Háttérképek:
2012. június 28.
Képek, extrák ...
Kimi a napokban ismét Ibizán nyaralt erről készült is néhány kép, valamint még 3 háttérkép is felkerült!
2012. június 25.
2012. június 24.
Izgalmas Európa Nagydíj
A Valenciában megrendezett Európa Nagydíjon, a spanyol, Fernando Alonso állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Az eseménydús futamon Sebastian egészen a Safety Car -os szakaszig az első helyen autózott, ám ezután műszaki hiba miatt kiesett a versenyből. Kimi egy csodálatos teljesítménnyel ismét fel állhatott a dobogó második fokára.
Kimi Räikkönen: " Ez egy nagyon hosszú és kemény verseny volt, melynek a végén felállhattunk a dobogóra. Ez mindenképpen pozitív és jó ez a második hely, de természetesen jobb lenne, ha mi nyertünk volna, azonban ez nem volt lehetséges. Ma saját erőből nem tudtunk volna nyerni, szóval ennek kell most örülnünk. A végére még maradt egy kis gumim a csatákra és el is mentem Lewis Hamilton autója mellett. Ez volt a maximum, miután Fernando Alonso elérhetetlen volt abban a fázisban és ezen körülmények mellett. A rajtom igazán jól sikerült, de Pastor Maldonado beállt elém és többet helyet is elvesztettem ezzel. Végül azonban sikerült felzárkóznom és felállnom a dobogóra, ami mindenképpen pozitív. Több előzésem is volt, és egész jól alakultak a dolgok számomra. Nem ezt akartuk, de ez az eredmény sem rossz. "
Sebastian Vettel: " Természetesen nagyon csalódott vagyok most, mivel egy tökéletes versenyt futottunk. Tökéletes volt a kiállás és a starttól kezdve uralni tudtuk a futamot. Az eredeti tervünk az volt, hogy azonnal egy előnyt építünk ki magunk mögött, és ez sikerült is. Nem tudom, hogy pontosan mi is történt. Az autó hirtelen erőt veszített és le kellett állnom. Nagyon, nagyon rosszul éreztem magam, amikor megláttam, valami nem stimmel az autóval. Végig a kezünkben volt a verseny, de ilyen a technikai sport. Most az autót a garázsban tüzetesen át fogjuk nézni, hogy kiderítsük, mi is történt valójában. Lehetséges, hogy ugyanaz a probléma, mint, amit Mark autójánál tapasztaltunk pénteken. Most a Brit Nagydíj következik és már csak arra koncentrálok. El akarom felejteni ezt a futamot. Úgy gondolom, hogy ott is versenyképesek leszünk. "

2012. június 23.
Seb a poleban, Kimi az 5.
Kimi Räikkönen: " Nagyon szoros volt az időmérőn, különösen a Q2-ben, szóval jó dolog ötödiknek lenni a rajtrácson. Az autó jónak érződik. Ha sikerült volna egy kicsit javítani az utolsó körömre, akkor pár helyet még nyerhettünk volna, de még így sikerült fejlődnöm a végére, szóval boldog vagyok ezzel. Találtunk egy pár jó dolgot a beállítással ma délelőtt, így könnyebb volt vezetni az autót. Várom már a holnapot. Az autó rendre jól megy a forróságban, szóval lessük meg, hogy mit tudunk csinálni. "
Sebastian Vettel: " Egy lövésünk volt a végén, és végül sikerült egy nagyon jó kört összehozni. A Q1-ben és a Q2-ben nem a mi szájízünk szerint mentek a dolgok, küszködtünk az egyensúllyal, nem volt olyan, mint az edzésen. De aztán sikerült összekapni magunkat, a Q2-ben felraktunk egy második szettet az opciós keverékből, ami jó döntésnek bizonyult, mivel nem gondolom úgy, hogy az első köröm elég jó lett volna. A Q3-ban az edzés vége felé tudtam, hogyha a pálya javul egy kicsit, akkor jó esélyünk lehet a pole-ra. Végül aztán meglepően nagy előnnyel végeztem az élen. A srácok nagyon keményen dolgoztak a garázsban, illetve a gyárban is az új alkatrészeken. Úgy tűnik, jól működnek, úgyhogy nagyon várom már a holnapi versenyt. "

2012. június 21.
Vettel köszöni Domenicali elismerő szavait, de maradna
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali tegnap kijelentette, Fernando Alonso és Sebastian Vettel remekül kijönnének egymással, mint csapattársak.
"Mindketten intelligens srácok, és jól kijönnének egymással" – jelentette ki Domenicali, akinek szavai természetesen eljutottak a címzetthez, a kétszeres világbajnokhoz is, aki így reagált a kijelentésre:
„Nagyszerű ezt hallani! Tisztelem a Ferrarit és Fernandót is. Hízelgő, amit hallottam, bóknak veszem!”
„Mindig is mondtam, hogy a Ferrari egy kiváló csapat hatalmas történelmi múlttal – különösen a Formula-1-ben. De ahogyan már említettem: nagyon boldog vagyok ott, ahol most vagyok” – mondta Vettel.

Kimi: Honnan veszed, hogy megromlott a viszonyom a csapattal?!
Mivel a Lotus továbbra is keresi a megfelelő beállítást Räikkönen számára, és a finn inkább kihagyta az első szabadedzést Monacóban, a paddockban már arról pletykáltak, hogy megromlott az istálló és a versenyző viszonya.
Räikkönen a következőket mondta az ezzel kapcsolatos kérdésre:
„Nem tudom, hogy hol hallottad ezt a dolgot. Talán ha a csapatfőnököket kérdezed, akkor az igazad fogod kapni. Nincs különbség ahhoz képest, mint amikor az első napon találkoztunk.”
„Miért ne kellene annak lennem?” - reagált arra felvetésre, hogy vajon még mindig boldog-e a csapatnál.
A 2007-es versenyző szerint közel sem jelent akkora problémát a kormányszervó, mint ahogy azt a média feltünteti:
„Ahogy azt a legutóbbi versenyen mondtam, nincs értelme minden versenyen erről kérdezősködni. Minden alkalommal fejlesztettük, és ahogy mondtam, ez nem olyan probléma, mely hirtelen fél másodperccel gyorsabbá fog tenni. Ez csak egy apróság, melyen dolgozik a csapat, és fejleszti.”
És miben lesz más az Európa Nagydíj, mint az eddigi futamok?
„Úgy készülök rá, mint minden versenyre. Semmi különös”- válaszolta a finn.
„Remélhetőleg egy jobb versenyünk lesz, mint az utóbbiak, és szerezhetünk pár jó pontot.”
„A legjobbat próbáljuk, ahogy a többiek is, de nagyon nehéz ezt előtte megmondani. Az világos, hogy eddig jobban mentünk, amikor egy kicsit melegebb volt az időjárás, de ez egy más hely, és egy másik pálya. Próbálkozunk, de biztos, hogy nem lesz könnyű, mert vannak nagyobb csapatok, mint mi.”
„Eddig képesek voltunk rá, tehát ha mindent helyesen csinálunk, és egyfolytában fejlesztjük az autót, akkor nem látom okát annak, hogy miért ne tehetnénk így (tartjuk a lépést a nagyokkal).”
„Talán jobban preferáljuk a meleg hőmérsékletet, mint a hűvöset, tehát az autó remélhetőleg az autó jobban fog működni.”

Räikkönen csalódott, hogy idén még nem nyert futamot
Kimi Räikkönen 2009 után tért vissza a Formula-1-be. A finn „Jégember” a Lotus F1 Team néven futó istállóval állapodott meg és írt alá egy olyan szerződést, mely lehetővé tette számára azt, hogy újra a királykategóriában versenyezzen.
Räikkönen hét futamot követően a 6. helyen áll az egyéni kiírásban és francia csapattársához (Romain Grosjean) hasonlóan már két alkalommal is fel tudott állni a dobogóra. A győzelem azonban még várat magára.
„Természetesen, ha jó eredményeket érsz el és egy olyan autóban ülsz, mely esélyes a futamgyőzelemre, csalódást jelent nem a dobogó legfelső fokán ünnepelni.” – ismerte el a Lotus F1 Team rendezvényén Kimi Räikkönen az újságírók kérdéseire válaszolván Valenciában.
„Ez egy olyan dolog, ami soha nem hagy nyugodni téged, de ez is csak azt jelzi, hogy motivált vagy. Ha azonban valaki a szezon előtt kérdez erről, akkor biztosan elégedett lettem volna ezekkel az eredményekkel.”
„A szezon előtt nem számíthattunk arra, hogy ilyen versenyképesek leszünk, de tény, még mindig sokat kell fejlődnünk és a szerencse sem állt a mi oldalunkon. Ha ezeket a dolgokat vesszük, akkor mindez kiábrándító és csalódást jelent.”
„Folytatjuk a munkát és keményen dolgozunk azon, hogy mindez megvalósuljon. Ez (Valencia) egy jó helyszín lehet számunkra, és bizakodó vagyok. Meglátjuk, hogy mit hoz a hétvége.”

Képek, képek, képek . . .
Kicsit megkésve, de íme még egy adag kép a Kanadai Nagydíjról, valamint még Sebről külön.
Kanadai Nagydíj - Kimi . Sebastian
Seb - New-Jerseyben . David Letterman Showban

Alonso és Vettel tökéletes páros lenne a Ferrariban
A két kétszeres világbajnok Fernando Alonso és Sebastian Vettel tökéletesen együtt tudna dolgozni a Ferrarinál – legalábbis a maranellói istálló csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint.
Legutóbbi nyilatkozatában – mellyel valószínűleg olajat önt a spekulációk tüzére, miszerint Vettel 2014-től a Ferrarinál versenyez majd – Domenicali kifejtette, hisz abban, hogy mindkét versenyző van annyira intelligens, hogy tudjanak együtt dolgozni az olasz csapatnál.
„Szerintem mindketten intelligens srácok, és könnyedén kijönnének egymással” – nyilatkozta a szakembere a német Sport Bild című lapnak.
Jelenleg a világbajnoki címvédő Vettel, és – amennyiben a pletykák igazak – jövendőbeli csapattársa, Alonso is harcban van azért, hogy minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka lehessen idén.
A Formula-1 kereskedelmi jogainak birtokosa, Bernie Ecclestone, aki szintén részt vett az interjún, egyetértett Domenicalival.
„Ez nem jelenthet problémát. Mindkét pilóta folyamatosan új kihívásokat keres, és ha egy csapatban versenyeznének, az egy új, és komoly kihívás lenne számukra” – árulta el a 81 éves milliárdos.
„Mindketten elviselnék a másikat, mert mindketten biztosak magukban, és Stefano azt tenné, amit elvárnak tőle, azaz hogy egyenlően kezelje őket.”
„Ez hasonló eset lenne, mint amit én tettem a Brabhamnél 1979-ben Niki Laudával és Nelson Piquet-vel. Azt mondtam nekik: fiúk, amelyikőtök gyorsabb a másiknál, az lesz az első számú.”
Ugyanakkor Domenicali elárulta, szerinte Alonso kiemelkedik a jelenlegi mezőnyből.
„Alonso a leggyorsabb mind közül, ebben biztos vagyok.”
A spanyol pilóta jelenleg második a világbajnoki pontversenyben, egyetlen ponttal megelőzve a harmadik helyen álló Vettelt.

2012. június 20.
Ecclestone: Vettel még túl fiatal a Ferrarihoz
Bernie Ecclestone csupán egyetlen akadályát látja annak, hogy Sebastian Vettel a Ferrari versenyzője legyen, ez pedig nem más, mint a kétszeres bajnok életkora.
Egyébként biztos, hogy működne a dolog Fernando Alonso és a 24 éves német között – véli Ecclestone.
Bernie Ecclestone egyelőre óva inti Sebastian Vettelt attól, hogy a Ferrarihoz igazoljon, és ezt a német versenyző életkorával magyarázza:
„Most még nem tanácsolnám ezt neki”- mondta a brit a Sport Bild-nek. „Még túl fiatal. Az ember normális esetben a Ferrarinál fejezi be a karrierét”- tette hozzá.
A Ferrari és Vettel már többször körbeudvarolta egymást, mivel Stefano Domenicali szerint „sohase mondd azt, hogy soha”, és „nagyszerű” versenyzőnek titulálta a címvédőt.
Ecclestone elmondta, hogy Fernando Alonso sem jelente problémát, mivel a 2016-ig érvényes szerződéssel rendelkező spanyol és a 24 éves Vettel remek csapattársak lennének:
„Ennek nem szabadna problémát jelenteni. Mindketten versenyzők, akik folyamatosan új kihívásokat keresnek”- fejtette ki a 81 éves Bernie.
„És mindkettejüknek egy nagyszerű kihívás lenne az, hogy egymással, és ezzel egy időben egymás ellen versenyezzenek. Mindegyik azt gondolná, hogy le tudja győzni a másikat, mivel mindketten önbizalomtól duzzadó legények.”

2012. június 19.
Egy DRS zóna lesz Valenciában
Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a hétvégi Európa Nagydíjon, melyet Valenciában rendeznek, egyetlen DRS zónát fognak kijelölni, mely a hidat követően, a 11-es kanyar után kezdődik majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 17-es kanyar előtti második zónát eltörölték az idei versenyre.
Előzésre – ahogy azt már megszokhattuk – a harmadik körtől lesz lehetőség a DRS-t használva, a versenyzők pedig a 11-es kanyart követően nyithatják majd a hátsó szárnyat, így növelve az esélyüket az előzésre a pálya hátsó, hosszú egyenesében, valamint a 12-es kanyar féktávján.
A szervezők így több akciót várnak a 12-es kanyarban, hiszen az egyetlen DRS zónával csökkent az előzési lehetőségek száma.

A Lotus kiáll Räikkönen mellett: Időre van szükség a tökéletes kapcsolat kialakításához
Eric Boullier védelmébe vette a 2007-es bajnokot, és hangsúlyozta, hogy teljesen normális dolog az, ha egy csapatnak össze kell szoknia az új versenyzőjével – ráadásul Romain Grosjean is majdnem egy újonc.
A Lotus F1 Team és Kimi Räikkönen kapcsolata és a közös munka csak egyre jobb lesz – tette hozzá a francia csapatfőnök.
Miközben Kimi Räikkönen a kormányszervó beállításával küzdött a 2012-es szezon első részében, és Monacóban az első edzésen úgy döntött az installációs kör után, hogy nem megy vissza a pályára, Romain Grosjean két pontra csökkentette a hátrányát a finnhez képest.
A paddockban már többen megkérdőjelezték Räikkönen hozzáállását, és kételkednek benne, hogy visszatér-e a győztes formához.
Boullier szerint teljesen normális az, hogy a csapatnak és az új versenyző(k)nek össze kell szokni, és kiáll Räikkönen mellett:
„Ez mind része a versenyző és a csapat közötti megértésnek”- mondta a csapatfőnök az Autosport-nak.
„Két új versenyzőnk volt a csapatban, és minden versenyzőnek megvan a maga vezetési stílusa és karaktere.”
„Ez egyszerűen csak része a tanulási folyamatnak – és az olyan csapatoknak, mint a McLaren, a Red Bull Racing, vagy a Ferrari, olyan versenyzőpárosa van, melyekkel már megszokták a közös munkát.”
„Ebben az évben két új versenyzőnk van – beleértve egyet, aki majdnem teljesen kezdő. És ami Kimit illeti, egyszerűen csak időre volt szükségünk, hogy alkalmazkodjunk. Ez csak része annak a folyamatnak, melyben megértjük a vezetési stílusát, és elvégzünk olyan módosításokat, hogy a legjobban dolgozhassunk együtt.”
A Lotus F1 Team már Bahreinben, Spanyolországban, vagy Kanadában is közel került a győzelemhez, de a diadal még várat magára. Boullier elmondta, hogy egyáltalán nem frusztráltak Enstone-ban:
„Határozottan nincs frusztráció. Szerintem büszkének kell lennünk arra, amit eddig elértünk, és én is csak dicsérhetem a gyárból érkező erőfeszítést, és az összes srác erőfeszítését. Nincs frusztráció – ez egy új periódus, új versenyzők, és tudtuk, hogy nem rendelkezhetünk a tökéletes stílussal az első versenyen. Mindig fejlődnöd kell.”
„A mi autónk egy kicsit hátrébbról érkezett, mint a többi, szóval időbe telt az, hogy működjön a csomag. De kellemes dolog jó elvárásokkal rendelkezni.”

Alonso: Hamiltonra nagyon, Vettelre talán nem annyira kell figyelni
Fernando Alonso szerint Sebastian Vettel egy nagyon gyors versenyző, de Mark Webber is tud úgy menni, mint a német, ha jó az RB8. Más a helyzet Lewis Hamilton és Jenson Button esetében: a 2008-as bajnok mindig a maximumot hozza ki a gépéből.
A Ferrari versenyzője elmondta: nem a Pirellik döntik el a címet.
2012-ben nem csak az első helyet szerezte meg eddig hét különböző versenyző: minden versenyen más állhatott fel a dobogó második fokára, és öten végeztek eddig a harmadik helyen.
A változatossággal Fernando Alonso is egyetért, de azzal nem, hogy ezt kizárólag az abroncsoknak tudjuk be:
„Úgy gondolom, hogy a világbajnokság valóban olyan megjósolhatatlan, ahogy azt elmondták korábban, de szerintem nem az abroncsok bajnoksága, ahogy azt szintén mondják”- fejtette ki a spanyol versenyző a Total Race-nek.
„Ez egy olyan bajnokság, melyben sok részlettel tisztában kell lenned. Nem úgy van, mint azelőtt, hogy a leggyorsabb autó kigurul, megszerzi a pole-t, majd nyer. A részletek nagyon fontosak, mert ebben a bajnokságban nagy a versengés.”
Alonso áttért a lehetséges ellenfelekre is, és továbbra is állítja, hogy Hamiltonra kell a leginkább figyelnie, miközben Vettel talán nem annyira kirívóan veszélyes, mivel csapattársa, Webber is van olyan gyors, mint a német:
„Ahogy azt korábban is elmondtam az első interjúban, Hamilton olyasvalaki, akivel óvatosabbnak kell lenni, mivel ő az, aki mindig a legtöbbet hozza ki abból, amije van.”
„Nem tudom, hogy mennyi pontja van Hamiltonnak és Buttonnak, de azt tudom, hogy a különbség hatalmas. Vettel mindig nagyon gyors, de ha az autója jól megy, akkor azt láthatjuk, hogy Webber is jó eredményt ér el.”

2012. június 17.
Nicolas Todt: Räikkönen hihetetlenül gyorsan visszatért a csúcsra
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökének fia, Nicolas Todt is meglepően tapasztalta azt, hogy Kimi Räikkönen 2 esztendő kihagyást követően milyen gyorsan képes volt visszanyerni a tempóját a Formula-1-ben.
Most Todt nyilatkozott elismerően a finn világbajnokról.
Michael Schumacher 2009 év végén döntött úgy, hogy visszatér a Formula-1-be. Schumacher, aki a 2006-os visszavonulását követően egy percre sem állt le az edzésekkel, és motorozással tartotta magát karban, sokat szenvedett 2010-ben és csak 2012-re rázódott teljesen vissza a mezőnybe.
Ehhez képest Kimi Räikkönen, aki 2010 és 2011 között nem volt tagja a mezőnynek és javarészt a WRC-ben száguldozott, rendkívül gyorsan vissza tudta nyerni a tempóját és már két alkalommal (Bahrein, Spanyoország) is felállhatott a dobogóra a Lotus F1 Team színeiben.
„Az autóversenyzés világa olyan, mint egy piramis tetejére való utazás, ami hosszú és nehéz.” – kezdte Jean Todt fia, Nicolas a finn MTV3-nak.
„Minél magasabbra mászol, annál nehezebbé válik az út, és nem olyan könnyű a csúcson maradni. Itt nagyon kis dolgokon múlnak ezek.”
Nicolas Todt tudja, hogy miről beszél, miután három Formula-1-ben dolgozó pilóta menedzselését intézi: Felipe Massa (Ferrari), Pastor Maldonado (Williams), Jules Bianchi (Force India, tesztpilóta).
„Maldonado spanyolországi győzelme meglepetés volt számomra, különösen, ha a tavalyi teljesítményét vesszük. Pastor egy tehetséges versenyző, de a győzelemhez szerencse is szükséges a kemény munka mellett.”
„A jelenlegi F1-es szezon eddig szokatlanul rendben van. Hét versenyt követően hét különböző nyertest ünnepelhettünk. Ez egy új rekord, ami jót tesz a Formula-1-nek. Hatalmas csoda lenne, ha ez folytatódna.”
„Kimi hihetetlenül gyorsan tért vissza a csúcsra. Ő lehet a következő nyertes.”

Räikkönen és az Európa Nagydíj: Meglesz a nyolcadik futamgyőztes?
Kimi Räikkönen imád nyerni, és ezért van a Forma-1-ben. A Lotus F1 Team versenyzője szerint kiegyensúlyozott teljesítményre és egy remek időmérőre van szükség Valenciában ahhoz, hogy a finn már a visszatérése első évében győzhessen.
Kimi Räikkönen a Lotus F1 Team hivatalos interjújában beszélt arról, hogy milyen elvárásokat támasztott a jövő heti versennyel szemben:
„A valenciai egy utcai pálya, de a vonalvezetése nem olyan, mint az Albert Parké, a monacói, vagy a montreali”- mondta Räikkönen.
„Ez határozottan a leggyorsabb a négy közül”- folytatta. „Úgy tűnik, hogy forróság lesz, és mi remekül megyünk ilyen körülmények között, tehát ebben fogunk reménykedni. Valamilyen oknál fogva szenvedtünk az időmérőkön, és ez ismét egy olyan utcai pálya, ahol remekül kell menned az időmérőn…”
„Az időmérő ismét nagyon-nagyon fontos lesz itt. Nyilvánvalóan előnnyel jár az, ha a pálya tiszta oldaláról indulsz, mivel az utcai pályákat csak egyszer használják egy évben. Ezen a helyen nem könnyű előzni, és látnunk kell, hogy a DRS mennyit fog segíteni ebben.”
„Valencia arról szól, hogy nagyon kiegyensúlyozott legyél”- árulta el a jó eredmény egyik titkát Räikkönen.
„Nagyon könnyű idő veszíteni az apró hibákkal.”
És vajon a finn lesz a nyolcadik futamgyőztes 2012-ben?
„Imádok nyerni, és mindig ezt próbálom elérni. Sohasem nyertem Valenciában, szóval ez egy jó cél. Legutóbb a harmadik helyen végeztem itt úgy, hogy a hatodik helyről indultam, ami nem olyan rossz.”

A Lotus győzelmi célokkal utazik Valenciába
Kimi Räikkönen és Romain Grosjean is szívesen csatlakozna nyolcadikként az idei szezon futamgyőzteseinek listájához, a jövő heti Európai Nagydíjon. Mindkét versenyző úgy érzi, hogy a valenciai utcai pálya, és a hőmérséklet is a Lotus autóinak kedvezhet.
Kimi Räikkönen idén már két alkalommal is felállhatott a dobogóra, ám a finn sem a Bahreinben megszerzett második helyével, sem a Spanyol Nagydíjon elért harmadik helyezésével nem volt teljesen elégedett. A 2007-es világbajnok egyértelműen nyerni akar, és ehhez fontosnak tartja, hogy az időmérős teljesítményben előrelépjen a csapat Valenciában.
"Valencia egy utcai pálya, de a vonalvezetése nem olyan, mint az Albert Park, Monaco, vagy Montreal. Egyértelműen ez a leggyorsabb pálya a négy közül. Valószínűleg meleg lesz, és úgy tűnik, hogy melegben jól megyünk, ezért reménykedünk. Az időmérő nagyon-nagyon fontos lesz itt is, és nyilván előnyösebb helyzetben lesznek, akik a tiszta oldalról rajtolhatnak, hiszen ez egy utcai pálya, így évente csak egyszer használják versenyzésre. Előzés szempontjából nem lesz könnyű dolgunk, úgyhogy majd meglátjuk, mennyit segít ebben a DRS.”
Hogy vajon pályázik-e az idei év nyolcadik futamgyőztesének „címére” a finn versenyző a következőket válaszolta:
"Valencia arról szól, hogy nagyon következetesnek kell lenni. Nagyon egyszerű akár egy kis hibával is időt veszíteni. Szeretek nyerni, és mindig erre törekszem. Valenciában még sosem nyertem, ezért ez egy jó cél. Az utolsó alkalommal amikor Valenciában versenyeztem, a hatodik helyről rajtolva végül harmadik lettem, ami nem volt túl rossz.”
Räikkönen csapattársa, Romain Grosjean úgy készülhet a következő megmérettetésre, hogy legutóbb, Kanadában egy meglepetés dobogót szerzett csapatának.
"2009-ben itt mutatkoztam be a Formula-1-ben, így jó emlékeim vannak, és egyébként is kedvelem ezt a pályát.”
„Papíron a versenypálya fekszik az autónknak, és remélhetőleg így is lesz. A stratégia teljesen más lesz, mint legutóbb. Itt biztos, hogy nem lehet egy kerékcserével számolni, mint ahogy Montrealban. A múltban itt általában nagyon meleg volt, és mindez kombinálva az aszfalt durva felületével gyakran három kiállásos taktikákat eredményez. Reméljük, hogy egész hétvégén következetesek tudunk lenni, mert így minél több tapasztalatot gyűjthetünk a verseny előtt.”
Gorsjean már jól ismeri a valenciai pályát, hiszen a GP2-ben két dobogós helyezést is szerzett itt, köztük egy győzelmet a tavalyi évben. A francia versenyző reméli, hogy idén a királykategóriában is a győzelemért harcolhat, ehhez legfontosabb célja, hogy a kvalifikáción jó eredményt érjen el.

"Minden hétvégén a győzelem a célunk, mert ha bármilyen más módon közelítenénk meg a hétvégét, akkor máris hátrányban lennénk. Elsősorban abban reménykedem, hogy az időmérőn javítani tudunk, és majd meglátjuk mi történik. Nagyszerű az élen harcolni, és ez az, amit mindig is akartunk, de a mezőny nagyon szoros ebben az évben. Ezért természetesen a legfontosabb dolog, hogy ismét szerezzünk néhány pontot a csapatnak. Ha már a kezdetektől fogva erős hétvégénk lesz, akkor biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk a dobogós helyekért, vagy akár a győzelemért harcolni. Majd az időmérő után meglátjuk hogy állunk, és remélhetőleg újra jó eredményt érhetünk el.”
2012. június 14.
Vettelnek sikerült néhány másodperce elnémítania Lettermant
A Kanadai Nagydíjat követően Sebastian Vettel hétfőn New Jersey-be látogatott, ahol egy Infiniti IPL-lel kipróbálta az épülő Port Imperial pályát, melyen a tervek szerint 2013-ban rendeznek először Formula-1-es versenyt.
A száguldó cirkusz azonban már idén visszatér az Egyesült Államokba, melynek apropójából David Letterman meghívta saját talk show-jába a kétszeres világbajnokot.
A műsor elején Vettel még érezhetően zavarban volt, de miközben elbeszélgettek a gyerekkoráról, és versenyzői karrierjének kezdetéről, lassan feloldódott.
A beszélgetés során előkerült egy rövid videofelvétel, melyen a 3 és fél éves Sebastian a házuk udvarán barátkozik a gokartozással. A német pilóta elmondta, hogy mivel a hely túl szűk volt, hogy normálisan megforduljon, az édesapja fellocsolta a betont, így némi drifteléssel oldotta meg az irányváltást. Azt is elárulta, hogy az apja rendszeresen egy vödröt dobott a gokart elé, hogy a kis Vettel kénytelen legyen megtanulni fékezni is.
De amint eljutottak a kétszeres világbajnok F1-es debütálásához, ami 2007-ben Indianapolisban történt, Latterman fejéből kipattant a milliódolláros ötlet, mondván, ebből fognak ők ketten meggazdagodni: „Mi lenne, ha minden csapat építene egy oválpályás kocsit, és legyen az Indy 500 is része az F1-es világbajnokságnak” – tehát a showman feltalálta a spanyolviaszt, hiszen 1950 és 1960 között a legendás indianapolisi futam is szerepelt a Formula-1-es versenynaptárban.
„Bernie Ecclestone azt mondaná: Ha te adod hozzá a pénzt, biztos meg tudjuk oldani” – válaszolta a felvetésre Vettel.
Majd a KERS és a DRS működéséről tartott rövid technikai ismertető után a német pilóta elmesélt egy vicces sztorit, ami az amerikai vámvizsgálat során esett meg vele:
„Ilyenkor mindig azt kérdezi a vámos, hogy ’Mi volt a kanadai látogatásának az oka?’, mondtam neki, hogy ’A verseny miatt érkeztem’. ’És jó helye volt?’ – folytatta a vámos. ’Nos… igen. Én is versenyeztem.’”
A jó hangulatú beszélgetés végén aztán Vettel olyannyira feloldótott, hogy egyik kijelentése még a sokat látott Lettarmant is zavarba hozta.
Letterman: Tényleg lesz futam néhány év múlva New Jersey-ben? Ez igaz?
Vettel: Igen, jövőre.
Letterman: Jövőre lesz a verseny?
Vettel: Ma csináltunk egy kis promót.
Letterman: Szóval vezettél a jövőbeli pályán? Ez egy utcai pálya?
Vettel: Igen, az lesz. Még nem készült el teljesen, de nagyon gyorsnak tűnik. Nem árt, ha nagy golyóid vannak.
A német versenyző nevetve a lába közé mutat, jelezve, hogy mire gondol, amire a közönség nevetésben tör ki, Letterman ellenben elcsendesül és hitetlenkedve csóválja a fejét, majd néhány másodperc múlva megszólal: „Ezt ne csináld többet”.

Villeneuve: A Lotus lapátra teheti Räikkönent
Legalábbis az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve szerint, aki a múlt hétvégi Kanadai Nagydíj során „lenyűgözőnek” nevezte a Lotus fekete-arany E20-as versenygépét, és kifejtette azon nézetét, hogy egy toppilótával a volánnál az enstone-i alakulat akár a világbajnoki pontversenyt is vezethetné.
A szókimondásáról ismert francia-kanadai versenyző ezúttal sem rejtette véka alá a véleményét, és kőkeményen elmondta, hogy egyáltalán nem tartja csúcspilótának a 2007-es világbajnokot, akit két év kihagyást követően mindenki örömmel fogadott ismét a Formula-1-ben.
Annak ellenére, hogy az idei szezonban visszatérő Räikkönen már két dobogós helyezést is szerzett 2012-ben, és a tabellán az ötödik helyet foglalja el, a finn általában gyengébb produkciót nyújt a kvalifikációk során, mint újonc csapattársa, Romain Grosjean.
„Az, hogy rendszerint Grosjean mögött végez, amikor pusztán csak a teljesítmény számít, az számomra arra enged következtetni, hogy akár ki is tehetik a csapatból” – nyilatkozta Villeneuve a francia Auto Hebdo című lapnak.
Räikkönen problémáit honfitársa, a jelenleg TV kommentátorként dolgozó Mika Salo is elismerte. Különösen gyengén muzsikált a halkszavú finn Monacóban és Kanadában, miközben Grosjean kis híján győzni tudott Montrealban.
„Ám ez csak egyetlen jó hétvége volt Grosjean számára” – nyilatkozta Salo a finn MTV3 csatornának.
Ugyanakkor a Formula-1-es boxutcában az a szóbeszéd járja, hogy Räikkönen és a Lotus kapcsolata kezd megromlani, pedig az idény elején még nagyon jó viszonyt ápoltak egymással a felek. A legsarkalatosabb problémát az E20 rendszeresen rakoncátlankodó kormányműve jelenti.
„Olyan, mint amikor egy gyereknek felajánlasz hat nyalókát, hogy válasszon egyet” – idézi a német Speed Week magazin a Lotus egyik munkatársát, aki nem kívánta megnevezi magát. „De nem lesz hetedikféle kormány a számára.”
„Kimi nem felejtett el vezetni, de ő és a csapat határozottan nem tudott dűlőre jutni azt illetően, hogy mire is lenne szüksége” – folytatta Salo. „Ami Jacques Villeneuve-öt illeti, kétlem, hogy valaha is beszélt volna akárcsak egyetlen szót is Kimivel arról, hogy mi is az igazi probléma. Teljességgel kívülálló a történet szempontjából.”
„Mindnyájunknak lehet véleménye, de az igazság merőben eltér attól, amit Villeneuve állít. Továbbra is azt gondolom, hogy Kimi még idén futamot fog nyerni. Láthatjuk, hogy a kapcsolat Kimi és a csapat között nagyon jó. Bár vannak problémák, a hangulat továbbra is jó.”
„A médiában néhányan azt állítják, hogy hamarosan különválnak az útjaik, de a valós helyzet ennek éppen az ellenkezője. A csapat és Kimi is kölcsönösen tisztelik egymást”

Vettel viaszszobrot kap
Sebastian Vettel hamarosan életnagyságú viaszszobrot kap a berlini Madame Tussaud panoptikumban. A Red Bull Racing versenyzője mindössze a második német Formula-1-es világbajnok Michael Schumachert követően, és egyúttal a valaha volt legfiatalabb világelső is.
A bábú jelenleg még félkész állapotban van, hiszen Vettel feje még hiányzik róla. Ám ha a mű elkészül, 36 kilogrammot fog nyomni, és az értéke összesen 200 ezer euró (nagyságrendileg 60 millió forint) lesz – olvasható a német Bild című újságban.
Vettel így most csatlakozni fog világbajnok kollégájához, Lewis Hamiltonhoz, akinek a saját viaszszobrát a londoni Madame Tussaud panoptikumban lehet megtekinteni.
Valószínűleg különösképpen a brit, ausztrál és spanyol Formula-1-es szurkolók bosszantására, a Vettelt ábrázoló szobor a kétszeres világbajnok védjegyének számító mutogatós pózban lesz megtekinthető.

Lotus és Räikkönen kormánya: Nincs több nyalóka a gyereknek
A Lotus F1 Team kezdi unni Kimi Räikkönen kormányszervóval kapcsolatos problémáját, és az egyik csapattag elárulta: nem csinálnak több verziót a 2007-es bajnoknak.
Jacques Villeneuve szerint akár ejthetik is finnt, de Mika Salo állítja, hogy a hangulat továbbra is remek a csapatnál.
Räikkönen és a Lotus kapcsolatát a kormányszervó árnyékolja be, melyet az év eleje óta próbál testre szabni az istálló – pontosabban az első téli teszt óta ezzel babrálnak Enstone-ban.
Monacóban az első szabadedzést is ki kellett hagynia a finnek, mivel a rendszert nem sikerült a szűk utcai pályára hangolni.
A német Speed Week a Lotus F1 Team egyik csapattagját kérdezte, és kiderült, hogy az istálló eddig hatféle verziót adott Räikkönen-nek:
„Most már olyan, mintha egy kisgyerekkel foglalkoznánk. Letettünk hat nyalókát, és választhat egyet. Nem lesz egy hetedik verzió a kormányból, melyet neki készítünk”- mondta a meg nem nevezett csapattag.
Jacques Villeneuve nemrég kifejtette, hogy az E20 egy „lenyűgöző” autó, és a Lotus már vezetné a bajnokságot egy top versenyzővel a volán mögött.
Az 1997-es bajnok szerint Räikkönen nem alkalmas a feladatra, mivel még csapattársa, Romain Grosjean is rendre megelőzi az időmérőkön:
„Az, hogy pusztán a teljesítmény alapján rendre Grosjean mögött van, azt a gondolatot juttatja eszembe, hogy még ejthetik is”- idézte a kanadait az Auto Hebdo.
Mika Salo, a finn MTV3 munkatársa elismeri, hogy Räikkönen szenved mostanában – különösen Monacóban és Kanadában -, de Grosjean igazából csak a legutóbbi futamon dominált felette:
„Ez még mindig csak egy, jól sikerült esemény volt. Kimi megőrizte a természetes képességét az autóvezetést illetően, de ő és a csapat határozottan nem jut egyezségre abban, hogy mire van szüksége.”
„Ami Jacques Villeneuve-öt illeti, kétlem, hogy egy árva szót is váltott volna Kimi-vel arról, hogy mi is a probléma valójában. Ő teljes mértékben kívülálló.”
„Továbbra is azt gondolom, hogy Kimi nyerni fog egy versenyt ebben a szezonban, amikor megfelelő lesz a hétvégéje. Láthatod, nagyon jó a kapcsolat közte és a csapat között. Habár vannak problémák, még mindig jó a hangulat. Egyesek azt állítják a médiában, hogy szakítanak, de valójában pont az ellenkezője igaz. A csapat teljes mértékben tiszteli Kimi-t, és Kimi is tiszteli a csapatot.”

2012. június 11.
Vettel biztosan ott lesz Thaiföldön a RoC-on
Hivatalosan is bejelentették, hogy az idén Sebastian Vettel már biztosan ott lesz a Bajnokok Tornáján, melyet első ízben rendeznek majd Thaiföld fővárosában, Bangkokban. A kétszeres világbajnok az első Formula-1-es versenyző, aki részt vesz majd a december közepi rendezvényen.
Az idei már a 25. Race of Champions lesz, Vettel pedig zsinórban hatodik alkalommal fog részt venni az eseményen, és bízik benne, hogy sikerül megvédenie a Nemzetek Kupájának bajnoki címét.
„Sosem voltam még Thaiföldön, szóval már nagyon várom, hogy Bangkokban részt vehessek a Bajnokok Tornáján” – nyilatkozta a német pilóta. „Azt hiszem a helyszín nagyszerű, és remélhetőleg rengetegen kilátogatnak és szurkolnak majd nekünk a versenyek során.”
„Michaellel együtt rendkívül sikeresek voltunk a Nemzetek Kupáján a német csapat színeiben. Szóval továbbra is ez a legfontosabb számunkra, ugyanakkor nagyszerű lenne végre eljutni a Bajnokok Tornájának utolsó egyéni versenyére, és aztán azt is megnyerni.”
2004 óta a Race of Champions-nak Párizs, London, Peking és Frankfurt is otthont adott már.

7. futam, 7. győztes!
A vasárnapi Kanadai Nagydíjon Kimi a 12. helyről indulva a 8. helyen zárta a versenyt, míg a poleból Sebastian a 4. lett.
Kimi Räikkönen: " Az autó valamivel jobb volt a versenyen, mint az időmérőn. Néhányszor viszont beragadtam mások mögé. A DRS-zóna nem valami hosszú, és nehéz úgy küzdeni, hogy az előtted haladó is használja a DRS-rendszert. Volt esélyünk arra, hogy egy kicsit jobbak legyünk, de nem nagyon jöttek össze a dolgok. Újra pontokat szereztünk, ez pedig mindig remek dolog, különösen idén. A szombati időmérő nem volt tökéletes, úgyhogy nyilvánvalóan van még tennivalónk. Ha az ember előkelőbb helyről kezdi meg a futamot, könnyebb előrébb befejezni azt. Megpróbáljuk elérni ezt a következő versenyen. "
Sebastian Vettel: " Csinálhattunk volna valami mást, de most már könnyű okosnak lenni. Lewis végül úgy döntött, kiáll egy második kerékcserére – utána megpróbáltuk visszaszerezni a pozíciót az egy kiállásos taktikánkkal, akárcsak a Ferrari. Ez végül rossz választásnak bizonyult, szóval úgy döntöttünk, hogy ismét bejövünk a bokszba, ami szerintem helyes lépés volt – időben is – a pozíciót, illetve azt figyelembe véve, hogy mit veszíthettünk. 3-4 másodperccel Fernando mögött voltunk, és végül előtte fejeztük be a futamot. Azt hiszem, nem volt több esélye. Elég hirtelen történt a visszaesés. Úgy értem, ha belegondolunk, mennyi kört megtettünk az elsődleges keverékkel mindenféle probléma nélkül, az utolsó 3-4 körben pedig tényleg lehetett érezni, hogy a hátsó gumiknak gyakorlatilag semmi tapadásuk nincs a kigyorsításokon. Szóval rendkívül nehéz helyzet volt. "
KÉPEK KÉSŐBB

2012. június 9.
Kanadai Nagydíj: Sebastian a poleban, Kimi csak 12.
A Red Bull címvédő versenyzője, Sebastian Vettel szerezte meg a jogot az élről való indulásra a Kanadai Nagydíjon. A kétszeres világbajnokot a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton és a Ferrari pilóta, Fernando Alonso követheti a rajtrácsra.
Kimi Räikkönen: " Volt némi problémánk a hidraulikával, ami már tegnap is jelentkezett, de ma visszatért”- mondta a finn versenyző a Q2 után. A differenciál sem egészen úgy működött, ahogy annak kellene, és amikor annyira szoros a mezőny, mint most, nagyon nehéz dolgod, ha az autó kezelhetősége nem olyan, mint akarod. Próbálkozunk. Rendben kellene lennünk az abroncsokat illetően, és remélhetőleg 100 százalékon fog dolgozni az autó holnap. Legalább tegnap nem voltak problémáink a hosszú etapokon, szóval majd meglátjuk, hogy mi fog történni. "
Sebastian Vettel: " Nehéz megmondani min múlt a mai pole pozíció és ez a 3 tized, de úgy gondolom, hogy fantasztikus hétvégénk volt eddig. A tegnapi nap is nagyon simán ment, semmi gond nem volt az autóval. Azt gondolom, hogy egy pár dolgot sikerült megtanulnunk, különösen az utolsó 2 futamon, ahol elég gyorsak voltunk, gyorsak voltunk vasárnap a futamon, de a szombati időmérőn nem sikerült az autóból előhoznunk a valós teljesítményt. Azóta viszont valóban sikerült tanulnunk és fejlődnünk. Fontos volt, h tiszta edzésünk legyen. Tegnap mind a 2 edzésen és ma délelőtt is megvolt. Bíztunk az autóban és sikerült sokat tanulnunk a pályáról. Tudtunk alkalmazkodni a körülményekhez, nagyon elégedett voltam az egész időmérő edzéssel, mind a 3 részével egyaránt. Folyamatosan sikerült gyorsulnom. Nagyon szorosnak tűnt a legelején, igazság szerint azt gondoltam, hogy egytizeden belül leszünk. Most a legvégén azonban úgy tűnt, hogy nagyobb előnyt is ki tudunk autózni, ami nyilvánvalóan jó, Az előnyünk 8m holnap a rajtnál Lewis-al szemben. Úgy gondolom, hogy ragyogó az autónk és sikerült jól összehoznunk az időmérőt, így nyilvánvalóan nagyon várom a holnapi futamot. Biztos érdekes lesz.
Nem csak a padlólemezen lévő luk számít, nyilván ha csak az újságokat olvassuk, lehet az embernek ilyen benyomása. Sajnálom, hogy ez történt végül, hogy először törvényes volt aztán szabálytalan, és legvégül betiltották. Azt hiszem igazán nem féltünk attól, hogy ez komolyan befolyásolhatná az autónk teljesítményét, ha az egész autó jól működik akkor nem számít, hogy van e luk a padlólemezen vagy nincs, mert az összes alkatrész kombinációjára építünk. Az igazat megvallva nem féltünk attól, hogy ez bármennyire is megnyirbálná a teljesítményünket. Hamilton mondta, hogy nagyon nehéz felmelegíteni a gumikat, a pályán nincs sok gyors kanyar, ami segítene a gumi felmelegítésében. Nyilvánvaló,h kulcsfontosságú volt, amit az elmúlt 2 futam során tanultunk. És nagyon élveztem a mai napot. És még így is, hogy nem volt luk a padlón nagyon élveztem az időmérő edzést. "

2012. június 7.
Eső várható a hétvégén
Könnyen elképzelhető, hogy a hétvégi Kanadai Nagydíjon ismét fontos szerepet kap majd az időjárás. Bár korántsem olyan nagymértékben, mint tette azt a tavalyi évben, amikor a felhőszakadásszerű eső miatt a versenyt piros zászlóval félbeszakították, a mezőnynek pedig két órán keresztül a rajtrácson kellett várakoznia, hogy a körülmények jobbra forduljanak.
A kanadai időjósok szerint a pénteki napon zivatarokkal kell számolni, különösen délután 2 órát követően. Így komoly esély van rá, hogy a hétvége első két szabadedzéséből legalább az egyiket (ha nem mindkettőt) nedves körülmények között teljesítik majd a pilóták.
Szombatra kisebb záporokat, zivatarokat jósolnak, melyek délután érkeznek majd meg a Circuit Gilles Villeneuve fölé. Amennyiben az időjósok helyesen látják a jövőt, úgy a kvalifikáción hatalmas kavarodást okozhat az égi áldás.
Ugyanakkor vasárnap száraz időre, tiszta égre, magas páratartalomra, és 30°C körüli hőmérsékletre lehet számítani.

Räikkönen: A gumikezelés is része a versenyzésnek
A Pirelli abroncsai hetek óta folyamatos témát szolgáltatnak a Formula-1-ben, de sokak szerint ahogy a csapatok minél jobban megértik működésüket, úgy szépen lecseng majd ez is, a kritikák pedig elhalkulnak. Kimi Räikkönen azok közé a versenyzők közé tartozik, akiknek eddig sem okozott túl nagy fejfájást a gumik gyorsan változó tulajdonsága, és bár a hétvégi versenyre való felkészülés egyik különösen nagy kihívásának találja ezt a területet, de véleménye szerint a gumikezelés is része a versenyzésnek.
A Lotus F1 Team bizakodva készül a hétvégéi Kanadai Nagydíjra, hiszen a napokban már többször hangoztatták, hogy az alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon különösen erősnek kell lennie az E20-nak. Kimi Räikkönen most a várható nehézségekről is beszélt:
„A montreali pálya különösen nagy kihívást jelent, mert a tapadás egy körön belül is sokat változik” – ecsetelte Kimi, és mindehhez még hozzájön a kanadai időjárás, ami a finn szerint a beállításoknál további komoly kihívások elé állítja a mérnököket, hiszen idén ez nagyban befolyásolja a Pirelli abroncsok megfelelő működését.
„A pálya különböző típusú aszfaltokból áll, ezért meg kell találni a jó beállítást, és meg kell érteni, hogy a különböző típusú aszfalton hogyan működnek az abroncsok. Az évek során a legkülönbözőbb időjárási körülményeket láthattuk Kanadában, és idén a hőmérséklet és a gumik kapcsolata további fontos része lesz a hétvégének. Ez egy gyors pálya, így kiemelt szerepe lesz a gumiknak, a fékeknek és a tapadásnak.”
Ebben a szezonban a Pirelli már számtalan kritikát kapott, Räikkönen azonban nem tartozik az olasz márka kritikusainak táborába.
„A Pirelli abroncsok nekem jól fekszenek. A stratégiákat a mérnökökkel együtt dolgozzuk ki, és a lehető legjobb döntéseket igyekszünk meghozni. Néha ez jobban sikerül, máskor pedig kevésbé. A Kínában megszerzett eredményünket követően a bahreini időmérő után talán csak néhány rajongó adott volna esélyt nekünk. De a versenyen aztán megmutattuk, hogy kifizetődik a döntésünk. Ez is a verseny része.”

Vettel próbálja ki először a New Jersey-i pályát
Annak ellenére, hogy mostanában egyre több kétkedő írást olvasni az Amerikai Nagydíj jövőjét illetően, sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel hétfőn New Jersey-ben tesz látogatást, és egyúttal egy próbakört is megtesz a pályán.
Tavaly októberben jelentették be hivatalosan, hogy 2013 júniusában rendeznek majd ismét futamot az USA-ban, ám a múlt hét folyamán Bernie Ecclestone aggályait fejezte ki a szervezéssel, valamint a verseny várható megrendezésével kapcsolatban, mivel a nagydíj rendezői egyelőre késésben vannak a határidőket illetően – elsősorban a fizetésekkel kapcsolatban.
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy Vettel a Kanadai Nagyíjat követően New Jersey felé veszi az irányt annak érdekében, hogy első kézből tapasztalja meg a helyszín légkörét, és hogy részt vegyen egy promóciós eseményen.
A GPupdate értesülései szerint a kétszeres világbajnok német pilóta egy kört fog megtenni az 5150 méter hosszú aszfaltcsíkon, majd a verseny promótere, Leo Hindery, Weehawken polgármesetere, Richard Turner, valamint West New York polgármestere, Felix Roque társaságában egy sajtótájékoztatón vesz majd részt.
A pályát a Port Imperial, Weehawken, és West New York utcái fogják alkotni a Hudson-folyó partján.

2012. június 3.
Räikkönen: Láttad, hogy mi a f*sz történt?
Kimi Räikkönen, a Lotus F1 Team finn világbajnok versenyzője kissé indulatos lett, miután Sergio Perez (Sauber) keresztbe tett neki Monacóban.
2007 világbajnoka káromkodott egy ízeset.
Kimi Räikkönen nem zárt valami erős versenyhétvégét Monacóban. A Lotus finn versenyzője a 8. helyről kezdhette meg a legendás futamot a kormányszerzettel kapcsolatos problémái miatt, és végül 9. lett a leintést követően.
Räikkönen keményen nyomta a versenyen, de Sergio Perez (Sauber) manővere (bokszutca bejárata) miatt Nicolas Hülkenberg megelőzte őt a Force Indiával, amiért a mexikói áthajtásos büntetést kapott.
A manővert követően a finn a következőt mondta a csapatrádión Monacóban: „Láttad, hogy a mi f.sz történt?” – hangzott el a hivatalos rádióüzenetben.

Az FIA szabálytalannak minősítette a Red Bull padlólemezét
Az Formula-1 irányító testülete, az FIA szabályellenesnek találta a Red Bull idei versenyautójának padlólemezét, ami azt jelenti, hogy az energiaitalosoknak még a jövő heti Kanadai Nagydíj előtt módosítaniuk kell a kérdéses területet.
A Monacói Nagydíj hétvégéjén, három csapat – köztük a Ferrari, és a McLaren - is panaszt tett az FIA-nál, a Red Bull RB8-as hátsó részén, a padlólemezen kialakított lyukak miatt, sőt az is felmerült, hogy valamelyik rivális alakulat megóvja a verseny eredményét. Erre végül nem került sor, de felkérték a testületet, hogy pontosítsa a szabályokat.
Az FIA a Monacói Nagydíj hétvégéjén történő panaszok után újra felülvizsgálta a szabályokat, és pénteken este állást foglalt az ügyben. A testület már az összes csapatot értesítette döntéséről, mely szerint a padlólemezen kialakított lyukak illegálisnak minősülnek, illetve egyértelművé tette, hogy a Red Bullnak már a Kanadai Nagydíjra módosítania kell padlólemezét. Az indoklásban az FIA egy félreértéssel magyarázza a pontosítás utáni újabb döntést, mégpedig, hogy szabályzat ugyan nem tiltja ezeket a lyukakat, ám egyéb technikai vonatkozásokból következtetni lehet arra, hogy az ilyen megoldások nem megengedettek.
„Miután Monacóban számos vita folyt erről, melynek során egyértelművé vált, hogy bizonyos félreértések történtek, ezért úgy érezzük, fontos egyértelműen tisztázni, hogy semmiféle körülzárt nyílás nem helyezhető erre a területre.”
„Azzal érveltek ( a Red Bull) hogy mivel a szabályzat konkrétan nem mondja ki, hogy nem lehet lyukakat elhelyezni erre a területre, ezért a megoldás engedélyezett kell, hogy legyen.”
„Nem értünk egyet ezzel a nézettel, és úgy gondoljuk, hogy ezek a nyílások nem lehetnek ott. Ha engedélyezett lett volna, akkor a Technikai Szabályzat 3.12.5-ös cikkelyének második paragrafusa teljesen felesleges lenne” – állt az FIA állásfoglalásában.
Mivel a Monacói nagydíj után egy csapat sem óvott, ezért a mostani döntés nem befolyásolja a Red Bull eddigi eredményeit, ám a következő versenyre módosítania kell az RB8-asok padlólemezét.

2012. június 2.
Brundle: Alonso, Vettel és Hamilton a legjobb
Martin Brundle, a korábbi királykategóriás versenyző szerint a jelenlegi mezőnyből Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton az, aki igazán kiemelkedik.
Brundle ehhez a listához még Jenson Button nevét is hozzácsapná.
Természetesen állandó téma a Formula-1-ben, hogy vajon ki a jelenlegi mezőny legjobb versenyzője.
A többség úgy tartja, hogy Fernando Alonso képviseli a legmagasabb szintet a pilóták közül, de az igazság az, hogy nagyon kis különbségek választhatják el a top-versenyzőket.
Martin Brundle, a Sky Sports riportere nem is oly rég kipróbálhatta a Ferrari 2010-es versenygépét, és a korábbi királykategóriás versenyző természetesen mondott néhány szót az idei bajnokságról és az erősorrendről is.
„Tekintve azt, hogy a legutóbbi szezon milyen unalmas volt, a maga dominanciájával, az idei kiírás egyszerűen hihetetlen. Sok akciót láthatunk, és imádom azt, ami most a Formula-1-ben folyik. Korábban már megannyi versenyben volt részem az autó volánja mögött és a televízióban és valóban, nagyon tetszik az, amit most látok. Úgy gondolom, hogy a Formula-1 soha nem volt ennél jobb, mint most.”
„Természetesen a leggyorsabb versenyző fog nyerni a végén. Három lenyűgöző versenyzőnk van ott kint: Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Sebastian Vettel. Nagyon, nagyon, nagyon közel vannak egymáshoz. Valószínűleg ehhez a listához csatlakozhatna Jenson Button.”
„Fernando nagyon gyors, majd Sebastian követi őt egy kicsivel, de a pénzemet Lewis-ra tenném.”

Boullier szerint Kimi Räikkönen számára továbbra is cél lehet a világbajnoki cím
Sem a Lotus, sem pedig Kimi Räikkönen számára nem a várokozásoknak megfelelően alakult a Monacói Nagydíj, ám a csapatfőnök, Eric Boullier úgy gondolja, a finn klasszisnak még mindig a világbajnoki címet kell megcéloznia a szezon további részében.
Räikkönen számára már az első monacói szabadedzés sem indult jól, miután csapata a kormánymű szerelésével töltötte el a másfél órát, ami miatt a finnek ki kellett hagynia a gyakorlást, majd a második edzésen az eső is hátráltatta munkáját, így legjobb köre csak a 19.helyre volt elegendő.
A szombati szabadedzésen Kimi továbbra is csak a középmezőny idejével tudta felvenni a harcot, és a 12. helyen végzett, az időmérőn azonban némiképpen sikerült előrelépnie, végül a nyolcadik helyre kvalifikálta magát.
A verseny során a gumik kezelése okozott némi problémát, és végül Michael Schumacher kiesését követően a két pontot érő kilencedik helyre sikerült behoznia az E20-ast.
A csapatfőnök, Eric Boullier a kudarc ellenére is úgy érzi, az autó és a pilóta is megfelelően versenyképes, hiszen Räikkönen csupán egy futamgyőzelemre van lemaradva a bajnokság éllovasától, Fernando Alonsótól, és biztos abban, hogy a következő versenyeken képesek lesznek ezért a győzelemért harcba szállni.
„A végén Kimi két pontot szerzett, ami kiábrándító, de a mezőny szoros, így nem veszítettünk túl sokat ellenfeleinkkel szemben. Azonos pontunk van a Ferrarival a konstruktőrök versenyében, miközben Kimi 25 pontra van Fernando Alonsótól, aki vezeti jelenleg a bajnokságot. Bármi megtörténhet, a világbajnokság teljesen nyitott. Jelenleg már Montreálra tekintünk előre, amely az első alacsony leszorítóerős pálya a szezonban, és ahol az E20-nak erősnek kell lennie."
Monacóra visszatekintve Boullier elmondta, hogy a Lotus sebessége jobb volt, mint azt az eredmények mutatják, de a gyenge időmérős teljesítmény miatt nagy árat kellett fizetniük.
„Két egymást követő dobogós eredménnyel érkeztünk meg Monacóba, és valóban nem tudtuk, mit várhatunk egy ilyen egyedülálló pályán. Az időmérő előtt nyilvánvaló volt, hogy az E20 versenyképes lesz, de végül a dolgok nem úgy alakultak, ahogy azt terveztük. A rácson elfoglalt helyünk nem tükrözte a valós sebességünket, de ez további lökést ad számunkra az elkövetkező hétvégéken."

Marko: Vettel 2014-ben bárhová átigazolhat
A híresztelések közepette, melyek arról szólnak, hogy Sebastian Vettel előszerződést kötött a Ferrarival a 2014-es idényre, felütötte a fejét egy újabb tényező, mely szerint a Red Bull Racing német versenyzője szabadon igazolhatóvá válik, amennyiben az energiaitalos csapat elveszti jelenlegi éllovas pozícióját a Formula-1-ben.
Míg a csapatfőnök, Christian Horner, valamint Vettel is tagadta az olasz istállóval kötött megállapodást, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint létezik egy záradék a kétszeres világbajnok szerződésében, mely lehetővé teszi, hogy a német pilóta máshová szerződjön a 2014-es szezonra. Vettel jelenlegi kontraktusa éves szinten 15 millió dollárt ér, és 2014 végén jár le.
Azt követően, hogy a világbajnoki címvédő elismerte, F1-es pályafutása befejezése előtt mindenképpen szeretne a Ferrarinál versenyezni, a Monacói Nagydíj hétvégéjén az Independent on Sunday és a Sunday Times is beszámolt arról, hogy Vettel és a maranellói csapat már meg is egyeztek a közös jövőt illetően.
A német pilóta igyekezett azonnal cáfolni a felröppent híreket, melyek szerint 2014-ben istállót váltana, mondván, az újságíróknak túl sok a szabadidejük elméleteket gyártani. Ám Marko felhívta mindenki figyelmét egy kiskapura:
„2013 biztos, de 2014-re van egy teljesítményfüggő záradék a szerződésében – számára és a csapat számára” – nyilatkozta Marko a német Bildnek. „Minden a 2013-es világbajnokság végeredményétől függ. Ha Vettel és a Red Bull lecsúsznak a versenyzők és a konstruktőrök bajnoki címéről, akkor bárhová elszerződhet.”
Mivel Felipe Massával kapcsolatban egyre gyakrabban röppennek fel hírek, melyek szerint az idény végén távozik Maranellóból, az újságírók már hozzá is láttak, hogy összeállítsák a lehetséges utódok listáját: Serigo Pérez, Lewis Hamilton, és Mark Webber neve is szóba került már.

Räikkönen optimistán várja egyik kedvenc versenyét, a Kanadai Nagydíjat
Annak ellenére, hogy előzetesen a Monacói Nagydíj egyik legnagyobb esélyeseként többen is a Lotus F1 teamre voksoltak, az enstone-i alakulat mindössze két ponttal gazdagodott Kimi Räikkönen kilencedik helyezésének köszönhetően. A finn versenyzőt nem rázta meg különösebben a gyenge szereplés, és a csapat hivatalos honlapján elmondta, optimistán várja egyik kedvenc versenyét, a Kanadai Nagydíjat, ahol 2005-ben futamgyőzelmet ünnepelhetett.
Kimi, várod már a Kanadai Nagydíjat?
Kimi Räikkönen: Mindig is kedveltem a Kanadai Nagydíjat. 2005-ben már nyertem Montrealban, így jó emlékeket őrzök róla. A város az egyik legjobb hely a versenynaptárban, és nagyon élvezetes és kihívásokkal teli a versenypálya karakterisztikája.
Melyek azok a kihívások, amiket különösen kedvelsz?
KR: Ez egy érdekes hely. Az időmérő fontos, de nem egy jó eredmény szempontjából nem annyira lényeges, mert van néhány hely az előzésre. Kanadában egy stabil autóra van szükség, különösen a fékezés tekintetében, mert nagyon kemény féktávok vannak ezen a pályán. Ezen kívül a kerékvetőket is igénybe kell venni, és az autónk eddig nagyon jó volt ezeken a területeken. Ez is egy olyan pálya ahol az aszfalt felülete különböző, és olykor ez a hétvége során is megváltozik. Ez azért érdekes, mert az eltérő tapadási szint egy újabb kihívás lesz.
Ez egy utcai pálya – szükség van-e úgy összességében valamilyen szemléletváltásra?
KR: Ez egy utcai pálya, ettől függetlenül vannak olyan helyek, ahol lehet előzni, ezért nem kap akkor hangsúlyt az időmérő, mint például Monacóban. Ez egy olyan verseny, ahol gyakran tűnik fel a biztonsági autó, és talán nem is volt még olyan Kanadai Nagydíj, ami Safety Car nélkül zajlott volna le. Valószínűleg ez most is így lesz, ami megnehezíti a stratégiát, mert nem lehet előre megjósolni, hogy mikor lesz szükség a biztonsági autóra. De megvan az esély arra is, hogy éppen a megfelelő időben érkezik.
Mit gondolsz, a pálya megfelelő az E20 számára?
KR: A legtöbb helyen versenyképesek voltunk, és most is erre számítunk, de az első nap után mindig könnyebb ezt megítélni.
Monacóban nem igazán a tervek szerint alakultak a dolgok…
KR: Ilyen a versenyzés. A kilencedik hely volt a legjobb, amit aznap elérhettünk. Nem túl jó pozícióból indultam, és a verseny alatt is nehézségekbe ütköztem, szóval nem ez volt a legkönnyebb hétvége, de legalább szereztünk néhány pontot. Még mindig jobb, mint a semmi, de nem pontosan az, amit akartunk. Ha egy rossz versenyen két pontot szerzünk, az még nem a világvége. Még ha éppen nem is mi vagyunk a legjobbak, a folyamatos pontszerzés a szezon végén nagy különbségeket eredményezhet.
A monacói csalódás után van olyan terület, ami hangsúlyosabb szerepet kap szezon hátralévő részében?
KR: Egy verseny nem változtat azon a tényen, hogy eddig mindenhol elég erősek voltunk - a hétvége legnagyobb részében még Monacóban is. Monaco egy teljesen más pálya, és nem hinném, hogy túlságosan aggódnunk kellene amiatt, hogy nem a legjobban sikerült az a hétvége.
Hogyan működnek a kormánykerék beállításainak változtatásai?
KR: Kipróbáltunk valami mást a különleges kihívásokat támasztó monacói versenyen, ami nem működött. Lehetetlen úgy letesztelni valamit, hogy működni fog-e Monacóban avagy sem, anélkül, hogy ne ott Monacóban próbáljuk ki. Nem tesztelhetünk szabadon, és egyébként is túl sűrű a program. Az alapbeállításokkal elégedett vagyok, de ez még mindig egy olyan terület, amin dolgoznunk kell a csapattal.
Eddig hat verseny alatt hat különböző nyertes volt. Van esély arra, hogy Te lehetsz a hetedik?
KR: Eddig mindenhol gyorsak voltunk, és már dobogón is álltunk. Nehéz mindent eltalálni pontosan a megfelelő időben, ami ahhoz kell, hogy megnyerjünk egy nagydíjat. Már nyertem versenyeket más csapatokkal, és van egy olyan jó érzem, hogy a Lotus képes erős eredményekre. Eljön az a nap is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)