2012. május 16.

Lotus: Räikkönen egy vadállat, aki a versenyzésen kívül nem sok mindent kedvel a F1-ben

A Lotus F1 Team főnöke, Eric Boullier egy nagyon érdekes interjút adott a Formula-1 hivatalos weboldalának.

Kimi Räikkönen és Romain Grosjean is azonos feltételek mellett versenyezhet a csapatnál, mely folyamatosan korlátozza a finn világbajnok kötelezettségeit.

A Formula-1 hivatalos oldala, az F1.com először az elvesztett névadó szponzorról kérdezte a Lotus F1 Team csapatfőnökét.

„Ez téves. Nem vesztettük el a névadó szponzorunkat – legalábbis valódi értelemben biztosan nem. Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk a szerződésnek – vagy a megállapodásnak – a tavalyi év közepén. Változtatni akartunk a stratégiánkon, és most azt mondhatom, hogy gazdagabbak vagyunk, mint korábban. Egy nagyobb költségvetéssel rendelkezünk az idei évben, és megtartottuk a Lotus nevet a licenszmegállapodás keretében. Néhány nagy névvel is aláírtunk, mint támogatók. Ha most megnézed a pólómat, két új nevet is láthatsz rajta. Az Unilever és a Microsoft céggel is aláírtunk egy szerződést, ami két igazán nagy nevet jelent. Tehát, amikor azt mondtam viccesen, – vagy inkább nem igazán viccesen – hogy gazdagabbak vagyunk, mint korábban, akkor ez alatt valóban ezt értem.”

Bahrein? Dobogó?

„Ez egy fantasztikus jutalom volt a csapat számára. 2006 óta nem tudtuk megismételni ezt a teljesítményt. Tény, hogy valamivel többet vártunk az első három versenyen, de meg kellett küzdenünk bizonyos kisebb hibákkal. Amikor ez megtörtént – voila – minden működött.”

Ezek a hibák most már a múltat képviselik?

„Igen, ezek már a múlté. Elhiheted nekem, hogy imádnám, ha mindkét autónk ott lenne az összes versenyhétvégén a dobogón, és most ezen az úton vagyunk. Szükség van arra, hogy tudják az emberek, a versenyzőink a legutóbbi két esztendőben nem vezettek a Formula-1-ben, így fel kell venniük a sebességet, valamint a ritmust a hétvégéken. Egyetlen lehetőséget sem hagyhatunk ki az edzéseken, az időmérőkön és a versenyeken sem.”

Nem volt kockázatos Kimi Räikkönen és Romain Grosjean szerződtetése?

„Okozott némi fejfájást mindez. Mindezt belső szinten nagyon alaposan megvitattuk, melynek a technikai vezérkar is része volt, valamint a kereskedelmi oldalát is megvizsgáltuk a dolgoknak és természetesen a részvényeseink a helyes döntést hozták meg ezzel. Ezek után úgy döntöttünk, hogy kockáztatunk. Szóval igen, volt némi fejfájásunk emiatt, mivel nagyon kis fogalmunk volt arról, hogy ez miként is fog működni.”

„Szerencsére nem változott a csapat kultúrája, és csak egy kicsit változtattunk a működési elven. A kultúra ugyanaz és az emberek többé-kevésbé is ugyanazok, akik korábban itt dolgoztak, de valóban változtattunk néhány folyamaton. Romain személyisége igen összetett. Nagyon erős, másrészt nagyon érzékeny is. Tehát meg kell találni a helyes egyensúlyt a két tulajdonság között. Amikor legutóbb a Formula-1-ben versenyzett, nagyon fiatal volt, és nem a megfelelő helyen és pillanatban kapta meg a helyes támogatást. Most azonban a megfelelő helyen van és a megfelelő pillanatról és támogatásról beszélhetünk. Láthatjuk, hogy miként is teljesít.”

Räikkönen?

„Szerintem Kimi is elég jól illeszkedik a csapathoz. Igyekszünk a politikát mellőzni a csapaton belül, és megpróbáljuk megadni a versenyzőinknek azt, amire szükségük van. Tudjuk, hogy Kimi nem szereti a PR-t, és a médiát sem. Akkor miért kellene őt zavarnunk ezzel? Persze szükségünk van egy egyensúlyra az ő igényei és a támogatóink között. De tudja, hogy megpróbáljuk minimalizálni a kötelezettségeit. Ennyi az egész. Ő egy versenyző, aki versenyeket nyert, és nem igazán törődik a többi dologgal. Kimi olyan, mint egy vadállat, akit engedni kell futni, ha ő azt akarja. Nincs szükségünk arra, hogy megmondjuk neki, hogy mit tegyen, mivel egy profiról van szó, és azt akarjuk, hogy ezt a pályán mutassa meg először. Ez az ő célja is. Ezek után jönnek a kötelezettségek. Balszerencsétlenségére a személyisége nagyon vonzóvá teszi őt a rajongók számára, így persze híres. Minimálisra korlátozzuk a kötelezettségeit, és én azt látom, hogy ő rendben is van ezzel.”

Kimi a csapat vezetője, akinek szüksége van arra, hogy betöltse azt a nagy űrt, amit Robert Kubica hagyott maga után?

„A csapat történetesen mindig arra törekedett, hogy legyen egy vezetője. De ez egyértelműen megváltozott. Ez már a múlté. Két gyors versenyzőt akarok, mivel csak így juthatsz előre a konstruktőri bajnokságban, így mindkét versenyző ugyanabban a helyzetben van. Nyilvánvalóan Kimi a tapasztalatával és karakterével, valamint a személyiségével általában vezetőként lép elő. De valójában nem ez a helyzet, de talán több figyelmet kap. Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy Kimi mögött 160 nagydíj áll, míg Romain még csak most fejezte be a 12. nagydíját.

„Nagyon különböznek egymástól, és nem hiszem, hogy valaha is együtt fognak nyaralni, de nincs szükség arra, hogy barátok legyenek. Ez csak az én véleményem erről. Teljesen mást várok tőlük, és soha nem szabad elfelejteni azt, hogy a csapatért dolgoznak. Mindketten tudják, hogy egyiküket sem fogjuk favorizálni. Az ő feladatuk az, hogy eredményesek legyenek, mi pedig megadjuk nekik erre a szükséges eszközöket és egyenlő feltételeket biztosítunk.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése