2011. szeptember 5.

Belga Nagydíj: Sebastian Kimi trónörököse a bűvös Spa-i pályán

By: Meli (Basi 87)

28 nap a szeretett játék nélkül. Nos, ezt is túléltük. És végre augusztus 28.-án ismét kialudtak a piros lámpák és kezdetét vette a Belga Nagydíj. Spa. Személy szerint a kedvenc pályám, amely az Ardennek erdeiben, a belga-német határtól 20 kilométerre helyezkedik el. A pálya nagyon gyors, ami karakterét az után is megtartotta, hogy az 1979-es átépítés alkalmával a hosszát 14 km-ről 7 km-re csökkentették. Nagy szintkülönbségeinek és hosszan elnyújtott, nagysebességű kanyarjainak köszönhetően van egyfajta természetes ritmusa. A környéknek saját mikroklímája van, így előfordulhat, hogy a pálya egyik részén zuhog az eső, a másik részén pedig süt a nap. Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően nagyon népszerű, több pilóta kedvenc pályája, a versenyzők és a nézők is nagyon szeretik. Érdekessége, hogy két célegyenessel és boxutcával rendelkezik. A Formula–1-es csapatok a La Source hajtűkanyar előttibenfoglalnak helyet.

Az Eau Rouge bűvöletében….
A pénteki szabadedzés jól indult a jubiláló Schumacher számra, ugyanis száraz pályán futott mért időt. Aztán leszakadt az ég, és a többiek jóval elmaradva mögötte rótták a köröket. Volt, aki a pályán kívül. Bruno Senna a Heidfeld mizéria után végül is helyet kapott a Renaultnál, ám egyből meg is forgatta autóját az esőben. A második edzésen aztán Di Resta össze is törte ugyan ott a Force Indiát, ami végett piros zászlóval megszakították az edzést. Szombaton is Webber diadalmaskodott a szabadedzésen, úgy tűnt Sebastian nem igazán találja a helyét a pályán.
  
Aztán délután bebizonyosodott, hogy az időmérőt egyértelműen Sebastian Vettelnek találták ki. A fiatal német verhetetlen száraz időben, nyer változékony körülmények között és vizes pályán is. Idén 12-ből kilencszer. Pedig aztán a belga pálya koránt sem nevezhető a Bajnok vagy a csapata kedvenc terepének. Ugyanis a nagy leszorító erővel itt nem sokra mennek, mert Spa különlegessége, hogy nagy végsebességet és kis leszorítóerőt igénylő aszfaltcsíkkal rendelkezik, tehát elvileg a bajnokcsapatnak gyengélkednie kellett volna. Főleg úgy, hogy pénteken Seb sem mozgott különösebben magabiztosan a pályán, de aztán jött a mindent eldöntő Q3 és a fiatal német úgy rongyolt át a bűvös pályán, mint még soha. Akkor, amikor a legoptimálisabb volt a felszáradó pálya állapota, miközben a riválisok nyüglődtek valami nyavalyával.  Lewis esetében ez a Maldonadóval vívott csete-patéját takarja. Az idén elég sokszor betliző McLaren ezúttal is hozta a formáját. Hamiltont az utolsó másodpercekben küldték gyors körre, amikor a legnagyobb volt a forgalom. Éppen hogy csak, de befért a Q1-be, viszont a levezető körön ráhúzta merciét Maldonado Williamsére. Érdekes módon ezért a venezuelai 5 helyes visszasorolást kapott, míg a hibás Lewis egy ejnye-bejnyével megúszta. Holott a szakértők is minimum 1 futam eltiltással büntetek volna. Lám, lám a pénz az úr… aztán meg az idén szintén „remeklő” FIA…  A másik mercis, Jenson pedig be sem jutott a legjobb 10 közé, ugyanis eltaktikázták magukat a csapatnál….így a 13. helyről várta a rajtot a brit. A Q3-banfelváltva futották a srácok a leggyorsabb köröket, ám a legjobban Vettel taktikázott, így megszerezte a pole-t – nem kis előnnyel ráadásul-, mellőle Lewis indulhatott. Mark mellé Massa jött fel a negyedik helyre, míg Rosberg az 5. helyről várta a rajtot. A 20. évét ünneplő Michael az edzés 17. másodpercében a szalagkorlátnak vágta a Mercedes-ét, ezért a 24. helyről indulhatott. Meglepetésként a Torro Rosso-s Algersuari megszerezte a hatodik rajthelyet, mellőle a bemutatkozó Senna startolt.  A nap másik „feketelova” Alonso, aki csak a 8. helyről rajtol majd.
Vasárnap az időjárás megkegyelmezett a mezőnynek és száraz pályán rajtolhattak el, bár a start így sem volt balesetmentes. Bruno Senna az idei első versenyén nekicsúszott Algersuarinak, az előbbit megbüntették /boxutca áthajtással/, az utóbbi sajnos kiesett. Mark beragadt a rajtnál, így jócskán visszaesett. Az idén kilencedik alkalommal pole pozícióból rajtoló Sebastian Vettelt is meglepte Rosberg parádés rajtja, ugyanis a címvédőt is megelőzte. Aztán pár perccel később a Bajnok visszavette vezető pozícióját egy briliáns előzést bemutatva. A szombaton használt túl agresszív beállítások 4-6 kör alatt valósággal életveszélyessé tették Vettel és Webber abroncsait, így fájdalmasan korán depózásra kényszerültek. A világbajnoki címvédő Red Bull alakulata azonban fantasztikusan reagálta le a nem megszokott helyzetet. Ezek mellett a riválisok hibáit is kő keményen a saját javukra fordították, ebből pedig a hétvégén akadt bőven.  
A remek egyéni és csapat munkáknak köszönhetően újabb kettős Red Bull győzelem született. Spaban. Hűvös körülmények között. A Red Bullok számára leggyengébbnek tartott pályán….
A korai kerékcserék rosszul is elsülhettek volna, de Newey mester és mérnöki csapata stratégiai helyzetben is messze a legjobbak a boxutcában. Ugyanis a rossz, gumifogyasztó beállítást ellensúlyozni tudták a guminyomás variálásával, így megfelelő hosszúságúra tudták nyújtani a boxlátogatások közötti etapokat. Hamilton viszont meglakolt a figyelmetlenségéért, nem figyelte a visszaelőzésre készülő Kobajasit és egyszerűen nekirántotta autóját a mellette haladó Saubernek. Lewis ripityára tört autója miatt a pályára küldték a biztonsági autót. Ezt kihasználva a Red Bull jól taktikázott, és azonnali, gyors depózásra hívták a fiatal németet.  Rejtély, hogy a Ferrarinál miért nem tették ezt. Kint tartottál Alonsot, hogy a megspórolt kerékcserével a német elé kerülhessenek. Nem tudom, hogy gondolták ezt, hiszen tudni lehetett, hogy Seb pokolian gyors lesz, az új szetten. Az RB7 gyorsaságának és Seb remek képességének köszönhetően játszi könnyedséggel autózta körbe a spanyolt. Később magyarázták is ám Alonsonak a bizonyítványt….
A versenytáv felénél aztán Button is kezdett magára találni, és gyakorlatilag átgázolt az előtte lévőkön. Ugye, ugye, ha nincs a McLaren szombati óvódás szintű hibája….. A brit lágy  keverékű gumin erőlködés nélkül faragta le hátrányát és előzte meg sorban ellenfeleit. Nagyjából itt jöttek rá a Ferrarinál, hogy hiába van még lágy szett gumijuk, kénytelenek lesznek a közepeset felhasználni, ugyanis nem tudnak még egy depózást beiktatni. Így aztán Alonso a futam utolsó harmadában egyenes arányban kezdett el lassulni és szenvedni a magára találó Buttonnal szemben.  Webber ugyan a rajt során visszaesett, de parádés előzéseket bemutatva az élbolyban találta magát. Mark még a futam elején a depózás után mutatta meg a legveszélyesebb előzést, amikor az Eau Rouge előtt betolta Red Bullját Alonso mellé, bár éppen hogy csak fért el mellette. Szép volt Mark!
Ugyan a biztonsági autó kihajtása után a friss gumis Vettel megelőzte, majd a vezető Alonsot is, Mark megörökölte a harmadik helyet. Aztán az utolsó depózás során Webber a közepes keverékű gumit kapta meg.  Gyuláék értetlenkedtek is egy sort, mert ők arra számítottak, hogy lágyat kap, ugyanis azon gyorsabbak. A RB-nál valami miatt másként döntöttek. Lásuk be, ők jobban is értenek hozzá! J
Alonsos és Vettel cseréje után maradt a sorrend az első háromban. Vettel vezetett, Alonso és Mark előtt. Csakhogy Mark a közepes keveréken remek időket futott, így hamar beérte Fernandót, majd meg is előzte. Innentől nem volt kérdés, hogy Seb és Mark behúzza az újabb kettős győzelmet. Jenson a friss lágy gumikon viszont pokoli tempót diktál, és beérte Fernandót, majd ő is szépen körbe autózta. Hm, na a Ferrari taktikája is érdekes volt, mind Alonál, mind Masánál. Érthetetlen módon két körrel a depózás után ismét behívták Felipét, így szépen elúszott az ő versenye is.
Mark és Sebastian, ritkán látni őket ilyen baráti hangulatban. Még egy évük biztos lesz, hogy összebarátkozzanak….Mark aláírt a szerződést 2012-re

Fernando azt nyilatkozta, hogy szégyen, hogy nem állt fel a dobogóra. Hát az. Főleg, hogy kettő körrel a vége előtt utasította maga mögé Jenson… Michael közben feljött a hatodik helyre. Sortszerű módon annyit kért a csapat Rosbergtől, hogy érjenek be mindketten, de amúgy nyitott a harc. Csakhogy az addig pokoli tempót diktáló német körökön át nem tudta megelőzni honfitársát. Négy körrel a vége előtt rászóltak Nicora, hogy spórolnia kell az üzemanyaggal…. Virágnyelv ide, virágnyelv oda,  de itt nem virágillat, hanem csapatutasítás szag terjengett.  Vettel szép előzéseket mutatva megnyerte a belga nagydíjat.
1.Spa –i győzelem
Márkatársa második, míg a felkapaszkodó Button harmadik lett.  Negyedik helyen Alonso kocogott be, a jubiláló Schumacher nyomában Rosberggel az 5.-6. helyen autóztak be. Őket Sutil és Massa követte.
Mostantól Vettel is Spa győztesei közé tartozik.
Sebastian utoljára Valenciában pillantotta meg elsőként a kockás zászlót, 63 nap után ismét a dobogó legfelső fokára állhatott. Megérdemelten. „Izgalmas csatát vívtunk, rengeteg előzés volt. Boldog vagyok, hogy végre nyertem” – mesélte fülig érő szájjal a címvédő.
Hát Bajnok, mi is boldogok vagyunk! J  Ezek után azt hiszem, senki nem kérdőjelezheti meg Vettel előzési képességeit, ugyanis Belgiumban Seb nem egyszer mutatta, meg hogy is előz egy világbajnok német módra…. J
És akkor ennyit a Hungaroringen véget érő Vettel dominanciáról, és a szezon végét elóvatoskodó Red Bullról….. J
A parádés előzések láttán szerintem sokunknak eszébe jutott a pálya Király, tehát Kimi Räikkönen.  Sajnos jövőre biztosan nem tér vissza a Forma 1 –be. Pedig a 2007- es világbajnok nélkül Spa nem az igazi… az egész szezon nem az igazi. De egyelőre és a közeljövőben örülhetünk, hogy Seb velünk van, aki immáron Kimi örököse a bűvös spai királyságot illetőleg……

 
2009 Spa. Itt még Kimi diadalmaskodott. Reméljük lesz még ilyen, minden esetre mi nagyon várunk vissza Kimi J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése