2012. február 16.

Räikkönen: A NASCAR-ban is az apróságokon múlnak a dolgok

Annak ellenére, hogy Kimi Räikkönen mindössze két verseny után felhagyott az amerikai kalanddal, a 2007-es világbajnok elismerően beszélt a Nascarról, és nem tartja kizártnak, hogy egyszer még visszatér az Államokba.

A finn szerint a küzdelem nagyon szoros az oválokon, és az apróságokon múlik az, hogy első leszel vagy utolsó.

Räikkönen két versenyt teljesített a Nascarban: egyet a World Truck Seriesben a Kyle Busch Motorsports színeiben, majd egy szintet feljebb lépve Nationwide Seriesben próbálta ki magát. A finn az első futamán a 15. lett, míg a másodikon a 27. pozíciót szerezte meg.

A Forma-1-es bajnok szerette volna kipróbálni magát a csúcskategóriában is, de mielőtt nevezett volna a Sprint Cup Seriesbe, visszatért Európába és felhagyott az amerikai kalanddal.

„Igazán jól éreztem ott magam. De a legnagyobb dolog az volt, hogy ha folyamatosan ezt akarod csinálni, akkor át kell költözni Amerikába. Ha kevesebb verseny lenne, és Európában élhetnék, akkor talán megpróbáltam volna.”

„Teljesen máshogy csinálják a dolgokat. A csapatok nagyon profik, és élveztem. Ez olyasmi, amit talán a jövőben jó lenne újra csinálni”- tette hozzá Räikkönen az Autosportnak.

„A versenyzés kellemes volt. Igazából nem annyira gondolsz a tényre, hogy csak oválokon mész, mert nagyon sok autóval kell megküzdened. Nagyon könnyűnek tűnhet az, hogy csak gyorsan kell körbemenned, de ugyanaz, mint az F1-ben; az apróságok jelentik a különbségeket. Ami az időket illeti, annyira szoros, hogy ha egy tizeddel lassabb vagy, akkor 20 hellyel hátrébb vagy, szóval nehéz az élen lenni.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése