2012. április 15.

Raikkönen: Elfogytak a gumik

Kimi Raikkönen 10 körrel a Kínai Nagydíj vége előtt még dobogós, második helyen állt, ám gumistratégiájának köszönhetően kiszorult a pontszerző helyekről.


Raikkönen a verseny utolsó etapját a második helyen kezdhette meg, habár 20 másodperces hátrányban volt az élen álló Nico Rosberggel szemben. A Lotus pilótája azonban két kiállásos stratégia mellett döntött, ennek köszönhetően került fel a második helyre, de a három kiállást választókkal szemben nem került előnybe.

Raikkönen nem tudott semmit kezdeni a frissebb gumikon támadókkal szemben. 2007 világbajnoka a 14. helyen ért célba, több, mint 50 másodperces lemaradással a futamot megnyerő Nico Rosberg mögött.

“Két kiállást próbáltunk, de a végére elfogytak a gumik” – közölte a finn pilóta. “Megpróbáltuk, de nem sikerült. Két választásunk volt, egyik mellett döntöttünk, úgy tűnt, működhet, de nem így volt.”

Miközben a két kerékcsere nem működött Raikkönennél, csapattársa, Romain Grosjean ugyanezzel a taktikával a hatodik helyet szerezte meg, miután izgalmas harcot vívott Bruno Sennával, Pastor Maldonadóval és Fernando Alonsóval.

“Egészen jó volt, elégedett vagyok magammal és a csapattal. Olyan volt, mint annak idején a Formula-3-ban, de nehéz volt a pályán.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése