2012. január 15.

Horner Vettelről: Ő az, akire a többi pilóta most lőni próbál

Sebastian Vettellel szemben számtalan kritikát fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy az Adrian Newey által tervezett autóval világbajnokságot nyerni nem is olyan nehéz dolog. A kritikák - elsősorban a szurkolók egy részétől - továbbra sem csitulnak, annak ellenére sem, hogy immáron a német pilóta kétszeres világbajnok. Sokan összehasonlítják a mezőny többi világbajnokával, és a legtöbben egyet értenek abban, hogy Vettel még valóban nem érte el azt a maximumot, amely a tehetsége, és az ahhoz párosuló szorgalma alapján benne van.

Így gondolja ezt a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is, aki szerint Vettel 2012-ben még erősebb lehet, miután a tavalyi évben legfiatalabb kétszeres világbajnok lett úgy, hogy szintén legfiatalabbként sikerült a címvédése.

Horner szerint a 24 éves versenyző tovább fejlődik, egyre több tapasztalatot szerez, melyekből sokat tanul, és mint világbajnoktól, természetesen elvárja, hogy idén is tovább fejlődjön.

"Ő egy fiatalember, aki már eddig is nagyon sokat elért, és kellően okos ahhoz, hogy ezt elbírja a vállán. Technikailag nagyon erős, fizikailag nagyon erős, hatalmas természetes tehetség és intelligens. Ő az, akire a többi pilóta most lőni próbál. Ez kölönféle nyomást helyez rá, de nagyon jól tudja kezelni, és úgy vélem nagyon sokan tiszteletben tartják azt, ahogy karrierjének első világbajnoki címét megszerezte az utolsó, drámai versenyen elért győzelmével. Ezután csak még egyet feljebb lépett, ahogy 2011-ben nyugodt magabiztossággal vezetett."
"Izgalmas arra gondolni, hogy Sebastian még csak 24 éves, még fejlődik, még jobb lesz, és azt gondolom, most még jobb lesz, mint eddig volt."

Hornertől megkérdezték, mi a véleménye arról, hogy Vettel számára lehetséges-e hasonló pályát befutni, mint a hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek. A csapatfőnök erre így válaszolt: "Ezt nehéz megmondani, tekintettel arra, hogy minden a körülményektől függ, de minden eszköz a rendelkezésére áll. Sebastian nagyon hosszú karriert futhat be, hiszen ha az F1-ről van szó, valóban nagyon szenvedélyes, szereti amit csinál, és ezt még nagyon hosszú ideig folytatni tudja.”

A csapatvezető Mark Webberről is beszélt, aki véleménye szerint tavaly sokat tanult elsősorban a Pirelli gumik tekintetében, és idén sokkal erősebben tér majd vissza.

"Nem egyszerű feladat egy Sebastian kaliberű pilótával felvenni a versenyt. Marknak nehézkesen indult az éve, de jól alkalmazkodott, és keményen dolgozott különösen az abroncsok viselkedésének megismerésén. Folyamatosan javult a teljesítménye, és nagyszerű volt látni, hogy megnyerte a szezon utolsó versenyét Brazíliában. A tél folyamán nagyon keményen készült, elkötelezettsége új erőre kapott, és azt gondolom, hogy egy nagyon erős éve lesz. Nagyon erős párosunk van, az igaz, hogy tíz év korkülönbség van köztük, így mindketten pályafutásuk más-más szakaszában járnak, de nagyon keményen ösztönzik egymást, és azt hiszem a legjobbat tudják kihozni a másikból."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése