Sebastian Vettek 1987. Július 3.-án született Németországban, Heppenheimben. Pályafutását 2006-ban a BMW Saubernél kezdte, majd ezután került a Toro Rosso csapatba, ahol 2008-ban az Olasz Nagydíjon megszerezte élete első futamgyőzelmét, így minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett.


2009-ben már a Red Bull Racing színeiben láthattuk versenyezni Sebastiant. Ebben az évben sikerült a 2. helyen végeznie az összetettben.

2010 volt Sebastian éve. Ugyan is az évadzáró Abu-Dhabi Nagydíjon Sebastian megszerezte a pole pozíciót, majd meg is nyerte a versenyt, és mivel Fernando Alonso csak a 7. helyen ért célba Sebastian Vettel lett 2010 és minden idők legfiatalabb világbajnoka is.


A 2011-es évben Sebastian ott folytatta ahol tavaly Abu-Dhabiban befejezte. Megállíthatatlan volt ellenfelei számára. Futamról futamra győzedelmeskedett, ha nem is nyert mindig, akkor dobogon fejezte be a versenyeket. Kivéve a Német Nagydíjon, ahol 4. lett. Az évad felétől már azt számolgatták a szakértők, rajongók, hogy Sebastian mikor is fogja bezsebelni a második VB címet. Ez Japánban következett be. Vettel így 24 évesen, p8 naposan kétszeres világbajnok lett.