2011. október 6.

Vettel: Ne akarjátok hallani, ahogy éneklek

Sebastian Vettel minden versenyre egyedi sisakkal készül, de a Japán Nagydíjra készített darab valóban különleges lesz. A versenyző elmondta: mindenkinek jobb, ha csendben marad.



A Red Bull Racing címvédője nem akart túl sokat elárulni az új sisakról:
„Ami a sisakot illeti, holnap meglátjátok”- mondta Vettel az újságíróknak.
 
„Tavaly egy speciális sisakkal készültünk, és ez idén is így lesz. Ahogy már korábban is érintettem egyszer, egy jel lesz a tetején, ami azt jelent: kizuna. Ez egyfajta baráti köteléket jelent, és ez hozta össze az embereket a földrengés utáni hetekben. Az emberek megpróbáltak összefogni és támogatni egymást.”
 
Természetesen arról is kérdezték a németet, hogy mit jelentene számára azon a pályán megvédeni a címet, ahol többek között Michael Schumacher, Nelson Piquet és Ayrton Senna is nyert:
 
„Igen, sajnos a kopottas fakunyhót elbontották a hotellal együtt, így nincs több éneklés. Szerencsére és egyben szerencsétlenségünkre. Néhány embert nem akarsz hallani, amint énekel!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése