2012. március 9.

Kimi Räikkönen idén nagyobb sztár lehet, mint a Ferrarival 2007-ben

A finn világbajnok egy különleges szezont zárhat a Formula-1-ben 2012-ben, és noha lehetséges, hogy nem ő lesz az, aki az idény végén a világ tetején ünnepel majd, nagyobb sztár lesz, mint 2007-ben a Ferrarival, amikor megnyerte a világbajnokságot.

Räikkönen lehet az egyik új etalon a visszatérők és az „újjászületett” versenyzők között.
Kimi Räikkönen 2009 év végén távozni kényszerült a Ferraritól, miután a Santander bank nyomására Fernando Alonso egy évvel a tervezett időpont előtt megérkezett Maranellóba.

A finn „Jégember” busás „jutalmat” kapott ezért, és noha a McLaren, a Toyota és a Mercedes is kész lett volna szerződést ajánlani neki a folytatásban, Räikkönen a WRC-ben folytatta tovább, ahol a második évében már saját csapatával (ICE ONE RACING) próbált el jó eredményeket elérni.

Räikkönen láthatóan kereste a helyét, és érezhető volt az, hogy a finn készül valamire. Kimi elmondása szerint az amerikai „túrája” során tudatosult benne az, hogy vissza akar térni az F1-be. A finn világbajnok Sir Frank Williams istállójával kezdett tárgyalásba, majd a brit istálló komolytalan ajánlatai után a Lotus F1 Team került középpontba, mellyel a menedzsment meg is állapodott.

Räikkönen az elmúlt hónapokban egy teljesen más arcát mutatta meg a közvéleménynek, amit az F1-live.hu a saját bőrén is megtapasztalt a téli teszteken a helyszínen. Kimi mosolygós, beszédes és igen készséges lett. A sebességbe pedig úgy tűnik, hogy semmit sem kopott az elmúlt két évben, noha az első privát F1-es tesztje (Lotus) után rég ült formula autóban.

A Lotus nagyon elégedett Räikkönen munkájával, és hozzáállásával, és sokan arról beszélnek, hogy ez Kimi legmegdöbbentőbb éve lehet, amikor sorra jó eredményeket érhet el, noha talán nem a legjobb autó fog dolgozni alatta.

Az érdeklődés nagy része továbbra is a finn pilótáé, kérdés, hogy Räikkönen csalódást okoz-e, mint tette azt Michael Schumacher 2010-ben a Mercedes színeiben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése