2012. január 17.

BRUNO SENNA: „NEM A PÉNZ MIATT SZERZŐDTETETT LE A WILLIAMS!”

Bruno Senna tagadja, hogy a Williams csapattal kötött megállapodásra kizárólag a pénzre épült volna.

A brazil versenyző úgy érzi, hogy javarészt a tehetsége játszott szerepet a szerződtetésében.


Bruno Senna álma teljesült, és 2012-ben ismét, mint teljes értékű versenyző állhat fel a rajtrácsra a Formula-1-ben. A brazil pilóta a HRT és a Lotus Renault után a Williams istállóval állapodott meg egy versenyzőülést illetően.

Senna egy sor támogatót vitt magával a legendás brit istállóhoz, mely egyértelműen komoly anyagi gondokkal küszködik. Bruno mögött ott áll az Embratel is, mely fontos szerepet játszhat a Williams felemelkedésében.

A brazil versenyző a brit AUTOSPORT hasábjain tagadta, hogy csak a pénz játszott szerepet, amikor leigazolta őt a Williams: „Biztos vagyok abban, hogy nem a pénz döntött.”

Senna hozzátette, már az ő szerződtetését megelőzően tárgyalt a Williams különböző támogatókkal, és a kezdetekkor még nem volt szó a pilóta szponzori hátteréről.

A nagy felmenőkkel rendelkező versenyző elmondása szerint a teljesítménye játszott a legnagyobb szerepet a szerződtetésben, és boldog, hogy a Lotus csapatnál kapott versenyzői lehetőséggel meggyőzte Sir Frank Williams gárdáját arról, hogy őt kell választaniuk.

Mindeközben a Williams szakembere, Mark Gillan megerősítette, Adrian Sutil szintén a terveik között szerepelt, de végül lemondtak róla. Gillan nem volt hajlandó részletezni a helyzetet.

Gillan elmondása szerint Bruno jelentette számukra a legjobb utat a folytatásra.

forrás:f-1live.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése