2011. szeptember 4.

Bajnok születik

 „ Az óra hajnali kettőt mutat, az időpont a 2009-es Japán Nagydíjat követő hétfő éjszaka. Míg a Forma-1 világ többi része, már nagyjából nyugovóra tért, Sebastian Vettel épp arra készül, hogy megmássza Japán legmagasabb hegyét. A Red Bull vezetősége egyáltalán nem szeretné, hogy Sebastian megmássza a hegyet, de a srác eltökélt.” Nagyon is eltökélt.
Vettel egész életében eltökélt volt, hét éves kora óta aktív a motorsportban. Első sikerét 1995-ben, nyolc évesen gokarttal szerezte, s tizenöt éves koráig különböző bajnokságokat nyert meg, 2001-ben junior Európa –bajnok lett. Amióta 12 évesen megkapta első Red Bullos szponzori szerződését, onnantól fogva rohamléptekkel vette az autóversenyzés különböző fokait.  A 2004-es évben megnyerte a Német Formula BMW –bajnokságát, ahol úgy szerzett óriási fölénnyel bajnoki címet, hogy a húsz versenyből mind a hússzor dobogóra állhatott, és csak kétszer nem a legfelső fokára. 2005-ben tesztelt először Forma-1-es autót, majd a 2006-os Török Nagydíj pénteki szabadedzésén, a BMW Sauber tesztpilótájaként debütált a király kategóriában. Ő lett az F1 történetének legfiatalabb világbajnoki pontszerzője, amikor a bemutatkozó nagydíján, 2007-ben Indianapolisban a nyolcadik helyen ért célba.  Sebastian elképesztő tehetsége a 2008-as monzai futamon a fiatal első győzelmeként mutatkozot meg.  Amikor a Scuderia Torro Rosso áthaladt a kockás zászló alatt Monzában  több szempontból is egyedülálló dolog történt. Nem csak azért, mert ez volt a kis csapat legelső győzelme, hanem mert Vettel az F-1 történetének legfiatalabb pole pozíciót szerző versenyzője lett, a futamon pedig minden idők legfiatalabb grand prix győztese – 21 év, 2 hónap és 11 naposan. Sebastian fiatal, de pályafutása során nem először fordult elő, hogy idő előtt a rivaldafénybe kerül. Hiszen első teljes Forma-1-es évadjában, amelyet az idény egyik legkisebb csapatánál töltött, senki sem gondolta volna, hogy edzés elsőséget szerez, vagy futamot nyer. De Olaszországban pontosan ez történt. Kitört az árnyékból, és F1-es tanulóidejét kénytelen volt a nyilvánosság óvó tekintetei előtt befejezni. „ Komolyan mondom, fantasztikus érzés volt győzni a Torro Rossoval, még most is nehezemre esik az érzéseimet szavakba önteni. Tény, hogy megtörtént, de ha visszagondolok, még mindig nehezen hiszem el. Az első dolog, amit Dietrich mondott; ez már sok, te túl bolond vagy!” –mesélte akkor a német titán. Amit lehetett kihozott az autójából, nagy elszántsággal és elhivatottsággal vitte végig a 2008-as idényt. Bár a monzai remeklést a maradék négy futamon nem tudták megismételni, a fiatal srác tetteiben ott volt az autósport iránti végtelen szeretet, és az ígéret, hogy a tehetség utat tör magának.  A Forma-1 géniuszai már ekkor hangoztatták, hogy Sebastian Vettel egy nap a sportág nagyjai közé fog tartozni. „Biztosra veszem, hogy egy napon majd megnyeri a világbajnokságot.” –mondta Bernie Ecclestone. „Már 2008-ban bebizonyította, hogy mennyire ügyes.”- nyilatkozta Michael Schumacher.  „Minden képessége megvan, amire egy versenyzőnek szüksége lehet.”- állította Gerhard Berger. Sebastian 2009-re a Red Bull Racing-hez igazolt, ahol a pályafutását befejező David Coulthard helyét töltötte be, csapattársa pedig Mark Webber lett.
A fiatal német első lépéseit a bikáknál mindenki árgus szemekkel figyelte, hiszen az évszázad tehetségének kiáltották ki. „A pajkos vigyor, a poénok folyamatos áradata a versenyzői ösztön, és az elhivatottság egy olyan nagyvilági figuráról mesélnek nekünk, akit méltán emlegetnek az F1 nagyjai csodagyereknek.  Nagyon karizmatikus személyiség, és mindig tökéletesen őszinte másokkal és saját magával szemben is.  Miközben arról kérdezik, hogy az esőben hogy tud ennyire jól vezetni, Sebastian arcáról eltűnik a mosoly, most már a homlokát ráncolva koncentrál. Keményen összpontosítva gondolkodik vezetési stílusáról, egyértelműen nagyon komolyan veszi, hogy tovább képezze önmagát. A mondatok között szüneteket tart és a kezével gesztikulálva igyekszik érzékeltetni az esőben való vezetés kiszámíthatatlanságát. Ez Sebastian személyiségének acélos oldala, amit a Red Bullon kívül kevesen pillanthatnak meg. Vettel eddigi legsziporkázóbb produkcióit azért nyújtotta esőben, mert nincs szüksége tökéletes autóra ahhoz, hogy megcsillogtassa rendkívüli képességeit. Van egy kis hirtelen túlkormányozottság? Sebaj. Ugyan ez érvényes az alulkormányozottságra. Seb teljesítménye az esőben nem csupán a tapadás iránti kifinomult érzékét bizonyítja, hanem az intelligenciájára és a kitartására is felhívja a figyelmet.” A versenyzői ösztönei és az elhivatottság a helyükön vannak. Egyszerűen teljes szívvel elkötelezett a sport iránt. És ha a versenyzői mentalitásához hozzávesszük jellegzetes féloldalas mosolyát, nem emlékeztet minket valaki másra?  A fiatal németet ismerők többsége egybehangzóan állítja, hogy minél többet beszélget az ember Sebastian Vettellel, annál könnyebben hisz neki. Nem arrogáns, csak őszinte; nem naiv, hanem fiatal korához képest nagyon bölcs. És legfőképp nagyon okos. Sok szempontból Kimire emlékeztet….
Az első idényét a Red Bullnál remekül teljesítette, nyolcszor állhatott a dobogóra. A csapat gyors, erős és majdnem tökéletesen megbízható autót készített, Seb pedig azt tette, amihez a legjobban ért a világon. Mint tudjuk az eredmény egy világbajnoki második helyezés lett, Jenson elhozta előle a legértékesebb trófeát.  2009 május 31-én Sebastian Olaszországban egy díjátadó ünnepség keretein belül átvehette a Lorenzo Bandini trófeát, amit a 2008-as Olasz Nagydíjon nyújtott teljesítményéért kapott. Ezzel a díjjal az év kiemelkedő személyét jutalmazza a nemzetközi motorsport. A kedvességével, szerénységével, tehetségével szinte mindenkit elbűvölt. És Seb jó srác. Rengeteg rajongója van, akik felnéznek rá, és igazi egyéniségek tartják. 2009 végére ez a lendületes, önfeledten vigyorgó szőke német felforgatta a Forma -1 világát. Az, hogy Sebastian Vettel világbajnok lesz már nem volt kérdés, csupán az, hogy mikor.
A 2010-es évadot megelőző utolsó hónapban folyamatosan mentek a találgatások, hogy az élvonalbeli csapatok milyen fejlesztésekkel érkeznek a szezonnyitó Bahrein-i futamra. Ezzel kapcsolatban pedig egyre inkább visszhangoztak a kérdések: 2010-ben a McLarenhez igazoló Jenson képes lesz megvédeni a címét, vagy a Red Bull fenegyereke idén már nem adja a trófeát? Lewist megzavarja e új csapattársa? Vajon a két Ferrari hogy szól bele a játékba? És Mark a másik Red Bullal befoghatja e csapattársát? A z évadnyitó futam után még több és több kérdés merült fel, mindenki izgalommal várta a következő futamokat, hisz csak ott kaphattunk válaszokat a kéréseinkre. A rengeteg fejlődés, fejlesztés és újítás mellett biztosak lehettünk abban, hogy az idei egy nagyon jó szezon lesz, tele izgalmakkal és váratlan helyzetekkel. És ez be is igazolódott. Hiszen versenyről versenyre változott a dobogó különböző fokain álló pilóták képe. „A Malajziai Nagydíjon az év fizikailag legnehezebb futamán, ahol a rajtrácson nem csak a motorokat, hanem a versenyzőket is szárazjéggel próbálták hűteni, csupán egyvalaki maradt valóban hűvös, és szenvtelen.  Így van,Seb.  Vettel a szabadedzéseken valahogy nem érezte meg a ritmust, de az időmérő végén rátalált a gyilkos üzemmódra, s többé nem is lehetett megállítani. A dobogón nem törődve a zajjal és a tömeggel, lehunyta a szemét, vett egy mély levegőt, és megpróbálta mindenestül átélni a pillanatot. Nem lesz könnyű kibillenteni. „ Ezt a jelenetsort 2010-ben többször láthattuk. Míg a többi csapat el volt foglalva a politikával és az FIA-val való harccal, Sebastian és a Red Bull újra alkották magukban a csapat fogalmát. Az évben többször is voltak mélypontok egy-egy rosszul sikerült verseny után, de a céljuk-a vb cím-mindig megadta a kellő lendületet, a húzó erőt a folytatáshoz. Az említett cím sorsa 2007-hez hasonlóan ismét az utolsó futamon dőlt el. A konstruktőri világbajnoki címet egy nagyon küzdelmes évad utolsó előtti futamán, Brazíliában a Red Bull Renault szerezte meg Egész évben fantasztikus munkát végezve a csapat együtt örülhetett a jól megérdemelt trófeának. Az Adu –dzabi verseny előtt Vettel az összetettben harmadik helyen volt 231 ponttal, előtte Mark 238 ponttal, az első helyen Alonso 246 ponttal. Ez szintén emlékeztet valakire nem? A szabad edzéseket is vezető Sebastian az időmérő végén ismét megvillantotta tehetségét és hidegvérrel összerakott egy olyan gyors kört, amivel aztán senki nem tudott lépést tartani. A futam minden egyes perce izgalommal és feszültséggel volt tele. A tét hatalmas.  De én azt hiszem, ezek a srácok az ilyen pillanatokért versenyeznek. A mindent elsöprő adrenalin miatt, ami minden egyes percben átjárja őket attól a pillanattól, hogy beszállnak a versenyautójukba. Ki így, ki úgy, Sebastian például mindig balról. Lám az F1 megasztárjai is érző emberek J Tehát Adu-dzabi…. És az utolsó kör…. érkezik az ötös rajtszámú Red Bull Renault, és a konstruktőri világbajnoki cím után az egyéni világbajnoki cím is a Red Bullé. Sebastian Vettel 2010 Világbajnoka! Miután Alonsót is leintették a boxban üdvrivalgás tör ki, mindenki kiabál, éljenez, tapsol nevet és sír. A következő pillanatok, percek, órák színes kavalkáddá alakulnak. Christian Horner Sebastian rádiójába üvölti: Sebastian Vettel Te vagy a világbajnok! Világbajnok vagy, fantasztikus, kitűnő munka! Te vagy a férfi!

Én ismét azt gondolom, hogy Sebastian szárnyalása hasonlít egy finn fiatal emberére. 2007-ben Kimi Räikkönen a sírból hozta vissza a világbajnoki címet, neki volt a legkevesebb esélye rá, de hitt magában a csapatában. 2010-ben Sebastian Vettel ugyan ezt tette. Az utolsó pillanatig sem adta fel, tudta, hogy képes rá, tudta, hogy a csapata képes rá. Azt hiszem nincsenek méltó szavak ezen érzések kifejezésére. Abban a pillanatban nehéz volt elhinni, hogy ezek a dolgok tényleg megtörténtek. Talán mi rajongók sose felejtjük el, ahogy örömében még az autóban elsírja magát. Sebastiannak is, nekünk is, a rajongóknak is, a világnak is kell idő, hogy felfogjuk, hogy ez az elképesztően tehetséges, mindenkit magával ragadó fiatal srác megtette a lehetetlent. És erre nagyon büszke. Mindenki, én is, mi is büszkék vagyunk rá.
 Ha végignézzük a szezont, most már elmondhatjuk, hogy a helyes úton jártak, és sose hagyták, hogy letörjék őket az év közbeni negatív történések. A csapat és Sebastian keményen dolgoztak ezért, mindvégig hittek magukban, és amikor kellett a szerencse melléjük pártolt. Seb saját célokat tűz ki és sosem elégszik meg kevesebbel a lehetségesnél, ő egyszerűen természet adta pilóta. Aki ismeri, tudja, hogy Sebastian milyen fantasztikus ember. Nagyon önzetlen, segítőkész, és imádja az életet a versenyzést. Azt hiszem ez látható a dobogón is, amikor önfeledten vigyorog és győzelmeivel mondd köszönetet csapatának. 2010-ben tíz alkalommal állhatott a dobogóra, abból ötször a legfelső fokára, és tízszer indult pole pozicíóból. Ahhoz, hogy az ötös rajtszámú Red Bull Renaultot vezető Seb világbajnok lehessen, ezekhez a sikerekhez elképesztően sok és kemény munka vezetett. A srácok vállvetve küzdöttek egymásért, magukért. Azt hiszem ők igazán megérdemelték ezt a sikert. Vettel-re nagy nyomást helyeztek, mivel a debütálása óta várták a jobbnál jobb eredményeket. Méltó képpen hálálta meg a belé vetett bizalmat és energiát. Kicsivel több, mint 2 évvel az első futamgyőzelme után Sebastian Vettel világbajnok lett. Minden idők legfiatalabb világbajnoka. Úgy látszik, a rekordok Seb nyomában megdőlnek. Ma már senki sem kételkedik abban, hogy Seb személyisége nélkül szegényebb lenne a boksz utca, és hogy a vele született tehetségének köszönhetően minden idők legsikeresebb versenyzője lehet. Sebastian Vettel sikerre ítéltetett…
By: Meli (Basi87)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése