2012. május 25.

Räikkönen: Olyan formában vagyunk, mint az eddigi versenyeken

Sok kört ugyan nem tett meg a Monacói Nagydíj csütörtöki edzésnapján, a Lotus versenyzője, Kimi Räikkönen úgy véli, csapata elég jó formában van ahhoz, hogy erős eredmény érjen el a hétvégi megmérettetésen.

A finn pilóta az első szabadedzésen mindössze egy installációs kört tett meg, miután nem volt elégedett az E20-as versenygép kormányműjével. A csapat ezért a csere mellett döntött, ami olyan sok időbe telt, hogy Räikkönen a teljes tréninget kénytelen volt kihagyni.

A délutáni szabadedzésen pedig az eső nehezítette meg a „Jégember” dolgát, ennek ellenére úgy érzi, jó formában várhatják a folytatást.

„Ha az embernek problémái vannak, és nem tud körözni az első edzésen, akkor általában ilyen az időjárás a másodikon. Szóval így még fájdalmasabb” – fogalmazott Räikkönen azzal kapcsolatban, mennyire hátráltatta a csütörtöki szituáció. „Nem sok kört tettem meg szárazon – az autó viszont vizes pályán rendben volt, és mindenki ugyanolyan köridőket futott.”

„Egyszerűen csak ki kell javítanunk néhány apró dolgot, és szerintem az autó rendben lesz, ha sikerül megfelelően használni a gumikat.”

„Új kormányrendszer volt itt, mivel általában Monacóban jobb, ha valamivel gyorsabb az egész, de sajnos nem úgy működött, ahogy terveztük. Szóval nem nagyon tudtuk kipróbálni, és ki kellett cserélnünk. Túl sok dolgon kellett változtatnunk, ilyenkor le kell venni a teljes elejét az autónak, és nem volt elég időnk erre.”

Räikkönen hozzátette, csapattársa eredményeire alapozva úgy érzi, minden okuk megvan az optimizmusra.

„Sok kört nem tettem meg szárazon, de ha megnézzük, Romain (Grosjean) mire volt képes, akkor úgy tűnik, elég jók vagyunk. Talán olyan helyzetben vagyunk a többiekhez képest, mint voltunk a többi versenypályán.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése