2011. szeptember 5.

Német Nagydíj: Nem várt fordulat német honban

Úgy tűnik, a Német nagydíj nem telhet el meglepő momentumok nélkül. 2010-ben óriási elégedetlenséget és felháborodást váltott ki a Ferrari csapatutasítás. Amikor is Rob Smedley közölte Massával: „Fernando gyorsabb nálad, jelezd, hogy megértetted az üzenetet” . Hm, a nagy múltú Ferrari. Méltatlan és rangon aluli üzenet volt ez. Én személy szerint ezért mind a két Ferrarit kizártam volna a versenyből. Főleg, hogy a vezetőség pofátlan módon tagadta az egészet, aztán mikor visszajátszották az üzenetet, jött a magyarázkodás. De persze a pénznek nagy a hatalma…

Idén a meglepést a Red Bull és Seb szolgáltatta. Ugyanis idén először Vettel kiszorult az első sorból. A címvédő péntek óta „panaszkodott” autójára, ugyanis nem érezte jól magát a kocsiban, nem voltak megfelelőek a beállítások. Aztán a szombati napon elégedettebb volt az autóval, de még mindig nem az igazi. Az időmérőn meg is látszott ez, Seb ugyanis a harmadik helyen zárta az edzés. Mark viszont száguldott, így idén harmadszor indulhat a pole-ból. Másodikként Lewis rajtolhat. Vettel után,  Alonso, Massa, Rosberg és Button sorrend alakult ki. Én úgy gondolom egyáltalán nem tragédia, hogy Seb nem a pole-ból indul. Természetesen szerettem volna én is, ha hazai futamán első helyről rajtol, de lássuk be az eddigi futamokon teljesen más dimenzióban versenyeztek a Red Bullok, mint a többiek. És várható volt, hogy valamikor becsúszik egy-egy „gyengébb” eredmény. De Seb legalább a tisztább oldalról indulhat. És persze esőt is várunk a futamra….

Nürburgring, szombat; „Dont worry Babe, tomarrow we will get them, ok Sweet? „  J

Mark tényleg nem tud pole-ból rajtolni! Most beragadt, és mivel Seb is arra számított, hogy rá kell figyelni, ő is.  A futam elején lehetett látni, hogy Seb tempója elmarad a többiekétől, valamiért továbbra is gyengélkedett az RB7-es. Aztán jött Seb kicsúszása, amikor a kanyar előtt ráfutott a vizes rázókőre, jobb első kerékkel, és máris csúszott ki a Red Bull. Seb szépen megfogta a kitörni készülő autót. Ez miatt viszont nagyon visszaesett az élmenő hármashoz képest.  Webber, Alonso és Hamilton ide-oda adogatták egymásnak az első helyet. Gyakorlatilag pár körönként változott a hármas felállása. Közben Sebet sújtotta a sors is, visszaesett az ötödik helyre, gondjai voltak a fékkel, ez miatt lassítania kellett, és más motorikus eredetű problémákkal is küzdöttek a Red Bullnál. Az utolsó körre hagyott kerék csere alkalmával aztán a Red Bull szerelő csapata hibátlanul és villámgyorsan dolgozott, így a boxban Seb megelőzte a vele egy időben depózó Massát. Hamilton megnyerte a futamot, mögötte Alonso futott be.  A két Red Bull Mark, Sebastian sorrendben a 3.-4. helyen ért be, utánuk Massa ötödikként zárta a sort. Jenson Button végig szenvedett és végül hidraulikai problémával kénytelen volt feladni a versenyt a hatodik helyen. Buttonnak nincs szerencséje, a Brit Nagydíjon a csapat szerelőinek hibája miatt kellett kiállnia, míg ezen a hétvégén autójának meghibásodása lett a veszte.
A hétvége csalódása számomra, nem a negyedikként befutó Seb volt, hanem márkatársa, Webber. A versenytempója ugyanis megvolt a nyeréshez…. Sokan azt mondták a nagydíj után, hogy Vettel nem tud előzni. Na, mármost, ha műszaki gondokkal küzd nem fog előzni. Aztán a RB-nál nem egyszer mondták, hogy az RB7 nem előzéshez van tervezve, ugyanis a nagy tempófölény miatt, erre nincs szükségük. Mi nézők itthonról pedig ne gondoljuk már azt, hogy a pályán, versenyhelyzetben olyan nagyon könnyű előzni. Persze ezen a hétvégén a Ferrari és a McLaren is remek tempót futott.  De ahhoz csak gratulálni tudok, hogy el kellett telnie tíz futamnak az idényből ahhoz, hogy a nagy múltú Fer. és McL. meg tudják előzni a két Red Bullt! Ezt a szintet az év eleje óta kellett volna hozniuk, ugyanis nem egy két éve működő kis csapatról beszélünk!
A másik pedig, mi az, hogy Vettel csak a negyedik lett? Csak? Persze Sebtől nem ehhez vagyunk szokva, hanem a győzelmekhez és maximum a második helyekhez. De nézzünk csak körül a mezőnyben! Van még egy olyan pilóta, akinek 10 futam után a „legrosszabb” eredménye a negyedik hely…? És azt se feledjük, hogy épp Vettel az első, aki figyelmeztet minket, hogy nem nyerhet mindig ő, lesz úgy, hogy az ellenfélnek jön ki jobban a lépés. És, hogy még nem világbajnok, ezért nem is figyeli a pontok arányát. Majd az utolsó futamon lesz fontos, hogy ki vezet. Végülis Seb hozzáállása az igazi. Elvégre ez egy technikai sport. A németországi negyedik hely után Vettel biztosan sikerre éhesen érkezik kis hazánkba. Elvégre Sebastian Vettel minden versenyre győzni megy…
 
Egy hét múlva, a Hungaroringen találkozunk
By: Meli (Basi87)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése